XVIII. században Boglár még kis puszta volt. Az XIX. század elején 1805-ben Bécsben Ch. Crusius a „postakocsik főexpeditorának” cs. és kir. Ellenőrző tisztviselője által kiadott postalexikon szerint Boglár „simegh” Somogymeggyeshez tartozott posta szempontjából. Az 1858 évben Pesten kiadott posta lexikon „Geographisches Lexikon des Königrech Ungarn” című német nyelvű helységnévtár szerint Boglár Somogy megye Karád kerületében tartozott, kicsi település, lakóinak száma 258, postája nincs, utolsó posta Szemes. Az 1873-ban kiadott helységnévtárban Boglárnak már vasútállomása van, 1861-től. Van vasúti távírda állomása teljes nappali szolgálattal és van postaállomása a vasút fogadó épületében elhelyezve. Erről az 1872. évi február 19 megjelent 7. számú közlönyben a személyzeti közlemények részében olvasható. A Boglári posta-expedíció vezetésével Szarvasay Sándort bízták meg. Nevezett jó szervezési munkát végzett, mert az 1862. május 19. kiadott 21. számú rendelet már közli a postaszerv megalakulását. A német nyelvű szöveg a szerint: A Magyar Királyság Boglár helységében, Somogy megye, Karádi járás, 1862. április 1-én egy Cs. kir. Posta expedició kezdi meg működését. Amely levél és kocsi postaszolgálattal foglalkozik és ugyan olyan nevű pályaudvarral naponta kétszer külön járat útján, továbbá Karád, Szemes, Szőlősgyörök posta hivatalaival napi egyszeri különjárat útján tartja a kapcsolatot.

The First Post Office

In the XVIII. century Boglar was a little prairie. In the beginning of the XIX. century /1805/,in Vienna according to a post encyclopedia by Ch. Crusius, Boglar belonged to Somogymeggyes. In 1958, "Geographisches lexikon des Königrech Ungarn" titled post encyclopedia published in Pest, which was made in german. Aording to this encyclopedia, Boglar belonged in Somogy county,Karád district. In first of April,1862 an emperorier-royal post expedition began to working, which occupy with letter and car post service. In 1873, in the gazetteer Boglar had it's own railway station,railway telegram station with a complete day service in the railway inn.

1865-1867-ben vált függetlené a magyar posta, melynek vezetését a földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter vette át. Ettől kezdve már nem posta expedíciónak, hanem postakiadónak keresztelték át a hivatalokat. Későbbi időkben 1871-től posta állomásnak hívták és élükre postamestereket neveztek ki. Baján kiadott posta kalander szerint már nem Szarvasay Sándor hanem Jurecky Pál a postamester, kiadója pedig Benyő Vilmos. A boglári távírószolgálat vezetőjének 1873-ban Gerstmann József II. oszt. kezelőt nevezik ki. A boglári távírda a Nagykanizsai távírda mellék állomása volti, korlátozott nappali nyitva tartással. Az 1876-ban már Paár Károly a távírda kezelő. Ebből az évből maradt fenn egy pár számadat. A beérkezet és kézbesített távirat után 5 krajcár járt. Az itt felállított gépek száma: 1 relés, 1 Morse írógép. Szállás bér 200 forint, iroda általány 27 forint, fűtés általány 19 forint. A forgalom 1875-ben: feladott táviratok száma 2340 db, érkezett távíratok száma 3089 db, bevétel e díjakból 1200 forint 40 krajcár. 1877-ben a posta és távírda állomásokat rendelettel egyesítették, s csak azokon a helyeken engedélyezték ahol postamester vezette a hivatalt. Az 1877. 1 számú rendelet melléklete Boglárt is felsorolja az egyesíthető állomások között. Az egyesített postahivatal vezetője Jurecky Pál maradt, kiadója Paár Mária, valószínűleg a távírda vezetőjének a lánya. Jurecky Pál 1881-ig vezette a Boglári postahivatalt, s őt Miller Károly követte. A távírda kezelője ebben az időben Unatyinszky Anna majd Ditesberger Kálmánné, később Barrois Petronella lett.

1902-ben távbeszélő szolgálat kezdi működését a boglári posta és távírda hivatalnál helyezett távbeszélő központtal. 1902. július 3-án csörrent meg az első telefon az 1. számú telefon tulajdonos lakásában, Simon Izidor nagykereskedőnél. A posta és Távírda rendeletek tára 1909 évi 3. számú a község név változását jelzi. Boglár község neve 1909-től Balatonboglár lett.
Miller Károly 1881-1918 között, a haláláig töltötte be a postamesteri állást. Az 1918. évi 12. számú közlönyben olvasható, hogy ifj., Miller Károlyt nevezték ki postamesternek, utána Pintér Jenőt lett a Balatonboglári postamester. A Posta hivatalokat 1947. évi 39. számú rendelettel államosították. A Balatonboglári postahivatal átköltözött a mai helyére ahol előtte a Takarékszövetkezet és mg. Bank működött hajdan. A régi Posta épültetett 2007-ben bontották el, ma a DM illatszer áruház áll a helyén.

 

Balatonboglár régi képeslapokon

  • 1906-hajoallomas1906-hajoallomas
  • 1910-kikoto1910-kikoto
  • 1912-furdozok1912-furdozok
  • allami_tanitok_udulohazaÁllami tanítók üdülőháza
  • balaton-szallodabalaton-szalloda
  • balaton_szalloda_utcai_oldalbalaton_szalloda_utcai_oldal
  • balatonboglari_latkepbalatonboglari_latkep
  • boglar_latkepBalatonboglári látkép
  • boglar_latkep_2Balatonboglári látkép
  • boglar_latkep_a_temetodombrolLátkép a temetődombról
  • boglar_latkepe_a_kabanok_felolBalatonpart kabánokkal
  • boglar_utcakepBalatonboglári utcakép
  • corsoKorzó
  • erzsebet_utErzsébet utca
  • furdozokFürdőzők
  • gozhajo_2G&#245zhaj&#243 a kik&#246t&#245ben
  • grossmann_csemegegrossmann_csemege
  • halaszkertHalászkert vendéglő
  • harang_avato_1Harang avatás
  • harang_avato_2Harang avatás
  • harang_avato_3Harang avatás
  • kabanok_a_vizrolKabánok a vízről
  • kek_es_voros_kapolna_korabeli_kepeslaponKápolnák
  • kek_kapolna_korabeli_kepeslaponKék kápolna egykor
  • kek_kapolna_korabeli_kepeslapon_2Kék kápolna egykor
  • kopaszdombVárdomb - Kopaszdomb
  • latkep_1905latkep_1905
  • latkep_20Boglári látkép
  • maria_barlangMária barlang
  • molo_a_hatterbenMóló
  • molo_a_vizrolMóló
  • orszagzaszlo_a_parkkalOrszágzászló a parkkal
  • piacPiactér
  • platansorPlatán sor
  • posta_gyogyszertarPosta, gyógyszertár
  • reformatus_templomReformátus templom
  • sandor_dombi_kilatoKilátó a Sándor dombon
  • savoySavoy Szálló
  • simon_geza_vaskereskedesesimon_geza_vaskereskedese
  • strandStrand
  • utcakepUtcakép
  • valamilyen_villaVilla
  • vasut_utca_hatterben_a_kopasz_dombVasút utca, háttérben a Kopasz domb
  • vasutallomasVasútállomás
  • villa_udvar_nyaralokkalVilla udvar
  • villakVillák
  • vizbelepo_lanyVízbelépő lány
  • vizbelepo_lany_es_a_templomKatolikus templom