Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

A Csavargőzös esti fényben.

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Olyan meglepetés ért, akkora a fejem tőle - szerencse, hogy nincs működő kamera vagy fényképező a közelben, mert utólag szégyellném. smile
Amikor valakinek az írása könyvben megjelenik az jó. Amikor az embertől idéznek egy másik könyvben, az már valami! (Főleg, hogy nem akárkiről szóló könyvben jelenik meg!)
Én, ugyan író nem vagyok (költő sem, legfeljebb, ha a boltira gondolunk), de, ha igazán sikerül élménybe akadnom, az kikívánkozik, leíródik, sokkal inkább tűnik ez valamiféle külső erőnek. Most egy efféle esett meg.

Irodalmi kör nyáron is működik Kislakon, legfeljebb gyakoribb a hiányzás a nyári programok, vendégek, vagy munka miatt. A legutóbbi nekünk is kimaradt, s most egy tányérka almáspitével felszerelkezve kopogtunk be a kislaki kultúrházba.
Éva kérdezte akkor tőlem váratlanul, hogy ismerem-e a Balás Bélát.
A Betont? Hát, persze! Szeretett püspökünk volt, hitoktató koromban bérmáláskor járt Bogláron, de voltam nála egyszer Kaposváron is "fogadóórán". (Nem az volt, csak nem jut hirtelen eszembe minek nevezik ezt a személyes megbeszélést.) Mikor 2000-ben Kanizsára hazaköltöztem, utólag tudtam meg a Rumostól (Dr. Rumszauer Miklós), hogy Beton atya attól félt, hogy távozásommal összedől a boglári egyházközség. Ezen csodálkoztam is, mert annál jobban ismertem Szőllősi atyát, meg az akkori helyzetet, hogy féljek ennek bekövetkeztétől. De jól esett hallani.
No, a kérdés és pár mondat után Éva kezembe nyomott egy könyvet (Lőrincz Sándor: Visszamosolyogni Istenre), kinyitva a 112. oldalon.
Ott olvasom - "Adventi irányfények címmel, Sz. G. aláírással a következő bejegyzést találtam a Balatonboglar.com honlapon:..."
Jé, hát ez én vagyok. Aztán nézem, mit követtem el akkor...

 

Igen, ez arról szólt, mikor egy adventi alkalommal járt Bogláron Beton atya, akkor dedikáltattam az Adventi irányfények című könyvét, és annyira jó érzés volt őt újra látni, hogy nincs az a fontos elfoglaltság (lustaság), hogy ezt az alkalmat kihagytam volna. (Ezek szerint ez is az ihlető élmények közé került, de nem véletlenül - törvényszerűen.)
És tényleg, nagyon hiányzik, legfőképp a közéletben ez az általa is fenntartott, közvetített értékrend. A másért, a közért élés, jót tevés. És pontosan a tevés - a szócséplést nem igénylő, önzetlen tevékenység hiányzik leginkább, ami valódi közösséget teremt.
Nem tudok elszakadni attól az isteni ténytől, hogy ezer szállal vagyunk egymáshoz kötve. Kár, hogy nem mindig látjuk. Ezeknek a "szálaknak" a fellelése különleges öröm számomra (az irodalmi körben véletlenül újabbra találtunk - Cegléden! Pedig ki sem mozdultunk a kislaki kultúrházból).

Közelednek a választások. Polgármestert, képviselőket választunk.
A város ügyeinek bonyolítása mellett, szerintem a legfontosabb feladata ennek a csoportnak a kedvemre tenni. Nem mással, az említett összekötő szálak erősítésével, sűrítésével. Azaz a balatonbogláriak közösségének erősítésével, jóra serkentésével. Sosem az a fontos, ki, milyen zászlót lobogtat, hanem, hogy arra, a bizonyos közös asztalra mit tesz le a magáéból. (Mert ismert mondás - könnyű a mások által megszerzett pénzt elkölteni...)
Gyakran elhangzik - ne azt nézzék, mit mond, hanem, hogy mit tesz valaki.
Ugyanerről szólnak egy evangélista réges-régi gondolatai:
"Nem mind az, aki mondja nekem: Uram, Uram - jut be a mennyek országába, hanem aki mennyei Atyám akaratát teljesíti." (MT 7,21).
Én ezt tartom most aktuális "irányfénynek".

