Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
Megjött a Lyukas Óra júniusi száma. Van benne Németh István Péter? Már egy éve legalább, hogy nincs. De van! Mészöly Dezső születésének 100. évfordulójára egy újraolvasásra ajánlott: Mészöly Dezső Balatonja. Pista írása, mint ahogyan sokszor, most is olyan alázattal született, mintha csak mások léteznének - eltitkolva a saját tehetségét. Nagyon szép, és nagyon felkészült írás egy igazán szeretett emberről, a mindig nagyon várt irodalmi tv műsor lenyűgöző műveltségű, de mindig nagyon szerény műsorvezetőjéről. Nézem a Mészöly portrét az újságban - amit olyan jó érzés hónapról-hónapra kézbe fogni - s csak felfedezem a hasonlóságot abban, mint Tibor barátom távolba nézését. De nemcsak azt, ha ismerték egymást, biztosan kedvelhették is. Ezt sem fogom már megtudni.
"Kúnság széljárta hazám, akácosok anyja!" Petőfi nem láthatta a tengert. A szintén kúnsági Mészöly Dezső igen. Petőfi vagy kétszáz éve egyszer látta a Balatont, Mészöly Dezső talán bele is szeretett a túlsóparti hegyekbe. "Nem akármilyen szelídség / Alakítja ezt a tájat / Ahogy elheversz a fűben / Gyönyörűm, kibontva melled / Te vagy itt Pannóniának / Pazarul kitárt ölében / A Teremtő műhelyéből / Kikerült legszebb remekje..." De nemcsak dicsér, korhol is az Ősz a strandon versében. "... Az üres büfén leszaggatott plakát / A szürke vízen borzadás fut át / Széljárta part homokja elfelejti / a domború leánytestek nyomát / s a jéghideg kabin rozsdás szegén / egy életúnt kis trikó lóg, szegény." Pilinszky-komorsággal a végén.
Kedves Mesterek! Sok mindent lehet csodálni, tisztelni, szeretni Mészöly Dezső remekeiben, de egy valami nagyon mélyen érintette meg az egész családunk lelkét: A Rómeó és Júlia csodálatos fordítása - Lőrinc barát monológja:
| „Zord éjre kékszemű reggel nevet, S arannyal hímez minden felleget. Mint részegek, vak árnyak inganak, Mert láng-szekéren mindjárt itt a nap. Mikorra égő szemmel ránk ragyog, S felszáritja a lucskos harmatot, Én ezt a háncs-kosárkát megrakom Mérges szerrel, gyógyfűvel gazdagon. A föld: az anyaöl – s a kripta mélye; Folyvást temet – és folyvást szűl a méhe. |
És bármit szűl is, édes gyermeke: Egyként táplálja éltető teje. Tengernyi magzat – s egy se hasztalan, Mert mindenkinek más-más haszna van. A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná javad; De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz! |
A virtus bűn, ha jó irányt feled, S a bűn – jó úton – virtussá lehet. E kis virágszál gyenge levele Méreggel és balzsammal van tele. Szagold – s szived gyönyörtől ittasul: Izleld – s szemedre örök éj borul. Két ellenséges király táboroz Emberben, fűben: a Jó és a Rossz. És hol a Rossz erősebb haddal áll, Az élet hervad – tort ül a Halál.” |
S végére egy kis vonat zakatolás a Balaton felvidékékéről: " Köveskál, Szigliget, Vonyarc. Dereng, dereng az asszonyarc. Köveskál, Szigliget, Vonyarc. Dereng, dereng az asszonyarc. :||"
...s hogy következetes is legyek, van még balatonboglári vonatkozású is ebben a számban, s Szakonyi Károly, Bach, Marton Éva, ismét egy kis Arany János is, 100 éve született Hubay Miklós, Xantus Géza, Európa furcsa halála... és még sok minden értékes tartalom ebben az értékálló, értékőrző - Magyar Írók Egyesülete kiadású - irodalmi folyóiratban.
