"Több mint 40 év után a Balatonboglári Szüreti Fesztivál megálmodója és névadója, a BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. idén nem vesz részt a BB Balatonboglári Szüreti Fesztivál szervezésében és támogatásában – tudatta a vállalat közleményében." újsághír

Itt tartunk! Ahogyan már régóta nincs BB, úgy az általa megteremtett, megélt, megszeretett dolgokkal összekötő szálak is lassan elfoszlanak. A szőlő szeretete talán az egyetlen, ami töretlen a balatonboglári, szőlőskislaki, szőlősgyöröki - és a közel-környékbeli, szorgalmas emberek lelkületében. A marketing nem is tudta pontosan - Csávics András, Konyári János, Hock János és jómagam álltunk a szépszámú gazdasági (akkori) fiatal élén az első Boglári Szüret megrendezésekor 1974. szeptember 28. napon. Egy nagy felvonulást rendeztünk, feldíszített lovaskocsikkal, a néptáncosokkal, kisbíróval végig Boglár főutcáján. Az eredeti szokás szerint a gazdák ilyenkor egy termékkosarat szoktak ünnepélyes keretek között, nagy kísérettel vinni a település (falu) előjárójának. A kisbíró lóhátról az elmúlt év eseményeit - termés, gyarapodás, történések, születés, halálozás, esküvők, falusi szóbeszédeket sem mellőzve - humoros rigmusokban teszi közhírré. Este pedig a hajnalig tartó szüreti bállal tetézi az ünnepséget. Így volt ez 1974. szeptember 28-án is, az első Boglári Szüret rendezvényen. Sajnos a bálon egy ismeretlen társaság rendbontása miatt a következő évben több alkalommal voltunk kénytelenek mi, szervezők, rendőrségi kihallgatáson megjelenni. 1975-ben nem is rendeztünk szüreti napokat, de 1976-tól folyamatosan. Ezek az első pár éves rendezvények - a jó rendőrségi kapcsolat segítségével - a látványos felvonuláson kívül, eleinte nem is tartalmaztak más eseményt, hacsak meg nem említem Németh - kifőzdés - úr bográcsban főzött gulyását, az egyik, legrégebb óta és folyamatosan itt nyaraló német vendég, Rolf Wiesner nagy bográcsban készített  szoljankáját. A Gazdaság lelkes fiatal dolgozói hozták össze pár láda ajándék gyümölcs, pár üveg ajándékbor költséggel, de a néptáncosok szépen kiizzadtak a felvonulás végére.

1980. május elsején jött a BB-hez Mészáros Győző igazgató. Ő fedezte fel igazán ebben a Boglári Szüretnek elnevezett rendezvényben mind a marketing, mind az idegenforgalmi, s nem utolsó sorban a Gazdaság dolgozói számára egy igazi, nagy találkozásra is alkalmas, a vállalati kötődést erősítő ünnep lehetőségét. (Még tanulmányútra is elküldött hármónkat a Kis-kárpátoki Bornapokra. Mihályi Józseffel, Illés Lászlóval onnan hoztuk a Csülök Csárdát, a murcit - ott burcsáknak hívták. Annyi mosolygós, támolygós, jókedvű embert azóta sem láttam, mint ott. (Ugye, a még forrásban lévő must - de már borhoz közel - itatja magát, sok szénsavat termel, ami gyorsan szállítja az alkoholt oda, ahol az üt is hamarosan. 1981-ben már az augusztus 20-i ünnepkörhöz került a Boglári Szüret időpontja, s gyorsan több napos lett. Vállalati szintre emelte Mészáros Győző a Boglári Szüret rendezvényt. Rádi kerület kapta a helyszín feldíszítését, a Platán-sor elejére akkor került a két hatalmas szőlőfürt, a tér egyik-egyik oldalára a BB logó szőlőből, a lellei és boglári utak elejére, a vadszőlővel felfuttatott két-két villanyoszlop a nagy transzparensekkel. Lengyeltóti kerület szervezte a felvonulást, a Borászat a vendéglátás boros részét, az Üzemikonyha az étkeztetést, de gazdája volt minden részlet-feladatnak. Az első ilyen alkalommal a Nagybereki Állami Gazdaság volt a vendég, s egy igazán parádés lovasbemutatót tartottak az akkori focipályán. Gyorsan lett színpad, lett sok műsor, borrendi avatók, borkirálynő választások, borkóstolók iskolája, martini koktél, bor lutri, borászati kiállítás, s egyre több, és több vendég. Bár ekkor még nem volt digitális fényképezőgép, de nagyon sok és kiváló minőségű fotó őrzi ezeknek az ünnepeknek a fényét - zömében Nagy Ferenc szorgalmából, de többórányi videó is készült, SŐT a 70-es évekről még amatőr filmet is tudok mutatni. (Szinte mindegyik Boglári Szüret értéklelésénél - mert ilyen is volt - többen éreztük úgy, hogy "kicsi lett az ing rajtunk" - Győző szokta mondani, ha nagyon meg volt valamivel elégedve.)

Ami a privatizálás után lett, az már szép lassan másról szólt. Nem lett rosszabb, sőt eleinte - Bíró László, Bálo Zoltán idejében - egyre népszerűbb lett -, de pont az veszett el lassan-lassan benne, amit a BB-t körüllengő misztikum táplált.

Talán ősszel, amikor a pódium-beszélgetések ideje van nálunk, akkor egy Boglári Szüret emlék-beszélgetésre esetleg sor kerülhet sok fotóval, filmmel. (Talán még könyv is készülhetne, hisz a miénk, balatonbogláriaké volt.)

-kj-

  • bb_01
  • bb_03
  • bb_05
  • bb_06
  • bb_07
  • bb_08

- pár montázs régről -