Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Pillanatkép a Borudvarban

Nálunk szebb a túlsópart...

Ködös kápolna-domb

Kiállítás az evangélikus templomban

Tárlatnyitó a kápolnákban - 2017. 06. 16.

A Kék és Vörös kápolnákban egy ifjú művészhölgy mutatkozott be falikárpitjaival, festményeivel, textil terveivel. A megnyitón a barátnője méltatta fiatalosan, közvetlenül, barátnősen. Tetszett. Az ifjú művésznőt Pető Katalinnak hívják - s most tessenek meglepődni - balatonboglári. Nem árul el sokat magáról, de ez is egy jól kezelt titokzatosság.
Így ír: Világképek - Képvilágok. Mestermunkám során az ökológiai problémákra válaszolok egy falikárpitszövésen keresztül. A kárpit szövésénél az alapanyagok által jelzem a természetes és a mesterséges területeket. A természetes részek kibontásánál a Balaton körüli nádasok szerepét vizsgálom.

Aztán benn a kápolnákban pár igazán remek kárpit. Az a szinte, a reggeli párát épp felszárító nap pillanatát megragadó lebegés - talán balaton-parti tájrészlet - igazán különös munka. "A mesterséges és természetes szálasanyagok kontrasztját metafóraként" alkalmazott munkája előtt érdemes pár percre megállni. Egyéni, könnyed, bámulatos összhangban minden eleme, s ahhoz egy nagyon jól kitalált, és nagyon jól kezelt technika. A négy évszak képei egy komplett barokk-zenei koncert napsütésben, ahol a zenészek nehéz brokátok helyett lágy, könnyedén omló - a saját tervei szerinti - nyári ruhákban kötik le a néző/hallgató figyelmét.

Pár éve a Magyar Mise egyik előadásának a plakátját készítettem, amihez Péreli Zsuzsa művésznő - Magyarország Kiváló Művésze - rendelkezésre bocsátotta Himnusz című monumentális textiljének fotóját. Csak ámultam azon a felfoghatatlanul gyönyörű, emberfeletti energiát kívánó munkán, a varázslatos harmóniáján, a fennköltségén, az ünnepélyességén, és most, ennek a fiatal hölgynek a munkáit nézve egyből ez jut eszembe. Fiatal, üde, őszinte, bátor és nagyon kreatív, amellett hihetetlenül biztosan kezel egy, az egyéniségéhez nagyon jól simuló technikát. Tehetséges. A festményei is izgalmasak, és illedelmesen "árulkodnak" a kárpit, a textil iránti vonzódásról. Ez a leány tényleg tehetséges!

Az ötvenéves érettségi találkozóról szóló cikkben ejtettem hibákat. "...bevezettek a teremben" - terembe helyett, folyósó, folyosó helyett, és lemaradt a beszámoló után a birtokos "ja". A magyar nyelvet szerető, óvni vágyó emberként nehezen nyugszom bele, hogy megesett e pár eset. Azóta sem hagy békén, mert a digitális verziók ugyan elöregszenek, adathegy rakódik majd rájuk, de, ha húsz év múlva, a bekötött, könyvtári példányba belelapoz valaki, fejcsóválva fogja olvasni.

Mit kell erőlködni a nyelvtannal? Nem dől össze a világ, ha... Úgyis megértik... Észre sem veszik... Nyelvtannáci... - gyakran beleakadok a (nagyon) hibás nyelvhasználat felmentésébe. Pedig nyelvében él a nemzet. Kifejezésmódunk romlásával valahogy együtt jár morális állapotunk is. Hogy mi lehet az összefüggés? Talán az "imádom" világítja meg legjobban. Fészbúkon a szív ikon ezt jelenti. Tárgya lehet kiscica, barátnő, újszülött kisbabája, de akár étel is, bármi. És mit jelent imádni valamit? A legfelsőbb jónak elismerés. Hát, nem mindegy!

Ahogy lejáratjuk a szavakat, úgy értékeink is "lejáródnak". A napokban, egy filmben nyilatkozó költő mondja: Szépség, szeretet, eszmény - nem számít. Csak a pénz és a hatalom.

Milyen jó lenne, ha mindent helyre tudnánk igazítani. De még jobb, ha szükség sem lenne rá. Persze, ez már Hamlet fejében is motoszkált - "Mert ki viselné a sors gúnycsapásit, zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét, útált szerelme kínját, pör-halasztást, a hivatalnak packázásait, s mind a rúgást, mellyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet...". Az ő végleges megoldás-terve, persze túlzás, nem véletlen, hogy hosszan gondolkodik rajta.

Persze mondhatnám, hogy a gyerek Arany János és Móra Ferenc után kutatott, de nem mondom, még ha erőst ajánlottam is neki - majd máskor talán. Most is csak a szokásost kölcsönözi.

Az egyik A Névtelen Múmia Rejtélye. Egy titokzatos, névtelen múmia bolyong a Rágcsáliai Ókortörténeti Múzeum termeiben, és elijeszt minden látogatót. Vajon mi a szándéka? Milyen titkot őriz? Hier O'Glif professzor segítségével, valamint Benjamin és kis barátnője, Pandora közreműködésével sikerül lerántanunk a leplet a titokról! A másik a Kaland a Himaláján. Naná, hogy Geronimo Stilton! Ifjúsági irodalom 7-10 éveseknek.