SzG

Mivel már tudjuk, mikor lesz pontosan az önkormányzati szavazás - a napfényes és zivataros strandidőszakban ez is felidéződött:

Tudósítás a szavazókörből


A tavalyi, első alkalom után idén is szívesen vállaltam a részvételt a szavazás lebonyolításában. Konkrétan nem tudnám megmondani, miért, összességében jó volt a tizenötórásnál akkor hosszabb jelenlétet igénylő feladat.
Fél ötkor keltem, fél hatkor elsőként álltam a lezárt, lebélyegzett bejárat előtt. Aztán jöttek a többiek is, ki biciklivel, ki nagy dobozokkal, de örömmel láttuk egymást.
Ajtónyitás után, a tavalyihoz hasonlóan berendeztük a helyiséget, tollakat raktunk a már kész szavazófülkékbe, elővettük a szavazólapokat, borítékokat, névjegyzéket, előkészítettük az urnát, aláírtuk az aláírandókat, és hamar eljött a hat óra, s az első szavazó is. Nálunk a névjegyzék legelső embere volt ez - újságoltam többeknek is - ellenőrizte, hogy üres az urna, amit le is zártunk akkor.
A szavazók érkezésekor ellenőriztük a személyi igazolvány (jogosítvány) érvényességét lakcímkártyástul (a levélben küldött értesítő nem kell), aláírattuk a névjegyzéket, átadtuk a frissen lebélyegzett szavazólapot egy borítékkal. Többen dobták be boríték nélkül az összehajtogatott szavazólapot - bontáskor ezzel bánunk a legkönnyebben, de elég a borítékba helyezni a lapot, leragasztás nélkül - az urnából így sem, úgy sem fog kimászni. :-)
Néha szállingóztak, néha kis sor is kialakult, rendben folyt a voksolás. Az asztal mögött ülve jól lehetett látni kik lesznek a következők, ami a legszebb volt ebben, hogy nagyon sokan emlékeket hoztak magukkal. Nem látványosakat, nem is kézzel foghatóan (füllel hallhatóan, tehát néha szóba sem került), de boglári életem minden szakaszából megelevenedtek a történések, helyszínek, események. Igen, már tudom, ez volt a legnagyobb élmény legutóbb is! Kisregény lapjaiként állt össze ott az elmúlt pár tíz év. Meglepetés is ért - mint kiderült, fiam egyik tanárával a cserkészetben aktívkodtunk valamikor. Ez a tény mindjárt kedvessé tett egy "vadidegent", és a tanárnál hangsúlyosabb lett az egykori, egy csapatba tartozás. Régi tanítványok szülei arcán jó volt felismerni gyerekeik vonásait, egykori iskolások már kézen fogva vezetik fiaikat, lányaikat - hogy megy az idő! Volt, akiket szívesen láttam volna, de már nem jönnek többet szavazni - ők, azt hiszem, már biztosabban látják, hol tévedünk, és mikor teszünk jót.
A sokórás procedúra alatt nem unatkoztunk (legalábbis én). Ismertük a szabályokat, azokat betartottuk, ebből semmiféle gond, feszültség, külön tennivaló nem adódott. Ha valaki épp nem ült a helyén, mindig volt, aki az érkezőket fogadja helyette. Várakozás közben beszélgettünk, nevettünk - érdekes a szituáció: egész évben nem találkozunk, és ilyenkor egy helyiségben töltünk el nagyon sok időt. Hatan egy csónakban...
Ellenérzés nélkül! Mennyire nagyszerű, hogy pont az "ellenpárti" delegálttal olyan közös érdeklődést, témát találtunk, ami nagyra emelte őt a szemembe, és, amit kicsit sem befolyásol a politika. Nekem ő már sosem lesz "az a párti valaki", hanem a csellista, aki érteni és művelni tudja a zenét. (Persze, azon vitatkozhatnánk, hogy miért van nagyobb becsülete egy bunyós pityunak, mint egy szimfonikus zeneműnek, és miért kell neki letenni a vonót, ha megélni is akar, bár ez nem kizárólag a zenészekre vonatkozik. Kicsit sem.)
Este hétkor, a szavazókör zárásakor sem éreztem fáradtságot, sőt a szavazólapok szortírozása, számolása után sem - ez sokkal könnyebb volt, mint a tavalyi, egyet kellett csak ikszelni, és nem volt tele lehetetlen, "létezik-e" pártokkal.
Tehát jó nap volt - és milyen jó lenne, ha így működne az ország is. Rögzített, korrekt információkkal, probléma esetén közmegegyezéses eljárási lehetőséggel, hovatartozástól független, jó viszonyban egymással, közösen vállalva, egymást segítve a feladatokban. Csak így működhet jól egy szabad választás is.
Előbb-utóbb lesz olyan!

