Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Gyulai Gaal Gaston

Gyulai Gaal Gaston földbirtokos az 1890-es évek végén Balatonboglárra telepedett le családjával. Nemesi származása miatt örökös tagja lett Somogy Vármegye Törvényhatósági bizottságának, majd az országos politikai élet egyik meghatározó szereplőjévé vált: országgyűlési és nemzetgyűlési képviselő, kormánybiztos, főispán, a Nemzetgyűlés elnöke 1921-22-ben. Képzett politikus, elvtelen kompromisszumot sosem kötött, inkább lemondott, vagy elhagyta párttársait, de nézetei mellett végsőkig kitartott.

Balatonboglárt falusias kisközségből képviselőtársaival, a fürdőegyesület vezetőivel városias jellegű nagyközséggé fejlesztette. Ez igaz a település külcsínyére és szellemiségére is, ahol virágzott a kulturális élet.

1932. október 26-án halt meg Balatonbogláron.

Monsigneur Varga Béla protonotárius

Gaal Gaston kérésére Rott Nándor veszprémi püspök helyezte a fiatal plébánost Balatonboglárra 1929-ben. A helyi hitélet fellendítése mellett a templomépítés fő szervezője, valamint Gaal Gaston révén a Kisgazdapárt és az ország politikai életének is tagja. A II. világháború alatt Teleki Pál miniszterelnök felkérésére a lengyel menekültek fölsegítője, tevékenysége során Balatonbogláron gimnázium és líceum jött létre a lengyel fiatalok oktatására.

A háború után a Kisgazdapárt politikusaként az ország talpra állításában tevékenykedett, 1946-47-ben a Nemzetgyűlés elnökének választották. A kommunisták le akarták tartóztatni ezért külföldre emigrált. Az USÁ-ban több elnökkel is kapcsolatot tartott, akik a magyar ügyben is kikérték véleményét. De Gaulle tábornok a francia becsületrend tiszti keresztjével tüntette ki; a pápa apostoli protonotáriussá nevezte ki. Érdemeiért tiszteletbeli lengyel állampolgárságot kapott.

1990. április 29-én, a szabad választások után ő nyitotta meg az országgyűlés alakuló ülését.

Balatonboglár hazahívta, itt élt, de betegsége miatt Budapestre kellett költöznie, s ott halt meg 1995. október 13-án. Temetése október 26-án, Balatonbogláron volt, mely nap egybeesett Gaal Gaston halálának napjával.

Mindketten Balatonboglár díszpolgárai

Minden évben dr. Sziberth László, helyi képviselő, Gaal Gaston dédunokája október 26-án megemlékezik, misét mondat értük és koszorút helyez el sírjuknál és szobruknál. A Civil TV az eseményről értesülve volt jelen a rendezvényen azon célból, hogy Balatonboglár felnövekvő ifjúsága tudomást szerezzen arról, hogy kik is alakították városának egykori életét.

„Non muri sed mentes”, azaz nem a falak, hanem a mentalitás, a lakóinak gondolkodása tesz egy települést várossá. Szent Ágoston e szavai minden korszakban megszívlelendők.

■ ■ ■

Talán nincs is olyan balatonboglári, akinek ne lenne valamilyen múltbéli emléke Légli Ottó bácsiról. Sokszor kénytelenek többen óvatosan bánni a jelzőkkel – kritikus világban élünk - „A BB egyik legnépszerűbb...”, „a BB sokak által kedvelt...”. Nem! Légli Ottó mindenki által kedvelt, a BB legnépszerűbb embere volt. Közvetlen volt, jól informált, s mindenhova vitte magával a jókedvet, a ki nem fogyó derűt. A kiapadhatatlan viccei, azok utánozhatatlan mesélési technikája legendává lett. Ha valakiben valaha is felmerült megőrizni, felgyűjteni a BB történetét az nem is tudta volna mással, mint Légli Ottóval, a KDC (Kislak-Dénesmajor Company) telepvezetőjével, a szőlőtermesztés nagy személyiségével elkezdeni. Ez az igazán nemes munka mára már csak töredékében tudna elkészülni.