Lacika! Még egy hónapod van a tízig, aztán sipirc egy polccal odébb!

A hetvenes években látogattunk Lendvára, az iskolai kórussal. "Jugóba" mentünk a "jugók"-hoz...
Később, mikor viszonozták ezt a látogatást az ottani gyerekek, mérgelődtem, hogy miért magyar énekeket tanulnak be, mikor az "ő" dalaik jobban érdekeltek volna. Én, kis hülye, akkor még nem tudtam, hogy "mi egy vérből valók vagyunk".
Azóta eltelt pár év, lassan a századik is elérkezik, s, ha hallom az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeményét a könny mellé kis öröm is odasimul - vagyunk még jópáran, akiknek fáj...
Ugye, nem baj?

 

Május 28. - Urunk mennybemenetele

Az Olvasmányban az angyal ezt mondja a tanítványoknak: „"Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”  Ez ünnep alkalom arra, hogy tisztázzuk, mint értünk a „menny” kifejezés alatt. A legtöbb ember számára a menny az istenség lakhelyét jelenti. Még a Biblia is használja ezt a térbeli kifejezést: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön az embernek!”

A tudományos kor eljövetelével ezek a vallási elképzelések, amelyek a „menny” kifejezéshez társultak krízisbe kerültek. A magasság, az ég csupán tér, amelyben a bolygó és naprendszer mozog és semmi más. Mindnyájan hallottuk azt a megjegyzést, amelyet az űrből visszatérő szovjet űrhajósoknak tulajdonítanak: „Bejártuk az eget és sehol sem láttuk Istent”.

Fontos hát, hogy megpróbáljuk tisztázni, mire gondolunk mi keresztények, amikor azt mondjuk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.” vagy amikor azt mondjuk, hogy valaki a „mennybe ment”. Ezekben az esetekben a Biblia azt a beszédmódot használja, amelyet használunk a köznyelvben (még ma is, a tudományos korban azt mondjuk, a Nap „felkel” és „lenyugszik”). A Biblia jól tudja és tanítja, hogy Isten a „mennyben, a földön és mindenütt” jelen van, vagyis Ő az, aki „teremtette a mennyet”, s ha Ő alkotta, akkor nem abban lakik. Hogy Isten a „mennyekben” van, azt jelenti, hogy „megközelíthetetlen fényben” lakozik, vagyis olyan magasan felettünk van, mint „menny a föld felett” van.

Amikor a mennyről, mint Isten lakhelyéről beszélünk, akkor inkább állapotra gondolunk, mint helyre. Amikor Istenről beszélünk, ostobaság lenne szó szerinti értelemben gondolni azt, hogy Ő „fent” vagy „lent” van. Nem azt mondjuk, hogy nincs menny, csak azt, hogy nincs megfelelő kategória, amellyel pontosan le tudjuk azt írni. Tegyük fel, hogy megkérdezünk valakit, aki születésétől fogva vak, írja le nekünk a színeket: a pirosat, a zöldet és a kéket… Az illető nem tudna semmit sem mondani, mert a színeket szemünkkel érzékeljük. Ilyen az, amikor a „mennyről” és az örök életről, amely túl van a téren és időn.

Annak fényében, amit mondtunk, mit jelent az, hogy „Jézus felment a mennybe”? A Hitvallásban találjuk meg a választ: „Fölment a mennybe és ott ül az Atyaisten jobbján.”

Az, hogy Krisztus felszállt a mennybe, azt jelenti, hogy az „Atya jobbján ül”, s mint ember belépett Isten világába; Ő lett mindenség Ura és feje, ahogy azt Szent Pál mondja a Szentleckében. Számunkra a „mennybe” vagy a „Paradicsomba” menni azt jelenti, hogy együtt vagyunk Krisztussal (Fil 1,23). A mennyországunk a feltámadt Krisztus való együttlét akivel egy „test” leszünk a feltámadásunk után. Néha azt állítják, hogy senki sem tért vissza a mennybe, hogy biztosítson minket arról, hogy ez igaz, s nem csak egy jámbor illúzió! Ez nem igaz! Van valaki, aki visszatér a mennyből naponta az Eucharisztiában, s biztosít minket és megújítja ígéreteit.

Az angyal szavai: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre?” – feddést is jelentenek. Nekünk nemcsak „az egeket kell nézni” és spekulálni, hogy mi van felette, hanem inkább az Ő visszajövetelének reményében kell élnünk, folytatni az Ő küldetését, s hirdetni az evangéliumot a föld végső határáig, s ezáltal jobbá tenni az életet ezen a világon.

Jézus a menybe ment, de nem hagyott minket magunkra a földön. Csak eltűnt a szemünk előtt. De az evangéliumban Ő maga biztosít minket: „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” (R. Cantalamessa)  forrás: Vaslabán Csaba - B. keresztúr