szg

"Több mint 40 év után a Balatonboglári Szüreti Fesztivál megálmodója és névadója, a BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. idén nem vesz részt a BB Balatonboglári Szüreti Fesztivál szervezésében és támogatásában – tudatta a vállalat közleményében." újsághír

Itt tartunk! Ahogyan már régóta nincs BB, úgy az általa megteremtett, megélt, megszeretett dolgokkal összekötő szálak is lassan elfoszlanak. A szőlő szeretete talán az egyetlen, ami töretlen a balatonboglári, szőlőskislaki, szőlősgyöröki - és a közel-környékbeli, szorgalmas emberek lelkületében. A marketing nem is tudta pontosan - Csávics András, Konyári János, Hock János és jómagam álltunk a szépszámú gazdasági (akkori) fiatal élén az első Boglári Szüret megrendezésekor 1974. szeptember 28. napon. Egy nagy felvonulást rendeztünk, feldíszített lovaskocsikkal, a néptáncosokkal, kisbíróval végig Boglár főutcáján. Az eredeti szokás szerint a gazdák ilyenkor egy termékkosarat szoktak ünnepélyes keretek között, nagy kísérettel vinni a település (falu) előjárójának. A kisbíró lóhátról az elmúlt év eseményeit - termés, gyarapodás, történések, születés, halálozás, esküvők, falusi szóbeszédeket sem mellőzve - humoros rigmusokban teszi közhírré. Este pedig a hajnalig tartó szüreti bállal tetézi az ünnepséget. Így volt ez 1974. szeptember 28-án is, az első Boglári Szüret rendezvényen. Sajnos a bálon egy ismeretlen társaság rendbontása miatt a következő évben több alkalommal voltunk kénytelenek mi, szervezők, rendőrségi kihallgatáson megjelenni. 1975-ben nem is rendeztünk szüreti napokat, de 1976-tól folyamatosan. Ezek az első pár éves rendezvények - a jó rendőrségi kapcsolat segítségével - a látványos felvonuláson kívül, eleinte nem is tartalmaztak más eseményt, hacsak meg nem említem Németh - kifőzdés - úr bográcsban főzött gulyását, az egyik, legrégebb óta és folyamatosan itt nyaraló német vendég, Rolf Wiesner nagy bográcsban készített  szoljankáját. A Gazdaság lelkes fiatal dolgozói hozták össze pár láda ajándék gyümölcs, pár üveg ajándékbor költséggel, de a néptáncosok szépen kiizzadtak a felvonulás végére.

