Csavargőzős Bárka büfé a gondolatok bölcsője

Pillanatkép a Borudvarban

Nálunk szebb a tulsópart...

Ez az április végi tavasz Oszkár-díjat érdemlő alakítással hozta a januári telet. A révfülöpi vendégek közül többen komoly fenntartással ültek a nagy hullámokkal, hideg széllel dacoló Phoenix-re, s biztonságból plébánosukat is elhozták magukkal a Csavargőzös szezonnyitó ünnepségre. De félre a tréfát! Ez a körülmény mégsem zavarta meg ezt a nagyszerű, s népes közönség érdeklődésével kísért eseményt. Kopasz Árpád (a hajó szárazföldi kapitánya) nyitotta meg az ünnepséget - aggodalmaskodás nélkül a hidegre - , s polgármestereink köszöntőiben folytatódott ez a jókedvű felütés, s a szomszédok szorosodó barátságán túl, a fejlesztések bizakodásra okot adó ígéreteivel, lehetőségeivel. A BAHART vezére üdvözölte a megnyitót, s megosztotta a hajózási vállalat felkészülését, technikai, üzleti, turisztikai fejlesztéseit az ígéretes szezon elvárásaihoz igazodva. A Parti Testvérek balatoni asztalának kapitányától is kaptunk kis történeti összefoglalót a szervezetükről, a "fedélzetmosás" szertartásaikról, a balatoni hajózás történetéről. A hideg ellen a kellően felvértezett Bárka büfé sima győzelemmel nyert. Jó hangulatú beszélgetések, tavalyi találkozások utáni üdvözlések, ismerkedéseket követően, a fűtött hajóban egy minden tekintetben kifogástalan kiállású - média, dizájn, előadás, stílus - prezentációt élvezhettek a BAHART működéséről, vállalásairól, küldetéséről magától a vezérigazgatótól.

Afonso Cruz: Kokoschka babája

Aki ajánlja: Béres Krisztina (Lukács Károly Városi Könyvtár, Balatonboglár)

Amikor megismerkedtem Németh István Péterrel, a Balaton Akadémia költő tanárával, föl is kerestem a szobájában. Az ajtón nem a máshol megszokott beosztás, szervezet, a benti dolgozók nevei, titulusai voltak felírva, hanem más, valami szokatlan. Fehér A4-es papíron feketével nyomtatva, de magasztosságot sugallva: Kosztolányi terem, Kodolányi munkacsoport, s a többieken is hasonlóan.
Nekünk nincs Arany János utcánk, sem Arany János terünk, sem fasorunk, sem iskolánk, sem intézményünk, ami a nagy költő nevét viselné. Könyveink vannak otthonainkban, könyvtárunkban - sorait hallva pedig a magyar nyelv gazdag gyönyörűségére csodálkozunk rendszerint. Sok településen sincs utca, intézmény róla elnevezve, de több helyütt valami emléket csak kötöttek a nevéhez. Kiváltképp így, a születésének kétszázadik évében. Talán egy padot. Őszikékhez köthetőt. Valamelyiket a sétányon, vagy amelyik a hajóhoz a legközelebbi. Arany János emlékpad lenne felíva a gránitra, meg egy kicsit mívesebbé téve a fa része.

„…örülök mindig, ha írhatok verset, mint az idősödő Arany János a Margitszigeten. Igaz, nekem nincs Kapcsoskönyvem, meg illő csöndes-szerény-öniróniám, hogy ilyen istenkísértő hasonlatot írtam. Aranynak most lesz a bicentenáriuma, Tompa Mihálynak szeptemberben. Tompát is nagyon szeretem, a visszahúzódó sebzettségét, de tényleg nem vagyok méltó, hogy akár az ő klasszisához mérjem a ded szorgalmatosságaimat, csak jónéhány lelki helyzetemet. De ahhoz nem is kell költőnek lenni.
Én sem úgy megyek Tapolca utcáin, mint afféle jó iparos. Legföllebb mint nagy képzeletű járókelő, kinek azért mégiscsak a lába elé kell néznie, különben elbotlik egy téli kátyuban :-)

Barátsággal küldöm üdvözletemet régi s ma is megújuló Boglári szeretettel: Pista”

Még karácsony előtt a könyvtárban egy esti kis rendezvényről vonakodva búcsúzva, mind a helyszín illatától, mind  a költészet, az irodalom iránti szépségvágytól maradásra föllelkesülve, Krisztina széles mosolyú egyetértését helyeselve – „Nekem meg is van a telefonja, most föl is hívom” – mondta Sziberth Laci, s bele is fogott egy jókedélyű beszélgetésbe… „Kedves Pistám, szeretnénk meghívni mihozzánk a költészet napjára.”

Amilyen örömmel volt töltött az invitálás, olyan örömmel fogadta el a meghívást. Közben pár levélváltás, telefonos találkozás, amivel szépen ki is alakult a leendő beszélgetés fő vonala. Kötet bemutató. Összegyűjtött balatoni versek – Balatoni anzix. Kicsit körbesétálunk Tapolcától Balatonboglárig, a vasútállomáson eltöltött várakozástól a Balaton Akadémiáig, szerelmes Szent Istvántól az erumenációig.

k.j.

 


Baka István: Esős tavasz
(1989. május)

Hetek óta esik, hetek óta
     csukaszürke az ég.
Katonák menetelnek, a nóta
     ugyanaz, ami rég.

A rügyek kibomolnak, a lombok
     üde zöldje virul.
De az árnyak, a gondok, a rongyok 
     hada is kivonul.

Kenyeret kotorász a kukából
      a biciklis öreg.
Teli szatyra a címer a zászlón, –
     hol a régi szinek?

Parizer, nem a vér, a piros ma,
     a fehér meg a géz;
s mi a zöld? Kenyerünkbe torozva
     bevonult a penész.

Hazamennek a büszke vadászok,
     kiürül izibe'
a vadon, – s ki magaslesen állott,
     lesi, elviszik-e?

Szopogatja a zápor a fákat:
     csak a csontja maradt
ama tegnapi, dús lakomának.
     Meg a csonka falak.

Adu, ász kiterítve – kifosztják,
     aki nyerni akar.
S kiterítve – halott ez az ország?
     S a világ ravatal?

Ma akadnak, a tort akik állják,
     de utána vezekl-
eni kell, ha – benyújtva a számlát –
     jön a fin de siècle.

Csupa rom, csupa rím, csupa omlás
     ez a vers, – magyaros
csak a rög, csak a rag, csak a romlás,
     s noha nyers, takaros.

Hetek óta esik, hetek óta
     kiderül, beborul.
De hiába ujul meg a nóta:
     ami régi, se új.