Mint – talán – minden romlatlan fiatal rajong ezért, máskor azért, egyszerre több tárgya is lehetett a rajongásának. Hogy meddig tart egyik-egyik, hamar kimerült-e, avagy végigkísér, az csak sok év múlva derül ki, válik eltitkolttá, rosszul-, s jól megéltté, válhat személyiség jegyévé is. Magam sem voltam más, rajongás az egzisztencializmusért - Sartre, Camus, Kierkegaard, prózában - Jókai, Móra, Szilvási, Moldova, Hamvas, Rejtő, Kaffka, Bulgakov, Lem, zenében - Stones, Omega, Vivaldi, Cseh Tamás, lírában - Willon, Poe, József Attila, Pilinszky, Baranyi. Persze jött más, jöttek mások igaz és hamis ingerek nyíltan is, de sokszor álruhában.
Most, hogy sokaknak – szemüvegeseknek igazán - kínlódással kell megélni a szájat–orrot eltakaró maszk hordását, egyvalami mégis megéri – mondhatnánk van egy másik pozitív hozadéka. Baranyi, Baranyi Ferenc költő gyönyörű versének, a mai napig elkísérő igazságai, ami az elfedett arcokból kilátszó szemekből, a gyönyörű szemekből, a beszélő szemekből kiolvasható.
„… minden hazudhat öleléskor,
csak a szemek nem hazudhatnak sohasem,
a szemekből a messzeség kilátszik…”
■ ■ ■