Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

A Csavargőzös esti fényben.

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Tudósítás a kislaki kultúrházból

A közösségek hetén, a civil piknikkel karöltve, ma került sor a "Gyere át hozzánk..." - kislaki, beszélgetős könyv átadójára. Nem véletlen egybeesés, a két esemény, mint közösségi megnyilvánulás, szépen egymáshoz simul. Összefügg.
Tegnap este néztem, a thermopülai csata ihlette képregény filmes adaptációját (300 a címe), mert az éppen favorizált színész, Michael Fassbender is szerepel benne (Gáti Annával már beszélgettünk róla, ami nyomán Jung és Gyökössy Endre, mint közös kedvenc is szóba került). Az a csapat spártai hős közösséget alkotott. Hérodotosz biztos másképp írta le, mint ahogy ezt az amerikai filmipar közvetítette, de a harcos csoport bátorsága, önfeláldozó kitartása világszerte közismert maradt így, lassan 2500 év után is, Ahogy Leonidász neve is.
Nusi néninek ehhez semmi köze. Én (nagykanizsai) sörgyári gyerek voltam, a vasutas ovi egy megállóra volt tőlünk, így oda jártam - ahol a sötétkék köpenyes, magas kontyba rakott, szürke hajú dada volt a Nusi néni. Az óvodát otthagyva nem láttam, nem hallottam róla, talán tíz éve futottam vele össze Nagykanizsán, a fő utcán egyetlen egyszer, akkor beszélgettem vele pár percet, és, talán mondtam is neki, hogy az oviból ő az egyetlen, akire emlékszem. De őrá nagyon. Az okát sem tudom, csak a sötétkék köpeny, és a nagy szürke konty. És biztos, hogy kedves dada volt, mert mindig jó érzéssel gondoltam rá. Igen, ő a legkorábbi "emberemlékem", aki nem a családi-, baráti körből való.
Egy hete, Kaposváron beszélgettem egy balatonszentgyörgyi illetővel, akiről kiderült, hogy éltek Kanizsán, az édesapja a sörgyár konyháján dolgozott (ó, a fém ételhordó, mentünk vele nyári szünetben ebédért, volt ott kisbolt, az épület előtt park - anyuval és a nővéremmel le is vagyunk egy padon fotózva, hátul tekepálya. A sörgyárban dolgozva ebédeltem is az étteremben, de Aranka is mesélt róla, hogy egy BB-s csoporttal odalátogatásukkor milyen finom volt az ottani almás pite).
No, és ő is járt a vasutas oviba. Nusi néni? Igen! Nemrég családilag mentek Kanizsára, a temetésére.
Soha, senkivel nem beszélgettem a Nusi néniről. Sehol nem került szóba, csak egyszer, véletlenül találkoztam vele - erre jön egy vadidegen, és megvan a közös, rajongott, régi kapocs. Így lesz egy ismeretlenből kedves ismerős, a múltbéli közös pont, összekötő szál (ugye, mondtam, hogy ezt keresem mindig?).
Ezt szerettem volna elmondani Kislakon, de lehet, az Árpád erre is csak csóválná a fejét, hogy komplikált, így (nem csak őmiatta) letettem róla. De, ha közösségről beszélünk, beletartoznak a spártaiak, és beletartozunk mi, a Nusi néni gyámoltjai. És mindenkinek vannak Leonidászai és Nusi nénijei. Ezekről is olvashatunk a könyvben.

A kezdés előtt fél órával kezdtek gyülekezni az asszonyok, süteményestálat egyensúlyozva jöttek be az ajtón. Mindenki mosolyog. És szinte minden arc ismerős, ami természetes, mert mégiscsak itt élünk, együtt egy ideje (nálam ez néhány tízévet jelent), másrészt a könyvből is emlékeztem rájuk. Akiknél a nevet és az arcot párosítani tudtam, az zömében az irodalmi körnek köszönhető. Bárhogy is, mindenki hozott magával egyfajta "szívesen látlak" érzést, ami a teremben csak összeadódott.
Öten ültünk az előre kitett asztal körül, ami csak azért volt kicsit kényelmetlen, mert a hangulat inkább azt javasolta volna, hogy együtt beszélgessünk a könyvről, a történetgyűjtésről, hiszen ennek sokan voltunk részesei. Tücsi kérdéseire válaszolva jó volt feleleveníteni azt a folyamatot, ami ugyan nehezen indult - nincs nagy hagyománya a nemceleb történetgyűjtésnek -, de a végére kiforrt belőle egy igazi, szeretnivaló közösség, a kislakiak életének, történetének apró mozzanataiból az, ami talán az emberiség vágyott szeretetközösségének kis erecskéjét jelentené. Jó, kicsit lehet, eltúlzom, de, amit ott éreztem, ezt mondatja velem.
Külön élmény volt Pannikával a találkozás. A fotója a címlapon, a története, a segítsége kíváncsivá tett, alig vártam, hogy találkozzunk - és kicsit sem csalódtam, kedves egyénisége, mosolya csak erősítette szimpátiámat. Azóta már ismerősök vagyunk fészbúkon, a Tornyocska (aminek utolsó, lehet félretett darabját még sikerült elkapnom - itt kérek elnézést attól, aki elől megettem!) receptjét is megkaptam.
Süteményekből nem volt hiány, de a majszolásuk sem akadályozott senkit a beszélgetésben. Jó volt ott enni! Bocsánat - lenni. :-)
Igen, rólunk, átlagemberekről ritkán készül újságcikk, riport, filmfelvétel. Nem is nagyon igényeljük, de mennyivel jobb lenne a világ, ha nem a vagyon, a pozíció, hanem az érdem, a közös asztalra letett értékek emelnék ki az embereket. Azt hiszem - ha nem is teljesen tudatosan - ez motivál mindannyiunkat, akik hozzájárultunk ennek a kedves könyvnek az elkészültéhez.

  • kep_01
  • kep_02
  • kep_04
  • kep_05
  • kep_06
  • kep_07

(A képeket Gáti Annának és Békésiné Marisnak köszönhetjük)

Szeri Gabi - 2019. 05. 09.

A 160 oldalas, 273 fényképet tartalmazó könyv 2000 Ft adományért mind a kislaki, mind a boglári könyvtárban kapható.