-kj-
Ma 10 órakor vagy kétszáz ember állta körül - kerítésen belül és kívül is - Balatonboglár egyik házának udvarát, Molnár Balázs vendégeként, a DUTRA MÚZEUM hivatalos megnyitóján. Csendes szemlélőként is csak elakadt a lélegzet annyi gép, csuda szerkezet láttán. - Mekkora gőzgép! - Micsoda hatalmas lendkerék! folytatódott volna a tudálékoskodásom, ha mögöttem egy úr nem javítana. - Ez nem gőzzel működik, hanem ez az egyik első dízel motorok egyike, még 1900 első éveiből, ahol egy nagyobb malom volt rákötve. S sorolja a paramétereket: robbanó térfogat, stb - nem tudtam megjegyezni. Persze, hogy elhittem neki, hiszen egy kiskőrösi DUTRA egyesület egyenpólója volt rajta. Megtörtént a megnyitó, s jöttek a meglepetések. Elindult - naná, hogy pöccintésre - egy gyönyörűen felújított Dutra egy sokaság "öreg szaki" diadalmas tapsával kísérve. Jött a másik meglepetés. Lekerült egy ponyva egy nagyon idősnek látszó, rozsdás vaskerekűről. Balázs ígérte, hogy elindítják. Mögöttem két szaki mondja, hogy mi fog történni: - Gázzal fölmelegítik a gyújtó részét, hogy indításkor a befecskendezett gázolaj elporladva robbanni tudjon, s fordítson a vagy harminc literes - ha olvasnám, nem hinném el! - hengeren. Régebben ezt lőporral is csinálták, szabályosan robbantással érték el az első fordulatot, most itt pár percig fogják a gázlánggal melegíteni... Bizalmatlan voltam a látványtól, a várt robbanástól, gondoltam hátrébb lépnék a tömegben pár lépést De mégis szégyellettem megtenni. Egy szaki megkapta a kommentálás lehetőségét, egy másik meg fölülhetett indítónak. Mozdítottak a lendkeréken egy hintázásnyit, s töttö töttöttő töttöttöttö... (elment volna egy jó jazzhez basszusnak) és egy kis gáz, nagy füst. Örömmámor, hatalmas taps. A kommentátor szaki izgatottan mesélte, hogy gyerekkorában esténként, sötétedéskor a traktor izzó gyújtószerkezete már messziről világítva jelezte édesapja hazajövetelét a munkából. Aztán még további meglepetések, torta, s büfé...
Ez egy igazán izgalmas világ, nagyon érdekes, gépszerető emberekkel. Ez egy igazán nagyszerű kiállítás, egy igazán nemes elhivatottság, megszállottság, végtelen szeretet, kitartás csodálatos gyümölcse. Méltó emléke a magyar gépgyártásnak, a hozzáértést örökítő, a megszállottságot családba oltó dédnagypapa, és Balázs szülei emlékének.
Ezt a kis írást egy lenyűgözött, humán bámészkodó jegyezte le, Kopasz Árpád adta hozzá a képeket. Érdemes pontosítani, s ahhoz tessék fölkeresni! www.dutramuzeum.hu
k.j.
Nálunk, általános iskolában nem volt néptánccsoport. Népdalokat, persze óvoda óta tanultunk. Az iskolai kórusban énekeltem, de ott, zömében klasszikusokat. Aztán középiskolában sem találkoztam a népi művészetekkel. Cserkésztiszti táborban tanultunk népdalokat (pl. Osztopáni malomárok!) többgenerációs amerikai-magyaroktól, ami oly unalmas volt akkor, de fél évvel utána kezdtem el dúdolgatni őket, és, mint megérett csodadallamok - keltek ki a memóriából (kedvenceim azóta is az Eibisbergben tanultak közül való - Osztopánon bármikor áthaladva pedig menetrendszerű a malomárok élővilága). Aztán a Balaton Vox, a maga repertoárjával, ami igazán közel áll a szívemhez - zömében az is inkább zeneszerzőkhöz kötődik.
Így nem kerültem a néptánc közelébe.
A színpadon egy rakás gyerek, még nem teljes viseletben, mert színpadbejárás az alkalom. Figyelik az irányítást, indul a zene, és arcukon megjelenő mimikában benne van a régiek teljes élete, a bánat, az öröm, a vágy, a türelem, minden indulat, jó, rossz, amit tánccá lehet lényegíteni. Az egyszerre dobbanó lábak, repülő kendők, kézfogások, pörgetések, a ritmus - a gyerekek nem az utasítást teljesítik, hanem élik a táncot. Hiába nincs kötődése az embernek, ez odafogja a nézést, de a szívet is.
Huszonkettedszerre gyűltek össze a csoportok, ez csak időben számolva is felnőtté érés. Ha statisztikát kellene összeállítani, hány gyerek, hány megelőző próbaóra, hány telefon, hány megbeszélés, hány ímél, üzenet, módosítás, hány tányér étel, hány önkéntes koordinálása, hány kérdés, hány válasz... Ne is próbáljuk összeadni.
A végeredmény nagy - egy csarnoknyi gyerek vezetőikkel, többen visszatérőként, sokakat ismerősként köszöntve, néhány napra kiemelt példaképpé válik. Ha valamire azt mondjuk, nemzeti - ez az. Ha magyarság - ez az. És, ha a mindenhol, unalomig sulykolt migránstémára gondolunk, Böjte Csaba gondolatai jutnak eszembe: nem a bejövőktől kell félteni a kultúránkat, hanem attól, hogy mi nem őrizzük azt méltóképp.
