Mivel már tudjuk, mikor lesz pontosan az önkormányzati szavazás - a napfényes és zivataros strandidőszakban ez is felidéződött:

Tudósítás a szavazókörből


A tavalyi, első alkalom után idén is szívesen vállaltam a részvételt a szavazás lebonyolításában. Konkrétan nem tudnám megmondani, miért, összességében jó volt a tizenötórásnál akkor hosszabb jelenlétet igénylő feladat.
Fél ötkor keltem, fél hatkor elsőként álltam a lezárt, lebélyegzett bejárat előtt. Aztán jöttek a többiek is, ki biciklivel, ki nagy dobozokkal, de örömmel láttuk egymást.
Ajtónyitás után, a tavalyihoz hasonlóan berendeztük a helyiséget, tollakat raktunk a már kész szavazófülkékbe, elővettük a szavazólapokat, borítékokat, névjegyzéket, előkészítettük az urnát, aláírtuk az aláírandókat, és hamar eljött a hat óra, s az első szavazó is. Nálunk a névjegyzék legelső embere volt ez - újságoltam többeknek is - ellenőrizte, hogy üres az urna, amit le is zártunk akkor.
A szavazók érkezésekor ellenőriztük a személyi igazolvány (jogosítvány) érvényességét lakcímkártyástul (a levélben küldött értesítő nem kell), aláírattuk a névjegyzéket, átadtuk a frissen lebélyegzett szavazólapot egy borítékkal. Többen dobták be boríték nélkül az összehajtogatott szavazólapot - bontáskor ezzel bánunk a legkönnyebben, de elég a borítékba helyezni a lapot, leragasztás nélkül - az urnából így sem, úgy sem fog kimászni. :-)
Néha szállingóztak, néha kis sor is kialakult, rendben folyt a voksolás. Az asztal mögött ülve jól lehetett látni kik lesznek a következők, ami a legszebb volt ebben, hogy nagyon sokan emlékeket hoztak magukkal. Nem látványosakat, nem is kézzel foghatóan (füllel hallhatóan, tehát néha szóba sem került), de boglári életem minden szakaszából megelevenedtek a történések, helyszínek, események. Igen, már tudom, ez volt a legnagyobb élmény legutóbb is! Kisregény lapjaiként állt össze ott az elmúlt pár tíz év. Meglepetés is ért - mint kiderült, fiam egyik tanárával a cserkészetben aktívkodtunk valamikor. Ez a tény mindjárt kedvessé tett egy "vadidegent", és a tanárnál hangsúlyosabb lett az egykori, egy csapatba tartozás. Régi tanítványok szülei arcán jó volt felismerni gyerekeik vonásait, egykori iskolások már kézen fogva vezetik fiaikat, lányaikat - hogy megy az idő! Volt, akiket szívesen láttam volna, de már nem jönnek többet szavazni - ők, azt hiszem, már biztosabban látják, hol tévedünk, és mikor teszünk jót.
A sokórás procedúra alatt nem unatkoztunk (legalábbis én). Ismertük a szabályokat, azokat betartottuk, ebből semmiféle gond, feszültség, külön tennivaló nem adódott. Ha valaki épp nem ült a helyén, mindig volt, aki az érkezőket fogadja helyette. Várakozás közben beszélgettünk, nevettünk - érdekes a szituáció: egész évben nem találkozunk, és ilyenkor egy helyiségben töltünk el nagyon sok időt. Hatan egy csónakban...
Ellenérzés nélkül! Mennyire nagyszerű, hogy pont az "ellenpárti" delegálttal olyan közös érdeklődést, témát találtunk, ami nagyra emelte őt a szemembe, és, amit kicsit sem befolyásol a politika. Nekem ő már sosem lesz "az a párti valaki", hanem a csellista, aki érteni és művelni tudja a zenét. (Persze, azon vitatkozhatnánk, hogy miért van nagyobb becsülete egy bunyós pityunak, mint egy szimfonikus zeneműnek, és miért kell neki letenni a vonót, ha megélni is akar, bár ez nem kizárólag a zenészekre vonatkozik. Kicsit sem.)
Este hétkor, a szavazókör zárásakor sem éreztem fáradtságot, sőt a szavazólapok szortírozása, számolása után sem - ez sokkal könnyebb volt, mint a tavalyi, egyet kellett csak ikszelni, és nem volt tele lehetetlen, "létezik-e" pártokkal.
Tehát jó nap volt - és milyen jó lenne, ha így működne az ország is. Rögzített, korrekt információkkal, probléma esetén közmegegyezéses eljárási lehetőséggel, hovatartozástól független, jó viszonyban egymással, közösen vállalva, egymást segítve a feladatokban. Csak így működhet jól egy szabad választás is.
Előbb-utóbb lesz olyan!

szg