Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Esti kikötő

Február tizenöt. Évente négyszer jelenik meg a VERSMONDÓ című, irodalmi lap. Ma jött meg. Száztizenhat oldalon sok-sok kitekintés, megemlékezés, méltatás. A rendszerváltás költészetétől Törőcsik Mari 85. születésnapjáig. Emlékezések - többek között - Szőcs Gézára, Pécs Ildikóra, Csukás Istvánra, Győrffy Miklósra s még sokakra, akik 2020-ban távoztak el. Több tíz oldalon irodalmi tanulmányok. Érdekes, tartalmas, informatív szám sok verssel, illusztrációval. És még valami, ami nekünk talán hízelgő is. A 105. oldalon három oldalt szán Lutter Imre főszerkesztő Somlyó Györgynek, amelyben egy oldalnyit tőlünk (8630.hu) idéz változtatás nélkül. Örülünk neki, ahogyan a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is, aki Somlyó megemlékezésünket digitális archívumába felvette. Itthon 75 olvasó nyitotta meg az oldalt, ami a fb oldalunkon 653 eszközt ért el s négyen! lájkolták. (Valóban, igencsak elmarad egy átlagos sütemény nézettségétől, de még nem mondták ki: Nincs szükség kultúrára!)

kj

■ ■ ■

1995-ben jelent meg sir Karl Jenkins, a most 76 éves, walesi, kortárs zeneszerző első albuma, Adiemus Songs of sanctuary címmel. Pár évvel később hozzám is eljutott, belehallgatva egészen új hangzást, dallamot - szépséget fedezhettünk fel. Tényleg a szentély dalaival. Annyira megfogta az embert, hogy ezután - főleg, hogy az internet is kezdte lehetővé tenni - kifejezetten kerestem a következőket. És azokban sem csalódtam.

Telt-múlt az idő, s híre jött, hogy nem más került elé, mint A walesi bárdok, Arany történelmi balladája. Csodálkoztunk is, de annál nagyobb volt az öröm, hogy a két nagyság, Arany és Jenkins így találkozhat, és a megzenésített mű 2011 júniusában bemutatása is került a MÜPÁ-ban a MÁV Szimfonikus zenekarával, és többszáz fős vegyeskarával. Akkor meg tudtuk nézni, közvetítette az M5, de teljes egészében még ma sem található meg még ezen a világméretű hálózaton sem (ha valaki megtalálja, szóljon.)

2017-ben, a Lyukasóra folyóirat egy egész számot szentelt az Arany-évfordulónak s annak a nyitó írásában volt Sir Karl Jenkins és a Walesi Bárdok. Hadd idézzük ide az akkor megjelent írásunkat:

Ennek nyári megjelenése után pár hónappal jelentkezett Irinyi László (hogyan jutott el a 8630.hu-ig?), akivel kedves, jó hangulatú levelezés alakult, s megtudtuk, hogy ő volt az, személyesen, aki felkérte a zeneszerzőt.

"Örültem az írásának, mint ahogyan minden Sir Karl Jenkinsről szóló magyarországi tudósításnak. Annál is inkább, mert annak idején én magam kértem fel a világhírű walesi zeneszerzőt Arany János: A walesi bárdok c. balladájának megzenésítésére 2009-ben, mint ahogyan én készíttettem el a welszi nyelvű fordítást is, és szintén én vagyok A Walesi Bárdok Projekt (önjelölt) igazgatója és kezdettől fogva legfőbb (önkéntes) finanszírozója.

Tettem és teszem mindezt egyszerű, zenét és művészeteket kedvelő vidéki (debreceni) ember létemre - a magánvagyonomból, mint ahogyan szintén a tágabb baráti köröm finanszírozta eddig a kantáta majdnem összes jelentős hazai és külföldi bemutatóját (Budapest, Cardiff, London, New York, Genf), valamint a magyar nyelvű CD kiadását is. Mindezen túlmenően szeretném arról tájékoztatni, hogy még a tavasz folyamán egy bronzból készült Arany János emléktáblát fogunk felavatni Montgomery főterén, saját iniciatíva által vezérelve, saját kivitelezésben, igaz ezúttal az Arany János Emlékbizottság anyagi támogatásával."

