Csavargőzős Bárka Kávézó és Terasz a gondolatok bölcsője

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

A Csavargőzös esti fényben.

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Bár csak márciusban lesz az ürügyként felmutatható születésnapja, de ez a könnyed és derűs szellemmel párosuló, túlméretezett arányok nélküli zene, amiből bőven komponált, azzal sok magamfajta nem igazán tud betelni. Ő Georg Philipp Telemann, aki Georg Friedrich Händel és Johann Sebastian Bach, valamint Antonio Vivaldi kortársa. Udvarias, boldog, és termékeny zeneszerző volt, akit a nagyobb kortársai mellett ma is öröm hallgatni. Kiváltképp azt az érdekesen felépített viola gambát, ami a bundozása alapján pengetős hangszer is és vonós is. Nagyobb testvére egy basszus gamba hallható Anna Fusek mögött egy igazán szerethető kortársak barokk összeállításban is.

D-dúr szvit

1756. január 27-én született a világ talán legismertebb komolyzenei alakja, Mozart. Nincs olyan darabja, ami ne váltana ki egyértelmű rajongást. Utolsó megbízását, talán a legnagyobbra tartott Requiemet már nem tudta teljesíteni 1791-ben bekövetkezett váratlan halála miatt. A mű szoprán, alt, tenor és basszus szólistákra, valamint kórusra íródott egy kisebb klasszikus zenekar kíséretével. Mozart 1791. december 5-i halálakor csak a nyitótétel, a Requiem aeternam volt teljesen befejezve. Az ezt követő is csak a vokális részekben, bár néhány helyen a leglényegesebb zenekari szólamok röviden jelölve voltak, mint például a hegedűszólam a Confutatisban, és a zenei hidak a Recordaréban. A Lacrimosának csupán az első nyolc üteme készült el, mint az azt követő két tétel is. A Domine Jesu énekelt szólamaiban is csupán a vokális részekben volt kész ez a remekmű, aminek a hangszerelését, az ekkor már idősödő zeneszerző, Maximilian Stadler fejezte be. (Életéről készült filmben Antonio Salierinek - aki riválisa volt, de rajongott Mozartért - diktálja a betegágyából. S ez volt igazán a film érdeme, amely megsejtette Mozart zseniális alkotó képességét.)

Nekünk ez a Domine Jesu az agyonhallgatott része a Requiemnek John Eliot Gardiner értelmezésében (25:10-től).

Bár pont egy hónapja történt, a hétköznapok akkori hangulata sem a mai, s több körülmény is már a múlt történése… De a gondolat az időtlen, a gondolat örök. A kredencnél kezdődött, pontosabban a Balaton Vox karácsonyi koncertjén, az evangélikus templomban. Igaz, hogy megtelt a templom, de Balatonboglár lakóinak csupán a töredéke kapta ajándékul azt az estet, melyen a kórustagok gyerekeikkel, unokáikkal együtt is énekeltek azon a valóban meghitt, negyedik adventi vasárnapon. Az est végén lelkész asszony adott az ott lévőknek útravalót. Nem nagy szavakkal, nem kufárkodva a megszólítás, a megérintés jól begyakorolt sablonjaival, hanem a hitefogyott, a hétköznapokban felőrlődő, erejét vesztett, segítséget kereső kisember hangján: „Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”.

Itt is olvasható a Merítő karácsonyi leveleMegérintettek a szavai, s éreztem is azoknak nehezen cipelhető súlyát. Legfőképp a „mit adhatok még a közösségnek” önfeloldó misszióját. Hasonlóképpen az útjára bocsátott „Kredenc” adománypont, a maga bizakodásában, hogy a bennünk levő együttérzés és jóság nemcsak adventben, hanem az év többi napján is felismeri a segítséget váró szükséget.

Egy kis szerencsével – némi vezető fonálon haladva – a minap eljutottam egy kedves kis laphoz, a Merítő karácsonyi számához. A címlapon ízléses grafika templom sziluettekből. Felismertem a boglári, hácsi, fonyódi, - segítséggel a somogyvámosi és szemesi - templomokat. Emlékszem, akkor hosszasan elnéztem a kredenc melletti, finom ízléssel szerkesztett táblát, s nézve most a Merítőt, felismerni véltem azokon egy kedves ismerősöm kezenyomát. Nem tévedtem, s örültem is, hogy lelkész asszony munkáját avatott és elhivatott kezek is segítik.

A napokban, régi negatívok szkennelésekor, egy régóta emlegetett, mint létező - került elő a Vízbelépő lány németországi képeslapról készült felvétele. Lackó, aki a műveletet végezte, nem tudhatta, mire lelt. Mi, viszont, a kincsretalálás örömével nézegettük a képet. Rajta felirat is, mely helyen található (vagy volt valamikor). Ez alapján meg is találtuk a München-közeli fürdőhelyet - de a szoborról ott nem esett szó. (A képeslap ma is megvásárolható egy német webáruházban - 3,20 €)

Az Új Dunántúli Napló így ír 1993. december 5-i számában: "Balatonboglár szobrai megannyi titkot, történetet rejtenek. A város meglepő módon jutott hozzá ahhoz az alkotáshoz is, amely szinte jelképévé vált, és remélhetőleg hamarosan visszakerül a település központi helyére. A Vízbelépő lányt ugyanis Szabó Kálmán néhai tanácsi tisztviselő vásárolta egy lengyeltóti illetőtől 500 forintért a hetvenes évek elején. Senki sem tudta, ki faragta, hogy nevezte el, mígnem dr. Fábián Imre állatorvos egy München melletti fürdővárosból kapott levelezőlapon felismerte Johann Müller alkotását. A főtéren, majd a patika mellett álló leányalakhoz verseket írtak az itt üdülők, de a vandálok sem kerülték el. Az első rongálás után Békés András helybéli pedagógus ragasztotta meg, ám 3 évvel ezelőtt darabokra fagyott. Idén ládában került Siklósra, a Baranyai Alkotótelepek kerámia műhelyébe, ahol Molnár Sándor irányításával restaurálták és elkészítették az öntőformát is. Talán heteken belül visszakapja a város a megújult, fagyálló kerámiából készült szobrot, s ha lesz rá pénz, a nyáron új medencével méltó helyre állítják.."

A Vízbe lépő lány szobrának eredete tisztázatlan – a 60-as években vette a község, Lengyeltótiban. Az évek alatt több helyen állt már a településen, a felújított Platán térre került. Az első kivitel sajnos törékeny anyagból volt, ezért sokszor megsérült. Pár éve öntötték ki bronzból. Egyes források szerint Johan Müller, mások szerint Pátzay Pál az alkotó, de Békés András tulajdonában volt egy francia (pontosabban német) képeslap, amin a szobor tökéletes mása látható – Rodin alkotása, s a terrakotta szobor 5 példányban létezik. Az interneten utánanézve nincs nyoma (fotó).


 SamuMisi fotóriportja az ünnepségről - 2016. december 16.