1980. május elsején jött a BB-hez Mészáros Győző igazgató. Ő fedezte fel igazán ebben a Boglári Szüretnek elnevezett rendezvényben mind a marketing, mind az idegenforgalmi, s nem utolsó sorban a Gazdaság dolgozói számára egy igazi, nagy találkozásra is alkalmas, a vállalati kötődést erősítő ünnep lehetőségét. (Még tanulmányútra is elküldött hármónkat a Kis-kárpátoki Bornapokra. Mihályi Józseffel, Illés Lászlóval onnan hoztuk a Csülök Csárdát, a murcit - ott burcsáknak hívták. Annyi mosolygós, támolygós, jókedvű embert azóta sem láttam, mint ott. (Ugye, a még forrásban lévő must - de már borhoz közel - itatja magát, sok szénsavat termel, ami gyorsan szállítja az alkoholt oda, ahol az üt is hamarosan. 1981-ben már az augusztus 20-i ünnepkörhöz került a Boglári Szüret időpontja, s gyorsan több napos lett. Vállalati szintre emelte Mészáros Győző a Boglári Szüret rendezvényt. Rádi kerület kapta a helyszín feldíszítését, a Platán-sor elejére akkor került a két hatalmas szőlőfürt, a tér egyik-egyik oldalára a BB logó szőlőből, a lellei és boglári utak elejére, a vadszőlővel felfuttatott két-két villanyoszlop a nagy transzparensekkel. Lengyeltóti kerület szervezte a felvonulást, a Borászat a vendéglátás boros részét, az Üzemikonyha az étkeztetést, de gazdája volt minden részlet-feladatnak. Az első ilyen alkalommal a Nagybereki Állami Gazdaság volt a vendég, s egy igazán parádés lovasbemutatót tartottak az akkori focipályán. Gyorsan lett színpad, lett sok műsor, borrendi avatók, borkirálynő választások, borkóstolók iskolája, martini koktél, bor lutri, borászati kiállítás, s egyre több, és több vendég. Bár ekkor még nem volt digitális fényképezőgép, de nagyon sok és kiváló minőségű fotó őrzi ezeknek az ünnepeknek a fényét - zömében Nagy Ferenc szorgalmából, de többórányi videó is készült, SŐT a 70-es évekről még amatőr filmet is tudok mutatni. (Szinte mindegyik Boglári Szüret értéklelésénél - mert ilyen is volt - többen éreztük úgy, hogy "kicsi lett az ing rajtunk" - Győző szokta mondani, ha nagyon meg volt valamivel elégedve.)

Ami a privatizálás után lett, az már szép lassan másról szólt. Nem lett rosszabb, sőt eleinte - Bíró László, Bálo Zoltán idejében - egyre népszerűbb lett -, de pont az veszett el lassan-lassan benne, amit a BB-t körüllengő misztikum táplált.

Talán ősszel, amikor a pódium-beszélgetések ideje van nálunk, akkor egy Boglári Szüret emlék-beszélgetésre esetleg sor kerülhet sok fotóval, filmmel. (Talán még könyv is készülhetne, hisz a miénk, balatonbogláriaké volt.)