A közös hangot hamar megtaláltuk, s röstelkedve bár, de elfogadtuk a CD-t és DVD-t, hozzá nyomtatott anyagot is küldött. Megegyeztünk abban, ha mód lesz rá, valahol találkozunk, hogy személyesen is megismerjük egymást.

Bősze Ádám műsorvezetését a rádióban régóta örömmel várjuk és hallgatjuk. Az aktuális zenemű és előadója mellé érdekességekről is beszámol, a humor is helyet kap, sokszor mosolygunk emiatt már kora reggel is, még, ha a körülmények nem is adnak rá okot. Zenei antikváriumát is böngészgetjük egy ideje, nagyon szép és érdekes anyagokat lehet, az időnként összeállított katalógusokban találni. Penderecki emlékkatalógusra hívta fel a figyelmet tavaly, s bár soha nem lesz kedvencem, gondoltam belenézek, hátha... Lapozok, lapozok, egyszer csak mit látok meg! Karl Jenkins: The Bards of Wales - Vocal score by Boosey & Hawkes - dedikációval!!! Tehát az énekek kottája, Karl Jenkins kézírása mellett!

Hát, az kell, nagyon kell, főleg, hogy Lászlónak köszöni meg a támogatást. Annak az Irinyi Lászlónak, akivel mi is leveleztünk.

Többször visszanézve látom, hogy én egy hónappal korábbi katalógust néztem, és az örömre erős ború jött - lehet, már elkelt. Gyorsan üzentem azért Ádámnak, és hamar jött a válasz is, hogy még megvan. Nagy volt az öröm.

Akkor keresgéltem interneten, mi hír Lászlóról. Szomorú, 2019-es hírre találtam: Február 18-án, 57 éves korában, váratlanul elhunyt Irinyi László, a Concert Masters International egykori igazgatója. Tehát nem találkozunk mégsem már - a dedikált példány egy utolsó alkalom valamiféle kapcsolódásra. Szomorú, de szép.

Így lett Arany János, a mai korra is erősen érvényes balladája, amit szinte mindenki el tudna mondani - világszerte közismert -  aztán énekeljük sokan ma is, fiatalok New York utcáin is, Cardiffban is - Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly welszi bárd.

Pillantson bele a cardiffi látványba - kis angol tudással követhető is

 

Az ereklyék:

  • wb-1
  • wb-2
  • wb-3
  • wb-4

 

Három percnyi az ajándékba kapott DVD felvételből - megérne egy "Kultkikötő mozit"!

SzeriGabi-KalászJózsef

■ ■ ■

 

Életvonat - a napokban néztem meg már többedszerre a filmet. A II. Világháború idején, egy kis zsidó faluról szól a történet, ahol hírét véve a deportálásoknak, a "bolond" eszement ötletére áldeportálást rendezve menekülnek el mindannyian. Ez nem egyszerű, kellenek nácik. Kik legyenek azok? Kellenek papírok. És kell egy vonat! Ez a kicsavart helyzet sok vicces szituációt hoz létre, kommunista és náci zsidókat, ellentéteiket kiélezve. A csúcsjelenet - valahol a film közepén - a sábesz beköszöntével, a megosztott közösség vitájában a bolond kifakadása:

- Van Isten, nincs Isten, mit számít az! Hogy ember van-e, azt sose kérdezitek? Isten képére teremtettünk - ez szép. Slojme Isten képmása - de ki írta le ezt a Tórában? Az ember! Nem az Isten. Az ember. Szerénytelenül az Istenhez hasonlította az embert. Meglehet, Isten teremtette az embert. De ez az ember, az ember, Istennek fia teremtette Istent, hogy megtalálja önmagát. Az ember azért írta a Bibliát, hogy el ne felejtsék, fütyült az Istenre.
- Slojme, így is van elég bajunk!
- Rabbi, nem imádjuk és nem szeretjük az Istent. Legfeljebb csak a segítségét kérjük, hogy ellegyünk idelent. De úgy, ahogy vagyunk, fütyülünk rá! Csak magunkkal törődünk. Szóval nem az a kérdés, hogy Isten létezik-e vagy nem létezik, hanem, hogy mi létezünk-e.
A rabbi felesége lép hozzá:
- Gratulálok, ez egy nagyon szép ima, köszönöm Slojme. Git Sabesz!"

