Az 1857-ben alakult Cs. K. Szab. Ferenc József császár Keleti Vasúttársaság (Kaiser Franz Josef Orient Bahn) amely a magyar vonalak megépítéséhez 1856. október 8-án kelt engedélyokirattal kapott megbízást, de végrehajtani már nem volt képes a pénzügyi válság miatt. Még abben az évben az osztrák kormány úgy döntött, hogy az általa létrehozott vasúthálózatot, valamint a tervezett új vonalak építési jogát magánkézben adja. A társaság új elnevezése „Cs. K. Szab. Déli Államvasút Lombard – Velencei és Központi Itáliai Vasúttársaság”, 1859. január 1-jén jött létre. Röviden Déli Vasútnak elnevezett vasúttársaság mögött francia és angol tőkéscsoportok álltak, élükön Rothschild báróval. Székhelye Bécs volt. Ezen vasúttársaság az osztrák-olasz háborúig egységes vonal volt, majd 1866-ban az Olaszországhoz visszakerült Lombardia, s a velencei tartományokhoz tartózó vonalak elvesztek.

Majd az első világháború befejeztével, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával, a trianoni diktátum következményeként a déli vasúttársaság, a vasút vonalainak 60% elvesztette. Déli Vasút maradványa (a Buda - Kanizsa pályával együtt), 560 km vonalhosszúságra lerövidülve továbbra is a társaság kezelésében lévő magyar magánvasút maradt. A társaság a DSA (Duna-Száva-Adria Vasút) nevet vette fel és komoly korszerűsítési munkákba fogott. Üzemét az 1929-ben beköszöntött gazdasági válságban azonban a DSA sem tudta fenntartani, a megkezdett fejlesztések megrekedtek. A vasutat 1932. Július 1.-jén a magyar állam vette kezelésbe, mozdonyait és vagonparkját a MÁV-éba sorozták.

A boglári vasútállomás 40 éves jól fejlődő működését az 1914-es nagy háború derékba törte. Külföldre irányuló szállítások leálltak, a vasutat hadiipar szolgálatába állították. Bogláron keresztül robogtak azok a katonavonatok, melyek ezrével szállították a szerb, orosz, olasz harctérre a magyar katonákat. Visszafelé a sebesült szállítóvonatok Bogláron is megálltak, s rakták ki a súlyos sebesülteket, akiket a katonakórházzá átalakított helyeken ápoltak. E katonavonatokra 285 boglári férfi szállt fel, és csak 238-an tértek haza, 47 katonának a neve olvasható a templom alatti emlékművön. Galíciában, Isonzónál, Sabácnál, alusszák örök álmuk jeltelen sírokban. A háború véget ért, a kezdeti zűrzavaros idők után az ország kilábalt a nehézségekből. 1921-ben a balatoni gőzhajó társaság, Bogláron új kikötőt épített teher kirakóval, és így a vasút társasággal karöltve a kereskedelem újra fellendült. Ekkorra az állomás területén is változások álltak be. Pálya fenntartó üzem létesült, új nagy kapacitású víztorony épült, melynek vízellátását a Balatonban ki épített szívagyú biztosította. A mai szigetstrand, szigete rejtette a vízkivételi helyet. A régi, 38 éves felvételi épültet 1926-ban lebontották és helyén egy modernebb, tágasabb épületet emeltek, s 1928-ban adták át az új állomást a forgalomnak. A vágányok száma öt sínpárra emelkedett, a vasúti átjárók és szakaszőrházak is korszerűsödtek, szélesebb vasúti átjárók és modernebb sorompókkal bővülve. Az őrházakban jegykiadást is folyt, mert ezek is megállóvá léptek elő. Az északi oldalon volt Boglár Felső megálló, nyugati oldalon, Jankovics Tisztviselő Telep nevű megálló. A fürdő egyesület javaslatára, vasúti felüljárót helyeztek fel a víztorony mellett, annak keleti oldalán ért át a balatoni oldalra. A híd vastraverz szerkezetű volt, amit 1970-es évek végén bontottak el a vasúti pálya villamosításának megkezdésekor. Ugyan ezen okokból került sor a régi állomás épületének lebontására is.

Vaspálya dombok alatt