(Csupán 10 fotó a kétezerből, s egy koreográfia filmen attól a délalföldi kis falukban élő csoporttól, akik már sok szépet hallottak a balatonboglári Méta Fesztiválról, s faluik összefogtak, gyűjtést, jótékonysági rendezvényeket szerveztek a szülőkkel, hogy egyszer Ők is el tudjanak jönni hozzánk, elő tudják teremteni az utazási, a szállás, az étkezési költségeket. S azért is - amire talán nem is gondoltak -, hogy mekkora örömet, gyönyörűséget hozhattak magukkal. Ők is, mások is írtak hazaérkezéskor sms-t, köszönő sorokat, e-mailt.)
Kedves TÜCSI és a STÁB! Így, kicsit már távolabbról visszanézve, mégegyszer szeretnénk megköszönni Mindannyiótoknak a szervezést, a hihetetlenül pozitív hozzáállásotokat, rugalmasságotokat az egész Métához és hozzánk, résztvevőkhöz. Megint rengeteg élménnyel gyarapodtak a gyerekek, és mi is ezáltal, amiben nyilván a sikeres szereplés is szerepet játszik, de az, azt gondolom már csak a ráadás. Megint tanultunk mi is, okosodtunk. Reméljük mi is hasonlóan szép emlékeket hagytunk magunk után, mint amilyenekkel távoztunk Tőletek. Kérlek add át köszönetünket a STÁB-nak is.
Május 10, csütörtök. Két kocsival igyekezünk át Fenyvesre Márton László kiállítására, a VII. Fenyővirágzás Fesztivál megnyitó rendezvényére. Minden ülőhely már foglalt, a terített asztalok körül legalább annyian állunk. A színpad előtt festőállványon egy nagyméretű fotóról Márton László, az ő mosolygós tekintetével - a kezében fogott pipájával - elégedetten néz minden résztvevő szemébe. Emlékét Igazán jól megőrző fotó róla (gratulálnék a szerzőjének). Az elegáns terem két falán hosszan sorban a mívesen kiállított képei – Zsilinszky Ádámot dicséri a tárlat elkészítése.
Lombár Gábor polgármester lép a mikrofonhoz, udvariasan köszönti a részvevőket, s egy közvetlen, igazán baráti stílusban emlékezik Márton Lászlóra, munkásságára, személyes kapcsolatukra. Szinte megidézi őt meleg beszédével, elismerő gondolataival. Folytatásként az ünnepségen Csontos Petró Katalin művésztanár adott elő marimbán egy alkalomhoz szépen illeszkedő, kortárs darabot. Baricz Kati fotóművész a közönségből szólt a megidézett Márton Lacihoz. Szívhez szóló mondatai elvarázsolták a jelenlévőket. Kikapcsolta egy kis időre a kint hagyott hétköznapokat, zavaró gondolatokat. Szenvedélyes szeretettel szólt Laciról, emberi kapcsolatairól, munkásságáról, fotóiról. Felállt a székből. - Mindenki álljon fel! – kérte. – Csukjuk be a szemünket és fogjuk meg egymás kezét! – mondta. - Gondoljunk Lacira! Mindenki úgy tett. Meg tudta fogni mindenki a szomszédjai kezét, be tudta csukni mindenki a szemét. – S ez azért lehet, ez azért van, mert Márton Laci itt van közöttünk, itt van a képeiben. Köszönjük Laci!
Végignéztem a képeket. Mindegyik alaposan átgondolt kompozíció, s még a képek utómunkái is hihetetlen odafigyelésről, precizitásról tanúskodnak. Mind a kiállított dalmáciai fotói, mind a balatoni ihletésű képek igazolják szerzőjük tehetségét, rendkívüli érzékenységét.
A polgármester úr meghívott mindenkit a kétnapos rendezvényükre, s egy kis italra, édességre. (Házi készítésű fenyő-, bodza-, levendula szörpök mellett finom pezsgők, mákos, túrós, káposztás, meggyes rétesek bőségesen, s a híres – a mártonlaci-féle klasszikus zenei koncertekről is ismerős, különleges és rendkívül dekoratív - csehi habos-sütemények terültek az asztalokon.)
Igazán nemes rendezvényen voltunk száznál is többen – Fonyódról, Ordacsehiből, Boglárról is többen. Hazafele felidéződött polgármestersége alatti egyik első beszéde, annak egy mondatrésze: Az odafigyelés annak is jár, aki azt nem igényli.
<a fb Balatonfenyves oldalán gazdag fotóalbum látható a rendezvényről>
"
Prof. Dr. Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államkutatási és Fejlesztési Intézet kutatóprofesszora a kultúráról mint társadalmi tőkéről beszélt. Rámutatott: tévúton járnak, akik egy ország felemelkedésének zálogát pusztán gazdasági mutatók javulásában látják, hiszen a jólét, a nemzet közérzete ún. puha mutatóktól is függ, melynek része a lakosság elvándorlásának is elejét vevő kultúra, a társadalmi és közösségi tőke. A kultúrának és a közösségi művelődésnek meghatározó szerepe van abban, hogy helyi kihívásokra helyi megoldásokat találjon a társadalom." idézet az NMI híranyagából - tanulságos belepillantani. (Boglárról hárman voltunk.)