Ember van-e?

Most ünnepeltük Jézus születését - bár lassan kikopik a lényeg, marad a "szeretet", szajkoljuk sokszor, sok helyen lobogtatjuk látványosan, egyre kevesebb tartalommal. Minap volt közvetítése, a Botvay Károly születésnapja alkalmából összeállított köszöntés-koncertnek. Nem ismertem a csellóművészt, de a róla szóló megnyilatkozások olyan embert mutattak be, aki ékes példája annak, hogyan lehet ezt a pártíz éves létet értelemmel és tartalommal megtölteni. Én az ő életében sem a zenét láttam a legfontosabbnak (adott terület bárkinek más és más lehet), hanem a másik emberhez való viszonyát (ami manapság is csak iszony-irányba tolódik, sajnos).

Ember van-e?

A vezetés példaadás - mondta többször Szőllősi atya. A vezetésre megválasztottakat ismerjük a médiából, óriásplakátokról - megválasztva is emiatt lettek. De tettek-e valamit azért, hogy az ellentétek csillapodjanak? Jó példát adtak-e a közösségnek? Hát, nem! Arról hallunk, olvasunk - no, nem tőlük - mire szóródnak el milliárdok számolatlanul. És, persze olyanoknak, olyanokra, akik-amik csak mélyítik a szakadékot a csoportok között. Összefogás? Béke? Így sosem lesz. Közben megy a feszületfestegetés és nemzeti zászlólengetés, hogy ezek zajában ne látsszon ki a brüsszeli képviselő sajnálatos (szánalmas) esete, az azt megelőző, esetenként luxusjachtos botrányok, és mindaz, ami országos körben ugyan nem terjed el, de helyben ismertté válik. "A kifelé hordott, feltűnően mutogatott és bizonyítgatott vallásosság mindig mély és gyáva kapzsiságot és nemi éhséget leplez." (Márai)
A dicsekvés mindig nagyobb teret kap, a titkolnivaló visszatarthatatlanul kiszivárog. Előbb-utóbb minden kitudódik!

Ember van-e?

De mit tehetek én? Kicsi vagyok, hogy változtassak a nagyok játékán - mondhatják sokan. Semmi egyebet, csak a karácsonyi ünnepelt útmutatása szerint gondolni, szólni, tenni és észrevenni. A kollégával, a szomszéddal, a sorban előttem/utánam állóval, a legkisebbekkel és a legnagyobbakkal (vagy azzal, aki annak hiszi magát) ugyanúgy.
Gondolattal születik minden, a rossz is - olyan szép idézeteket osztanak meg erről sokan fészbúkon, hogy gondoljunk jól a jóra, kiszűrve a gyarlót, hiábavalót, gonoszt - gyakorolni üdvösebb lenne - igaz, jóval nehezebb.
Szavainkat is elkoptattuk - nem csak hétköznapi beszélgetésben - ha azt mondom: nemzeti - érdekes lenne a válasz, kinek mi jut róla eszébe. Vagy arról, hogy "Boldog karácsonyt!", de ugyanígy járt a szeretet, összefogás, keresztény, értékrend szavunk is. Ha nyelvében él a nemzet, már csak ezen felmérhető siralmas állapotunk.
Cselekszünk folyamatosan, gépiesen, megszokott rutinokkal, egyre inkább kizárva, hogy úgy tegyek valamit, amiből másnak is haszna származik vagy kára nem.
Mulasztunk. A jót, jótétet. Ugyanis - ...éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Az öt szentírási eset, persze mindent magába foglal, a figyelmet és a törődést, ami emberek közt elengedhetetlen, s mégis milyen könnyen szállni hagyjuk.

Attenborough mondta - ebben a világban csak akkor boldogulhatunk, ha minden mást, ami körülvesz bennünket, hagyunk boldogulni - gondolattal, szóval, cselekedettel és a jó nem mulasztásával.

