Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Esti kikötő

Életvonat - a napokban néztem meg már többedszerre a filmet. A II. Világháború idején, egy kis zsidó faluról szól a történet, ahol hírét véve a deportálásoknak, a "bolond" eszement ötletére áldeportálást rendezve menekülnek el mindannyian. Ez nem egyszerű, kellenek nácik. Kik legyenek azok? Kellenek papírok. És kell egy vonat! Ez a kicsavart helyzet sok vicces szituációt hoz létre, kommunista és náci zsidókat, ellentéteiket kiélezve. A csúcsjelenet - valahol a film közepén - a sábesz beköszöntével, a megosztott közösség vitájában a bolond kifakadása:

- Van Isten, nincs Isten, mit számít az! Hogy ember van-e, azt sose kérdezitek? Isten képére teremtettünk - ez szép. Slojme Isten képmása - de ki írta le ezt a Tórában? Az ember! Nem az Isten. Az ember. Szerénytelenül az Istenhez hasonlította az embert. Meglehet, Isten teremtette az embert. De ez az ember, az ember, Istennek fia teremtette Istent, hogy megtalálja önmagát. Az ember azért írta a Bibliát, hogy el ne felejtsék, fütyült az Istenre.
- Slojme, így is van elég bajunk!
- Rabbi, nem imádjuk és nem szeretjük az Istent. Legfeljebb csak a segítségét kérjük, hogy ellegyünk idelent. De úgy, ahogy vagyunk, fütyülünk rá! Csak magunkkal törődünk. Szóval nem az a kérdés, hogy Isten létezik-e vagy nem létezik, hanem, hogy mi létezünk-e.
A rabbi felesége lép hozzá:
- Gratulálok, ez egy nagyon szép ima, köszönöm Slojme. Git Sabesz!"

Ember van-e?

Most ünnepeltük Jézus születését - bár lassan kikopik a lényeg, marad a "szeretet", szajkoljuk sokszor, sok helyen lobogtatjuk látványosan, egyre kevesebb tartalommal. Minap volt közvetítése, a Botvay Károly születésnapja alkalmából összeállított köszöntés-koncertnek. Nem ismertem a csellóművészt, de a róla szóló megnyilatkozások olyan embert mutattak be, aki ékes példája annak, hogyan lehet ezt a pártíz éves létet értelemmel és tartalommal megtölteni. Én az ő életében sem a zenét láttam a legfontosabbnak (adott terület bárkinek más és más lehet), hanem a másik emberhez való viszonyát (ami manapság is csak iszony-irányba tolódik, sajnos).

Ember van-e?

A vezetés példaadás - mondta többször Szőllősi atya. A vezetésre megválasztottakat ismerjük a médiából, óriásplakátokról - megválasztva is emiatt lettek. De tettek-e valamit azért, hogy az ellentétek csillapodjanak? Jó példát adtak-e a közösségnek? Hát, nem! Arról hallunk, olvasunk - no, nem tőlük - mire szóródnak el milliárdok számolatlanul. És, persze olyanoknak, olyanokra, akik-amik csak mélyítik a szakadékot a csoportok között. Összefogás? Béke? Így sosem lesz. Közben megy a feszületfestegetés és nemzeti zászlólengetés, hogy ezek zajában ne látsszon ki a brüsszeli képviselő sajnálatos (szánalmas) esete, az azt megelőző, esetenként luxusjachtos botrányok, és mindaz, ami országos körben ugyan nem terjed el, de helyben ismertté válik. "A kifelé hordott, feltűnően mutogatott és bizonyítgatott vallásosság mindig mély és gyáva kapzsiságot és nemi éhséget leplez." (Márai)
A dicsekvés mindig nagyobb teret kap, a titkolnivaló visszatarthatatlanul kiszivárog. Előbb-utóbb minden kitudódik!

Ember van-e?

De mit tehetek én? Kicsi vagyok, hogy változtassak a nagyok játékán - mondhatják sokan. Semmi egyebet, csak a karácsonyi ünnepelt útmutatása szerint gondolni, szólni, tenni és észrevenni. A kollégával, a szomszéddal, a sorban előttem/utánam állóval, a legkisebbekkel és a legnagyobbakkal (vagy azzal, aki annak hiszi magát) ugyanúgy.
Gondolattal születik minden, a rossz is - olyan szép idézeteket osztanak meg erről sokan fészbúkon, hogy gondoljunk jól a jóra, kiszűrve a gyarlót, hiábavalót, gonoszt - gyakorolni üdvösebb lenne - igaz, jóval nehezebb.
Szavainkat is elkoptattuk - nem csak hétköznapi beszélgetésben - ha azt mondom: nemzeti - érdekes lenne a válasz, kinek mi jut róla eszébe. Vagy arról, hogy "Boldog karácsonyt!", de ugyanígy járt a szeretet, összefogás, keresztény, értékrend szavunk is. Ha nyelvében él a nemzet, már csak ezen felmérhető siralmas állapotunk.
Cselekszünk folyamatosan, gépiesen, megszokott rutinokkal, egyre inkább kizárva, hogy úgy tegyek valamit, amiből másnak is haszna származik vagy kára nem.
Mulasztunk. A jót, jótétet. Ugyanis - ...éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Az öt szentírási eset, persze mindent magába foglal, a figyelmet és a törődést, ami emberek közt elengedhetetlen, s mégis milyen könnyen szállni hagyjuk.