Az elmúlt években Szeri Gabi több hónapon át, kedd délelőttönként beszélgetett vele. A mesélés heve még nem hagyta el, de fáradt test már kevés időt engedélyezett arra. Most volt a szüret, s többször is fölidőződött ezalatt egy mondása: „Asszonyok, én nem bánom, hogy lassan szedik, de vissza ne rakják!”

Az önéletrajzi beszélgetés egy kis részlete a még ifjú Légli Ottóról:

Amikor itt voltam Siófokon, ahova a Pintér Jóska szervezett be, egy Kisdeák nevű tsz elnök volt Ádándon. Tíz szegény ember összeállt, akik nem tudtak még nemet mondani sem, és azok alapították a tsz-t. Megvan az első aratás. Repce. Csak úgy világítanak a rozsszemek a fekete repcemagok között, csúnyán mutatott. Ott ülünk a magtárban a lépcsőn, játszom, öntögetem a magokat egyik kezemből a másikba, hogy mennyi, hát egy-két szem rozs marad a tenyeremben. Mellément pár szem, és azon a lépcsőn lefelé a repce elkezdett ugrálni. A repcemag a méretének az ötvenszeresére is felugrott, mert messzebbről ejtettük le, és, mire leértek, elől volt a repce, a rozs meg hátul elmaradt, mert az csak csúszni tudott. Na, és akkor ott, a lépcsőre kreáltunk egy eszközt, mint a gyúrótábla, olyan asztallapokat meg egy oldalt, valamint felülre egy garatot. Abba bele lehetett önteni egyszerre két zsák magot, és az ott ment, lefelé. A repce az ugrált, az alján össze kellett csak söpörni. Nagyobb helyeken már voltak ilyenek, de annak a tsz-nek nem volt semmije sem, mert az ócskavasat már begyűjtötték az úttörők, mert „végképp eltöröljük a múltat...” Ez volt az első nagyobb újításom.

Ahogyan a Gyere át hozzánk című, kislaki könyvünkben kapott helyet, mégúgy egy esetleges következőben. Nagyon jó ember volt!

-kj-

 

■ ■ ■

Ha valaki netán idetéved bizonyosan megjegyzi - magában legalábbis - Mi a fenét filmezgetnek, írogatnak ezek, s kinek teszik mindezt? Értelmes a kérdés, illik és lehet is értelmes választ adni: Talán annak a pár embernek, aki ezeken a boglári kulturális rendezvényeken részt szokott venni, de most épp más dolga volt. Azért nem többeknek, mert Balatonboglár lakosainak döntő részét nem érdekli a helyi kultúra. Nincs is ezzel semmi baj - még. A baj azzal van, hogy úgy tesznek sokan, és a pillanatnyi mértékadók kiváltképp, mintha nagy érdeklődést tanúsítanának, csak épp másképp cselekednek, de nem arról nyilatkoznak.
Tavasszal volt egy összejövetel, ahol a civil szervezetek kulturális tevékenységeik támogatásáról tájékozódott a kultúra és a civil kapcsolatokkal foglalkozó "szakember". Rendben levezényelt helyi pályázat is lett kiírva - ahogyan évenként és régóta szokott lenni. Már nincs 100 nap az évből, de még nem került sor az elbírálásra.

Neves előadókkal Kossuth Klub előadások voltak az 1848-as szabadságharc történelmi körülményeiről. A Babel Camp romkocsmájában, a pince klubjában nagyvárosi színvonalat is meghaladó zenei rendezvények követték egymást. A Senior Néptáncegyüttes élőzenés rendezvényein résztvevők óriási élményben részesülhettek minden alkalommal. Voltak színvonalas könyvbemutatók - szinte ugyanazokkal az érdeklődőkkel... Igazából mindezeket egy kis létszámú helyi látogatta.