-kj-

  • bb_01
  • bb_03
  • bb_05
  • bb_06
  • bb_07
  • bb_08

- pár montázs régről -

Tudósítás a kislaki kultúrházból

A közösségek hetén, a civil piknikkel karöltve, ma került sor a "Gyere át hozzánk..." - kislaki, beszélgetős könyv átadójára. Nem véletlen egybeesés, a két esemény, mint közösségi megnyilvánulás, szépen egymáshoz simul. Összefügg.
Tegnap este néztem, a thermopülai csata ihlette képregény filmes adaptációját (300 a címe), mert az éppen favorizált színész, Michael Fassbender is szerepel benne (Gáti Annával már beszélgettünk róla, ami nyomán Jung és Gyökössy Endre, mint közös kedvenc is szóba került). Az a csapat spártai hős közösséget alkotott. Hérodotosz biztos másképp írta le, mint ahogy ezt az amerikai filmipar közvetítette, de a harcos csoport bátorsága, önfeláldozó kitartása világszerte közismert maradt így, lassan 2500 év után is, Ahogy Leonidász neve is.
Nusi néninek ehhez semmi köze. Én (nagykanizsai) sörgyári gyerek voltam, a vasutas ovi egy megállóra volt tőlünk, így oda jártam - ahol a sötétkék köpenyes, magas kontyba rakott, szürke hajú dada volt a Nusi néni. Az óvodát otthagyva nem láttam, nem hallottam róla, talán tíz éve futottam vele össze Nagykanizsán, a fő utcán egyetlen egyszer, akkor beszélgettem vele pár percet, és, talán mondtam is neki, hogy az oviból ő az egyetlen, akire emlékszem. De őrá nagyon. Az okát sem tudom, csak a sötétkék köpeny, és a nagy szürke konty. És biztos, hogy kedves dada volt, mert mindig jó érzéssel gondoltam rá. Igen, ő a legkorábbi "emberemlékem", aki nem a családi-, baráti körből való.
Egy hete, Kaposváron beszélgettem egy balatonszentgyörgyi illetővel, akiről kiderült, hogy éltek Kanizsán, az édesapja a sörgyár konyháján dolgozott (ó, a fém ételhordó, mentünk vele nyári szünetben ebédért, volt ott kisbolt, az épület előtt park - anyuval és a nővéremmel le is vagyunk egy padon fotózva, hátul tekepálya. A sörgyárban dolgozva ebédeltem is az étteremben, de Aranka is mesélt róla, hogy egy BB-s csoporttal odalátogatásukkor milyen finom volt az ottani almás pite).
No, és ő is járt a vasutas oviba. Nusi néni? Igen! Nemrég családilag mentek Kanizsára, a temetésére.
Soha, senkivel nem beszélgettem a Nusi néniről. Sehol nem került szóba, csak egyszer, véletlenül találkoztam vele - erre jön egy vadidegen, és megvan a közös, rajongott, régi kapocs. Így lesz egy ismeretlenből kedves ismerős, a múltbéli közös pont, összekötő szál (ugye, mondtam, hogy ezt keresem mindig?).
Ezt szerettem volna elmondani Kislakon, de lehet, az Árpád erre is csak csóválná a fejét, hogy komplikált, így (nem csak őmiatta) letettem róla. De, ha közösségről beszélünk, beletartoznak a spártaiak, és beletartozunk mi, a Nusi néni gyámoltjai. És mindenkinek vannak Leonidászai és Nusi nénijei. Ezekről is olvashatunk a könyvben.

A kezdés előtt fél órával kezdtek gyülekezni az asszonyok, süteményestálat egyensúlyozva jöttek be az ajtón. Mindenki mosolyog. És szinte minden arc ismerős, ami természetes, mert mégiscsak itt élünk, együtt egy ideje (nálam ez néhány tízévet jelent), másrészt a könyvből is emlékeztem rájuk. Akiknél a nevet és az arcot párosítani tudtam, az zömében az irodalmi körnek köszönhető. Bárhogy is, mindenki hozott magával egyfajta "szívesen látlak" érzést, ami a teremben csak összeadódott.
Öten ültünk az előre kitett asztal körül, ami csak azért volt kicsit kényelmetlen, mert a hangulat inkább azt javasolta volna, hogy együtt beszélgessünk a könyvről, a történetgyűjtésről, hiszen ennek sokan voltunk részesei. Tücsi kérdéseire válaszolva jó volt feleleveníteni azt a folyamatot, ami ugyan nehezen indult - nincs nagy hagyománya a nemceleb történetgyűjtésnek -, de a végére kiforrt belőle egy igazi, szeretnivaló közösség, a kislakiak életének, történetének apró mozzanataiból az, ami talán az emberiség vágyott szeretetközösségének kis erecskéjét jelentené. Jó, kicsit lehet, eltúlzom, de, amit ott éreztem, ezt mondatja velem.
Külön élmény volt Pannikával a találkozás. A fotója a címlapon, a története, a segítsége kíváncsivá tett, alig vártam, hogy találkozzunk - és kicsit sem csalódtam, kedves egyénisége, mosolya csak erősítette szimpátiámat. Azóta már ismerősök vagyunk fészbúkon, a Tornyocska (aminek utolsó, lehet félretett darabját még sikerült elkapnom - itt kérek elnézést attól, aki elől megettem!) receptjét is megkaptam.
Süteményekből nem volt hiány, de a majszolásuk sem akadályozott senkit a beszélgetésben. Jó volt ott enni! Bocsánat - lenni. :-)
Igen, rólunk, átlagemberekről ritkán készül újságcikk, riport, filmfelvétel. Nem is nagyon igényeljük, de mennyivel jobb lenne a világ, ha nem a vagyon, a pozíció, hanem az érdem, a közös asztalra letett értékek emelnék ki az embereket. Azt hiszem - ha nem is teljesen tudatosan - ez motivál mindannyiunkat, akik hozzájárultunk ennek a kedves könyvnek az elkészültéhez.