2020 nem lesz a történelemben dicshimnuszokkal megírva. A pandémia eltörpül az ember folyamatos károkozása mellett, amivel sújtjuk a minket fenntartó természeti és közösségi környezetet, tehát csak tetézzük a bajokat. 2021-től várhatunk többféle jót, változást, üzengetjük is ilyenkor kosárszám.

Én csak egyet szeretnék, amit lehetetlennek érzek ezerévek tapasztalata után is, de erre volna nagy szükség: Boldog, új embert kívánok!

Szerigabi

■ ■ ■

Szinte látom, ahogy a hatvanas évek végén egy háziasszony, letörölve a konyhaasztalt, előveszi, jobb híján a kis gyógyszertári tasakot, tollat, és nekiáll megírni Harangozó tanítónéninek a kakaós ostya receptjét.
A kéz, ami a betűket írta, hányszor főzött, terített meg asztalt, hányszor, mosott, törölte fel a konyhapadlót, hányszor igazította meg iskolába indítás előtt gyerekei ruháját, vasalt inget, etette meg az állatokat, kapálta a veteményest... Mert nem gyakorlott kézírás és nem is gyereké. De ezek is gyöngyök, még, ha a tanítónéni másmilyenre mondaná, hogy "gyöngybetű".
Ilonka néni kérhette a receptet, hallva az édességről, de távoli szülöttként nem ismerve azt? Vagy az anyuka javasolta, ajánlva, hogy elküldi? Személyesen adta át a receptet? Fiával, lányával küldhette el? Akkor lehet, hogy az illető fel is ismerné édesanyja írását, emlékezne is az esetre. (Hej, de örülnék, ha kiderülhetne!)
Sokféleképp lehetett. De arra biztos nem gondolt, hogy ötven év múlva valaki, ismeretlenül gondolva rá, forgatja a kezében a feljegyzést.
Már nem tudom megkérdezni, pedig most hirtelen fontosnak érzem hiányzó történetüket.
Ilonka néni ezt a receptet nekem adta, és ebben benne van a megírója, családja, a szomszédai, boldogságuk és tragédiájuk, benne van Ilonka néni, állandó készenlétével, amikor Boglárról, a boglári közösségről volt szó. Férje, Jóska bácsi, akit nem ismerhettem személyesen, de kivétel nélkül nagy embernek mutatták a róla szóló beszámolók, történetek. Benne van mindenki, aki észreveszi a másik baját, s próbál segíteni, lehet, csak kis figyelemmel, meghallgatással. Benne van, aki nem csak magára gondolva képes lemondani néha időről, pénzről, kiérdemelt tiszteletről, szerényen elhárítva azt. Minden jóság és szépség.
Pedig csak egy régi, gyógyszertári tasak.
Kedves nekem, kincsként őrzöm.
Holnap el is készítem az ostyát.
Boldog karácsonyt!
sz.g.
■ ■ ■

Mint – talán – minden romlatlan fiatal rajong ezért, máskor azért, egyszerre több tárgya is lehetett a rajongásának. Hogy meddig tart egyik-egyik, hamar kimerült-e, avagy végigkísér, az csak sok év múlva derül ki, válik eltitkolttá, rosszul-, s jól megéltté, válhat személyiség jegyévé is. Magam sem voltam más, rajongás az egzisztencializmusért - Sartre, Camus, Kierkegaard, prózában - Jókai, Móra, Szilvási, Moldova, Hamvas, Rejtő, Kaffka, Bulgakov, Lem, zenében - Stones, Omega, Vivaldi, Cseh Tamás, lírában - Willon, Poe, József Attila, Pilinszky, Baranyi. Persze jött más, jöttek mások igaz és hamis ingerek nyíltan is, de sokszor álruhában.

Most, hogy sokaknak – szemüvegeseknek igazán - kínlódással kell megélni a szájat–orrot eltakaró maszk hordását, egyvalami mégis megéri – mondhatnánk van egy másik pozitív hozadéka. Baranyi, Baranyi Ferenc költő gyönyörű versének, a mai napig elkísérő igazságai, ami az elfedett arcokból kilátszó szemekből, a gyönyörű szemekből, a beszélő szemekből kiolvasható.

„… minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik…”

■ ■ ■