Attenborough mondta - ebben a világban csak akkor boldogulhatunk, ha minden mást, ami körülvesz bennünket, hagyunk boldogulni - gondolattal, szóval, cselekedettel és a jó nem mulasztásával.

2020 nem lesz a történelemben dicshimnuszokkal megírva. A pandémia eltörpül az ember folyamatos károkozása mellett, amivel sújtjuk a minket fenntartó természeti és közösségi környezetet, tehát csak tetézzük a bajokat. 2021-től várhatunk többféle jót, változást, üzengetjük is ilyenkor kosárszám.

Én csak egyet szeretnék, amit lehetetlennek érzek ezerévek tapasztalata után is, de erre volna nagy szükség: Boldog, új embert kívánok!

Szerigabi

■ ■ ■

Szinte látom, ahogy a hatvanas évek végén egy háziasszony, letörölve a konyhaasztalt, előveszi, jobb híján a kis gyógyszertári tasakot, tollat, és nekiáll megírni Harangozó tanítónéninek a kakaós ostya receptjét.
A kéz, ami a betűket írta, hányszor főzött, terített meg asztalt, hányszor, mosott, törölte fel a konyhapadlót, hányszor igazította meg iskolába indítás előtt gyerekei ruháját, vasalt inget, etette meg az állatokat, kapálta a veteményest... Mert nem gyakorlott kézírás és nem is gyereké. De ezek is gyöngyök, még, ha a tanítónéni másmilyenre mondaná, hogy "gyöngybetű".
Ilonka néni kérhette a receptet, hallva az édességről, de távoli szülöttként nem ismerve azt? Vagy az anyuka javasolta, ajánlva, hogy elküldi? Személyesen adta át a receptet? Fiával, lányával küldhette el? Akkor lehet, hogy az illető fel is ismerné édesanyja írását, emlékezne is az esetre. (Hej, de örülnék, ha kiderülhetne!)
Sokféleképp lehetett. De arra biztos nem gondolt, hogy ötven év múlva valaki, ismeretlenül gondolva rá, forgatja a kezében a feljegyzést.
Már nem tudom megkérdezni, pedig most hirtelen fontosnak érzem hiányzó történetüket.
Ilonka néni ezt a receptet nekem adta, és ebben benne van a megírója, családja, a szomszédai, boldogságuk és tragédiájuk, benne van Ilonka néni, állandó készenlétével, amikor Boglárról, a boglári közösségről volt szó. Férje, Jóska bácsi, akit nem ismerhettem személyesen, de kivétel nélkül nagy embernek mutatták a róla szóló beszámolók, történetek. Benne van mindenki, aki észreveszi a másik baját, s próbál segíteni, lehet, csak kis figyelemmel, meghallgatással. Benne van, aki nem csak magára gondolva képes lemondani néha időről, pénzről, kiérdemelt tiszteletről, szerényen elhárítva azt. Minden jóság és szépség.
Pedig csak egy régi, gyógyszertári tasak.
Kedves nekem, kincsként őrzöm.
Holnap el is készítem az ostyát.
Boldog karácsonyt!
sz.g.
■ ■ ■

Mint – talán – minden romlatlan fiatal rajong ezért, máskor azért, egyszerre több tárgya is lehetett a rajongásának. Hogy meddig tart egyik-egyik, hamar kimerült-e, avagy végigkísér, az csak sok év múlva derül ki, válik eltitkolttá, rosszul-, s jól megéltté, válhat személyiség jegyévé is. Magam sem voltam más, rajongás az egzisztencializmusért - Sartre, Camus, Kierkegaard, prózában - Jókai, Móra, Szilvási, Moldova, Hamvas, Rejtő, Kaffka, Bulgakov, Lem, zenében - Stones, Omega, Vivaldi, Cseh Tamás, lírában - Willon, Poe, József Attila, Pilinszky, Baranyi. Persze jött más, jöttek mások igaz és hamis ingerek nyíltan is, de sokszor álruhában.

Most, hogy sokaknak – szemüvegeseknek igazán - kínlódással kell megélni a szájat–orrot eltakaró maszk hordását, egyvalami mégis megéri – mondhatnánk van egy másik pozitív hozadéka. Baranyi, Baranyi Ferenc költő gyönyörű versének, a mai napig elkísérő igazságai, ami az elfedett arcokból kilátszó szemekből, a gyönyörű szemekből, a beszélő szemekből kiolvasható.

„… minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik…”

■ ■ ■

 

Aki sportműsorokban, régi, vagy mai filmekben teniszezőket néz, az kivétel nélkül találkozik a kifinomultsággal, az eleganciával. Aki Balatonboglár történetéről beszél, az elég hamar eljut a sporttörténelmet író boglári teniszig.

Berkes Pállal - Palekkal - sétálunk a Balaton-parton. Most is elegánsan öltözött, mint mindig, akár a munkahelyen a BB-nél, akár a pályán, akár vendégek fogadásakor, de akár vállalati kirándulásokkor, szakmai utakon. Együtt voltunk valamikor Dániában, az ottani mezőgazdaság számítógépes irányítása témájú szakmai úton. Az elrejtegetett nyugatnémet márkából én legókat vettem a lányomnak. Nagy sláger volt akkor egy-egy kisdoboz, Intertouristban vehető legó - ott egy egész kisáruház volt vele tele. Palek az Adidas üzletet bújta, a lányainak tenisz-dresszekért. A BB központjában volt egy gazokkal fölvert, magas kerítésű teniszpálya. Mészáros Győzőnek gyorsan szemet szúrt, hamar összetalálkozott a gondolatuk Palekkal, mert igen gyorsan fel lett újítva. A nagy buzgalomból még esti világítás is került, bár a három lámpasor kevés lett elsőre - a labda látszik, nem látszik, látszik... Palek irányította a BB-s teniszéletet, házi bajnokságon meg szabadott a vezérigazgatót is verni... Belegondolok, csak a BB-nél teniszeztek legalább 30-40-en.

De nem erről beszélgettünk, csak eszembe jutott pár emlék. Pali négy éve invitált a lakása tetőterében kialakított Pa-Ten.t címet kapott kiállítására, s még most is úgy emlékszem vissza, hogy nagyon mélyen megérintett, lenyűgözött az a precízség, pontosság, az az elegancia, ahogyan az a kiállítás ezt a nemes sportot bemutatja. (Született is erről az akkori újságban egy írás.)

De most Palek megírta a boglári tenisz történetét, összegyűjtötte a dokumentumokat, jegyzőkönyveket, fotókat, újságcikkeket - szándéka szerint mindet egy kifogástalan eleganciájú könyvbe rendezve, ahogyan azt a világnak illik bemutatni. A könyv méltó emléket állít a balatonboglári teniszéletet beindító, azt generációkon át gondozó, Harmath - Berkes családoknak, a számtalan sportolónak, akik országos - sőt nemzetközi - hírnevet szereztek maguknak, Balatonboglárnak. Hideg, parti szélben lapozgatom, s otthon újra és újra, ezt a lenyűgöző kiadványt. Egyre nagyobb csodálattal forgatom a lapokat, gyönyörködve azon a példátlan elegancián, tipográfiai megjelenésen, oszkárdíjas grafikai finomságokon, ami az oldalain elhelyezett szöveges, képi tartalmat megszólaltatja. Biztosan nem kisebbítem a szerzőt, hogy lapozgatva egyre jobban gyönyörködöm Kornélia lánya magas szintű szerkesztési munkáján. Egyszóval, gyönyörű könyv, a Könyv! Aki ezt kapja majd karácsonyra, az biztosan kihagyja az aktuális tv-műsort.

Palek meséli, sokan látogatták a múzeumát, többen ígértek értékes relikviákat, amit egy városi Teniszmúzeum tudna befogadni, valahol a teniszpályák közelében. Talán címe lehetne: A tenisz nagyvárosa.

kj.

 

■ ■ ■

 

Vörösmarty Mihály költő, író, civilben ügyvéd, táblabíró, tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak is 1800. december elsején született (Kápolnás)Nyéken. Ő volt a magyar romantika talán legnagyobb alakja. Belőle sem nagyon szabadna négyesnél rosszabbra feleli az iskolákban. Arany János, amikor olvasta a Szózatot, egy szót emelt ki nagy megelégedéssel: rendületlenűl, ami a költői nyelv zsenialitása.

1848 bukása, Aradon 13 katona kivégzése,  Pesten a felelős magyar kormány veretőjének kivégzése, azt követően több ezer szabadságharcos kivégzése, bebörtönzése. Kilátástalanság, végtelen szomorúság, csalódottság. Csend, némaság. Ebben  sötét a borúban szólal meg Vörösmarty.

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar

Ezekkel, a Versmondó című lap 2020. őszi számának vezető írásából kiemelésekkel hívjuk csendes ünneplésre a Szózat szerzőjének születésnapját. Vörösmarty szobrunk ugyan nincs, de terünk van - egy virtuális koszorút ott elhelyezünk. (Ahogyan 100 éve is tehették.)

 kj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

■ ■ ■