  • kep_01
  • kep_02
  • kep_04
  • kep_05
  • kep_06
  • kep_07

(A képeket Gáti Annának és Békésiné Marisnak köszönhetjük)

Szeri Gabi - 2019. 05. 09.

A 160 oldalas, 273 fényképet tartalmazó könyv 2000 Ft adományért mind a kislaki, mind a boglári könyvtárban kapható.

forrás: https://cultura.hu/psziche/carl-gustav-jung-elmeletei/Gáti Annával (Boglár-Kislak Irodalmi Kör) sokszor örömködünk a megtalált, közös pontokon. Igaz, zömében messengeren, mert ott bármikor "találkozhatunk". Legutóbb Bandi bácsit találtuk, akit én, az írásai mentén csak Dr. Gyökössy Endreként ismertem, ő pedig személyesen is. Mindketten rajongunk a dolgaiért, és hoztam példának a számára is ismerős, helyszűke miatt a szobámban válogatottan lévő könyvek közötti, 1989-es kiadású, Magunkról magunknak címűt.

Michael Fassbender nagyon jó paraméterekkel rendelkező színész. Sok éve a Jane Eyre-ben láttam, most a Fény az óceán felett volt az, ami miatt megnéztem a Jungról szóló filmet is, ahol szintén ő volt a főszereplő.

Az emberi lélek talán a legfontosabb és legérdekesebb, amivel az ember nap, mint nap találkozik, még akkor is, ha nem jár társaságba, mert akkor a sajátjával. Nem csoda, hogy a kiskonyhának nevezett melléképületben hamar megakadt a szemem Dr. Süle Ferenc: A jungi mélylélektan napjainkban című könyvének gerincén. Rögtön hoztam is be, kinyitva pedig 22 éve történtek köszöntek rám.



A dedikáció Gyulának (Geosits) szólt, aki születésnapomra lepett meg a kötettel. (Akkoriban olvastam, jegyzeteltem ki a tőle kölcsönkapott Allport könyvet a személyiség alakulásáról, tehát nem volt szándék nélküli az ajándékozás, ahogy Gyulánál sosem volt az.)
Tovább lapozva, kis ajánlásként pedig mi szerepel?

Rögtön írtam is Annának, így a kör bezárult. Vagy inkább a szál összeért, összefüggött.
Nálam, lehet, függőség ez, hogy összekötést veszek észre, keresek, még akkor is, ha van, aki ebben - aktuális politikai tébolyultságból - egészen mást vél felfedezni. De legyen ez az ő megélt dolgainak keserve. Azok viszont értik, érzik, akik a lélek rezdüléseire érzékenyek, és, azt hiszem, legtöbben ilyenek vagyunk.

SzeriGabi