Épp ilyen a legutóbbi, amelyen a Nevelj Jedit! címmel dr. Nagy Ádám szerkesztett/írt képzeletpedagógiai könyv került bemutatásra. Igazán izgalmas pedagógiai téma, de pont azokat nem érdekelte, akik - nyilván félhetnek - nap, mint nap értékelik a gyerekek munkáját, de maguk nem mernének abból "vizsgázni", amit a gyerekektől tanul(hatná)nak. Mi érdekli őket jobb esetben az iskolán kívül, mi az amiből a pedagógus kirekesztődik... (Egy - pár éve történt - szülői értekezleten az osztályfőnök emelkedett hangon, nagy kosárral öntötte a szülőkre a gyerekekről alkotott viselkedési, tanulási hiányosságokat. Más témája nem is volt igazán.  A felelősség terhét mindenkire rátette, de lassan kiderült, hogy alig féltucat tanuló jellemzését vetítette mindenkire. Egy anyuka - a bátrabbak közül - megkérdezte, tudja-e, hogy az ő gyereke xxx sportban országosan magasan jegyzett rangú? Aztán mások is szóltak hasonlót. Nem tudta, nem is érdekelte.)

Bár nem volt része a beszélgetésnek - Hamupipőke helyesen cselekedett, amikor szülői engedély híján, éjjel, többször is elszökött otthonról szórakozni?

Nos, a teljes felvételből sok minden kiderülhet.

 A terasz (mert ez egy terasz-rendezvény volt) világításával voltak problémák, ami ugyan a beszélgetés tartalmát cseppes sem befolyásolta.

■ ■ ■

 

Gyertyagyújtás, rövid ünnepség ...

  ■ ■ ■

"1985-től 1987-ig nevelőtisztként dolgoztam az ország akkoriban legmodernebb büntetés-végrehajtási intézetében, a Baracskai Fogház-és Börtönben, amit a börtönszleng Bahamáknak nevezett. Az 1989-ben elkészült kéziratra a Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó kötött velem szerződést, ám a lektorok egyike a kiadást csak abban az esetben javasolta, ha beszerzem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) engedélyét. Erre körülbelül annyi esélyem volt, mint a tevének átmenni a tű fokán, hiszen az írás – legalábbis szándéka szerint – feketén-fehéren leleplezni igyekszik a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben tapasztalt manipulált, irreális és velejéig korrupt rezsimet. A könyv nem jelent meg..." - írja a szerző Tódor, János a Börtönhakni című  könyve előszavában.

A börtönügyekkel a regnáló hatalom bizniszel! Hosszú évek után lekerült a tiltólistáról, így szeptember elején a könyvesboltok polcaira kerülhetett Tódor János regénye, a Börtönhakni. A ’80-as évek közepén a baracskai börtönben nevelőtisztként dolgozó szociográfus-újságíró művében saját élményeit, a fogvatartottak és őreik sorsát, a büntetés végrehajtási intézmények belső működését igyekezett olvasói elé tárni.

"A kötet címe a könyv egyik fejezete, amely elmeséli, milyen is az, amikor egy fővárosi mutatványosokból álló haknibrigád szórakoztatja a rabokat. Hát meglehetősen vicces és abszurd. Akár egy Ionesco színdarab. Többen azt gondolták az én kétéves smasszer pályafutásomra céloz a cím, de bár ez is igaz áttételesen, nem erre gondoltunk a kötet szerkesztőjével, Stépán Balázzsal és tervezőjével, Ivanics Zsolttal."

"Az engem támadók szerint én eleve a miatt mentem oda, surrantam-épültem be botcsinálta Günther Wallraffként, hogy írjak róla. Ez így nem volt igaz, mindamellett az elképesztő viszonyokat tapasztalva tudtam rögtön, hogy könyv lesz a vége."

"Többször is próbálkoztam, hogy bejussak és szabadon írhassak a börtönről, de ez akkoriban nem volt egyszerű. Tegyük hozzá, ma sem az. Egy pszichológus barátom hívta föl a figyelmemet, látva mennyire érdekel a kriminológia, hogy menjek el nevelőnek a büntetés-végrehajtáshoz. Otthagytam a szerkesztőséget, és „beadtam a téeszt”, ahogy akkoriban mondták."

"Aki nem akarja végig elolvasni a meghökkentő élethelyzeteket és sorsokat ábrázoló kötetet, az már a pár oldalas előszóban választ kap arra, milyen is volt a magyar szocialista mintabörtön, no meg arra is, hogy milyen az élet manapság a sitten."

Lesznek (voltak) kérdések.

 

■ ■ ■