Bugaszeg Köztársaság - a kikapcsolódás és a megnyugvás fészke

Kedves helyek Bogláron - Bárka kávézó

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarból

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Napvitorlák a parton

Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Percz János: Vitorlások (acél)

Világító feliratok készítése kültérre, beltérre lézer vágással, led világítással.

Talán nincs is olyan balatonboglári, akinek ne lenne valamilyen múltbéli emléke Légli Ottó bácsiról. Sokszor kénytelenek többen óvatosan bánni a jelzőkkel – kritikus világban élünk - „A BB egyik legnépszerűbb...”, „a BB sokak által kedvelt...”. Nem! Légli Ottó mindenki által kedvelt, a BB legnépszerűbb embere volt. Közvetlen volt, jól informált, s mindenhova vitte magával a jókedvet, a ki nem fogyó derűt. A kiapadhatatlan viccei, azok utánozhatatlan mesélési technikája legendává lett. Ha valakiben valaha is felmerült megőrizni, felgyűjteni a BB történetét az nem is tudta volna mással, mint Légli Ottóval, a KDC (Kislak-Dénesmajor Company) telepvezetőjével, a szőlőtermesztés nagy személyiségével elkezdeni. Ez az igazán nemes munka mára már csak töredékében tudna elkészülni.

Az elmúlt években Szeri Gabi több hónapon át, kedd délelőttönként beszélgetett vele. A mesélés heve még nem hagyta el, de fáradt test már kevés időt engedélyezett arra. Most volt a szüret, s többször is fölidőződött ezalatt egy mondása: „Asszonyok, én nem bánom, hogy lassan szedik, de vissza ne rakják!”

Az önéletrajzi beszélgetés egy kis részlete a még ifjú Légli Ottóról:

Amikor itt voltam Siófokon, ahova a Pintér Jóska szervezett be, egy Kisdeák nevű tsz elnök volt Ádándon. Tíz szegény ember összeállt, akik nem tudtak még nemet mondani sem, és azok alapították a tsz-t. Megvan az első aratás. Repce. Csak úgy világítanak a rozsszemek a fekete repcemagok között, csúnyán mutatott. Ott ülünk a magtárban a lépcsőn, játszom, öntögetem a magokat egyik kezemből a másikba, hogy mennyi, hát egy-két szem rozs marad a tenyeremben. Mellément pár szem, és azon a lépcsőn lefelé a repce elkezdett ugrálni. A repcemag a méretének az ötvenszeresére is felugrott, mert messzebbről ejtettük le, és, mire leértek, elől volt a repce, a rozs meg hátul elmaradt, mert az csak csúszni tudott. Na, és akkor ott, a lépcsőre kreáltunk egy eszközt, mint a gyúrótábla, olyan asztallapokat meg egy oldalt, valamint felülre egy garatot. Abba bele lehetett önteni egyszerre két zsák magot, és az ott ment, lefelé. A repce az ugrált, az alján össze kellett csak söpörni. Nagyobb helyeken már voltak ilyenek, de annak a tsz-nek nem volt semmije sem, mert az ócskavasat már begyűjtötték az úttörők, mert „végképp eltöröljük a múltat...” Ez volt az első nagyobb újításom.

Ahogyan a Gyere át hozzánk című, kislaki könyvünkben kapott helyet, mégúgy egy esetleges következőben. Nagyon jó ember volt!

-kj-

 

■ ■ ■