Természetesen, a felelősen gondolkodók tisztában vannak a 2020-as járvány eddig megismert, és még kiszámíthatatlan hozadékával, veszélyeivel. Bizonyára igen fájdalmas lehetett az 1876-ban elindított és 1951. óta évenként megrendezésre kerülő Bayreuthi Ünnepi Játékok nyári zenei fesztivál elmaradásáról dönteni. Gondolom sok, más kultúrkörben, világméretű rendezvény esetében sem volt egyszerű a döntés. Köztudott, még ha a hivatalos kommunikációban nem is kap akkora súlyt, hogy a kultúra a legnagyobb vesztese a járványnak. Ezt nálunk igen könnyen átlépte a döntéshozó. Épít a város – szerencsére lelkiismeretes mester kezekkel - csodálatos kultúrházat, de nem áldoz a tartalomra, a közművelődésre. Van két európa-hírű kiállító helyünk is a dombon, de üresen maradnak – a pincetárlattal együtt - a nyáron. Nincs rá pénz. Valóban jól belemarkolt az állam a helyi kasszákba, de, ha a civilek a saját erejükkel, a saját költségükön, a saját önkéntes „teremőri” munkájukkal az érvényes közegészségügyi szabályok betartásával vállalták volna a kiállítás megtartását (kapcsolatok révén országos elismertségű tartalommal), akkor miért a „Nem”!?

Miért van az az érzése az embernek, hogy a járvány jó ürügy mazsolázgatni a szeretem/nemszeretem, támogatom/megtiltom események, rendezvények között. Irányuljon a figyelem a Boglári Szüreti Fesztiválra, a nyári kulturális programokra, a Balaton átúszásra, a civilek kulturális támogatására, ... stb, a lazán vett, a szigorú előírásokkal eltakart döntésekre.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy Balatonboglár lakosai nem igazán érzékenyek a városi kulturális rendezvényekre – választott vezetőink egy része gyakorlatilag egyszer sem látogatott ilyet, a Kultkikötő igazán színvonalas előadásaira kapott (narancsszínű) tisztelet-jegyek zöme évek óta a szemetesekben porosodik.

 A kultúra helyett látványos, üres hordókat épít a közpénz, de csak ukázt kongani.

Csak négy kép a múltból. Nem is igazán merem dicsérni Gergely Erzsébet magas szintű hozzáértését, szervezéseit, amivel akkor országos érdeklődést vívott ki a balatonboglári kultúrának - nehogy azzal ma ártsak neki.

k.j.
(A fotók saját felvételek)

Talán egy hónapja hallottam a kutyás fickóról, aki tévéműsorban mutatja meg, hogyan kell bánni a kutyákkal. Aztán én is néztem az egyik adást, és, bár nem vagyok kutyás, csak gyerekkoromban volt egyszer, és nem is tervezem, hogy tartani fogok, annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy, ha tehetem, rendszerint nézem a Spektrum Home-on Cesar Millant.

Sőt, nem csak nézem, ajánlom minden kutyatartónak, akivel összefutok, és itt is terjesztem - végtelen tanulságos, és nem csak a kutyákra nézve, sőt...

„Mezőtúron születtem, az általános iskolát is ott végeztem. A gyerekkor erősen meghatározza az ember további életét. Így az enyémet is. A föld, a kert tiszteletét édesapámtól tanultam, aki szorgalmasan művelte azt. Anyukámtól az irodalom szeretetét, ismeretét kaptam. Családommal, nagy bánatomra valamiért Pestre költöztünk A szívem azonban mindig visszavágyott a természetbe. Férjhez mentem, két drága lányom született Ők négy aranyos unokával ajándékoztak meg. A gyerekeimmel kiskorukban évenként 2-2 felejthetetlen hetet töltöttünk a Balatonon. 2012-ben meghalt a férjem, azután anyukám, s még abban az évben édesapám is. Egyedül maradtam a szép, nagy budapesti lakásban, amit évek során sok munkával szereztünk meg. A lányaimmal úgy döntöttünk, hogy eladjuk a lakást. Hosszas keresgélés után megtaláltuk új otthonunkat Szőlőskislakon, ahol sok kedves szomszéddal ismerkedtem meg, majd egyre több kislaki és boglári emberrel is. Hamar bekapcsolódtam a közösségi életbe főként a Szőlőskislaki Művelődési Ház programjain keresztül. Néha úgy érzem, mintha itt születtem volna, csak valamiért eddig máshol éltem.”

Gáti Anna (G. Szabó Anna) írja magáról, még a Gyere át hozzánk című, kislaki beszélgetések kötetünkben. Mi meg többen az irodalmi klubban ismerhettük és kedveltük meg, melynek ő a társalapítója Szekeresné Évával. Valamelyik irodalmi portálon ráakadtam egy kedves, balatoni versre, mely alá Gáti Anna volt írva. Persze, hogy „utána jártam”, s egy nagyon érzékeny, a környezetének minden apró rezdülésére figyelő költőre leltem Anna személyében, amit Ő nagyon vonakodva, az elismeréseket elhárítgatva fogadott csak el. Aztán több minden „szelídebb” lett, s elolvashattam a kisregényét, a balatoni verseit, a fénykép-novellákat, színdarabokból is egy-kettőt. Ebből született egy kötet Visszajöttem – szólt a kis herceg címmel – a kisregény, s az Itt vagyok - versválogatás.
Bizonyára kevesen vannak azok, akik nem hallottak erről a tündéri lényről. Sokan azok, akik a szívükbe zárták Őt. Gáti Annának visszatért a kis herceg, a maga, könnyeket csaló kedvességével, amit ebben a kisregényben írt meg leendő olvasóinak. Szeretnénk, ha mind többen megismerhetnék ezt a Pünkösdre ajánlott kötetet.

Nagy bánatunkra most könyvbemutatót nem tudunk rendezni, csupán itt, az online térben kellene valamit kitalálni, ahogyan a kis herceg mondja: „Ami szükséges, az lehetséges.”  Ha szeretne egy példányt dedikálva, akkor keresse Gáti Annát Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

k.j.
Balatonboglári Városvédő Egyesület

Komoly média érdeklődés kíséri a BAHART vállalat szétszedését (tetszetősen: reorganizálását). Balatonboglár városa is érdekelt, hogy milyen mértékben, s mire lesz elég, arról még biztosan fognak (ki ilyen, ki olyan hévvel) beszélgetni az emberek. Itt Dr. Sziberh Laszló képviselő mond pár mondatos tényállást.

Bekukkantottunk Korolovics Lajos tanár úr online jazz órájára a boglári zeneiskolában. Mint meséli, nem könnyű így zenét tanítani. Még a szorgalmasabbakkal talán egy kis mértékben lehet haladni, de maga a szinten tartás is rengeteg energiát igényel. Aztán a lustábbakkal ezzel a távmódszerrel kevés eredményt lehet elérni...