Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

A Csavargőzös esti fényben.

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

2017. szenteste. A karácsonyi köszöntések elküldve, ajándékok becsomagolva, a fa feldíszítve - készen állunk az ünnepre. A szeretet ünnepe, igyekszünk ilyenkor biztosítani a világot, hogy bennünk van az érzésből, szívesen osztjuk meg családtagjainkkal, rokonainkkal, barátainkkal, munkahelyi, civil közösségeink tagjaival.
Kamarás István és Németh István Péter közös munkája ismét eszembe jutott - az Origósdi. A négy "játékból" álló életmese-sorozat szereplői mi vagyunk - a központ, az Origó pedig a karácsony értelme. Ez az Origó pedig gyakran elgurul - vagy mi bóklászunk körötte, keresve azt, meggyőződéssel, hogy jó úton járunk.

Hajnali háromkor - gondolom ismétlésként - ment a Dunán. 8:42-től Balatonboglár, a balatonboglári francia menekültek A. Szabó Magda a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója kötődésében. (Büszkén néztem, s arra gondoltam, hogy Zoltán öcsém igazán megoszthatná a témában írt, több részben forrás értékű diplomadolgozatát.)

  A Duna tévé filmje a médiaklikkről a Fischl-házra kattintva indul. 

Karácsonyi mézeskalács illatok, köténykés nagymamák, anyukák, gyerekek - még nagyfiúk is! -,  háromhetes picibaba a fiútestvére ölében. A sarokban melegfényű kandalló, karácsonyfa, fenyőág díszek, fotel, kanapé, állólámpa. A falon régi ablakkeret, hangulatos függöny. Az asztalokon karácsonyi mécsesek. Az udvari kemence előtt sátor. Alatta gőzölgő edényekből lélekmelegítő illatfelhők, s a kemencéből is - téli étel illata jó hangulatú társasággal. A kultúrházban minden pont úgy van, vagy talán még annál is szebben, annál is többen, ahogyan azt Andiék a tervezéskor szövögették.

Mi is ottjártunk, gyúrtunk tésztát, ollóztunk karácsonyfát, hajtogattunk angyalkát, hallgattunk mesét, mondtunk is kettőt, szürcsöltünk teát, ettünk kemencés szalonnás kenyeret, megnéztük a betlehemi játékot, meghallgattuk a HolddalaNap trió Dandala előadását - végigélveztük a napot kettőtől majdnem hatig. (Ja és csináltunk 3 részes emlék filmet: Íme!)

 

A szőlősgyöröki kis templom ismerős padjai mellett a sekrestyébe, aztán az oltár elé sorolva készültünk a hagyományos, adventi koncertre. Intésre kotta fel és nyitás, hangadás, mosoly, karvezetői karok a magasba, és kezdődhet a dal!
Örvendező, égi Virág, áldás, jöjj szívünkbe, halleluja zsoltár - Adventi Ének szólt - benedictus, Agnus, északi, karácsonyi fények,  gyönyörűszép éj, dicsőség, békesség, angyalok hangja kél... Efféle volt a karácsonyvárás dalsora, köztük olyanok, amik úgy is képesek elérzékenyíteni, hogy az ember közönség előtt, kórusban adja elő. De volt valami, ami most nem zene, nem az együtténeklés öröme, nem a próbák kiteljesedése, hanem valami egészen egyedülálló. Karvezető Zsuzsánk arca!
Még most, órákkal később (sőt, másnap is) is könnyet csal(t) szemembe az a mélység, a szépségnek, kedvességnek, szeretetnek a mély békéje, amit az éneklés folyamatának végigvezetése, irányítása alatt visszajelzett nekünk. Ami lehetett a jól sikerült belépés, a helyes hangtartás, -magasság, -szín és -erő öröme - találgathatnám sorokat róva, de azt hiszem, sosem fogom tudni elmondani, sem leírni. Okát sem, hiszen nem egyedi alkalom. Éreztem minden mosolyban, hogy jó együtt, hogy szeretjük egymást, hogy a dal ütemei egyre erősebbé kalapálnak össze, és alakítanak Michelangelo-i mozdulatokkal nem csak kórussá, hanem egyenként is jobbá, teljessé.
Ez már más tartomány, nem ez a földi, fizikai törvényszerűségekkel leírható. Igazi vezető - nem parancsszavakkal, utasításokkal, nem az önös elvárás szigorával, nem a hibák orrunkra koppintásával, hanem biztatással, a kis eredményeknek is örülve, ezt kimondva, bátorítva, példaadó módon. Egyszerre pedagógus, anya és barátnő.
Nem véletlen, hogy híre eljutott a képviselői beterjesztésig, s a város díjazottjai közé került. De nincs az a díj, ami becserélhető lenne erre, a györöki alkalomra, arra a szép játékra, amit mi éneklés alatt olvashattunk Zsuzsa arcán.
Egy életre bevésődik a legszebb emlékek közé, a legjobb emberekről. Egy újabb gyöngy a soron, örökön, Györökön.

szerigabi

Jön az Mikulás az iskolába! Igaz, vagy a kultúrházba, de az alsós iskolásoknak. Pontosabban az először az óvodásoknak, s utána nekünk. - mesélte Lacika. Mi meg azért gyakorolunk többször egymás után, hogy nektek fellépjünk. - mondta Mariska, mintegy ígérvényt kiérdemelve a testvére mikulás csomagjából.

A zeneiskolások megtöltötték a színpadot. Volt furulya koncert, csengettyűzés, s együtt is. Énekkel is gitárral is, zongora kísérettel. Fuvolások trióban, kvartettben, szaxofonosok klarinétosokkal. Fúvósok, harsona, kürt. Biztosan kihagytam valamelyik hangszert. Kedves kis koncert volt, jókedvű s fegyelmezett.

Aztán jöttek a szülők egy mikulás történettel, látványos színpadi képekkel, jó dramaturgiával, igazán élvezetes színészi játékkal, telitalálat jelmezekkel. A történet is igazán interaktív volt. A krampuszok - ahogyan a sajtójukból tudható - rosszalkodtak, varázsoltak, akadályozták a Mikulás Balatonboglárra érkezését. Persze, ahogy a mesében illik, csak-csak lebuktak a végére, de tagadták, s ráfogták a gyerekekre. Na! Azt a méltatlankodást, amit az óvodások kifejeztek, azt kellett volna látni, hallani - ahogyan Bendegúz mondaná: "Ehhez képest a világháború közönséges kofalárma!"

A filmen az alsósoknak elismételt előadás van megörökítve. Ott sem maradt szó nélkül az igazságtalanság. Nézzék meg!