Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
Nálunk, általános iskolában nem volt néptánccsoport. Népdalokat, persze óvoda óta tanultunk. Az iskolai kórusban énekeltem, de ott, zömében klasszikusokat. Aztán középiskolában sem találkoztam a népi művészetekkel. Cserkésztiszti táborban tanultunk népdalokat (pl. Osztopáni malomárok!) többgenerációs amerikai-magyaroktól, ami oly unalmas volt akkor, de fél évvel utána kezdtem el dúdolgatni őket, és, mint megérett csodadallamok - keltek ki a memóriából (kedvenceim azóta is az Eibisbergben tanultak közül való - Osztopánon bármikor áthaladva pedig menetrendszerű a malomárok élővilága). Aztán a Balaton Vox, a maga repertoárjával, ami igazán közel áll a szívemhez - zömében az is inkább zeneszerzőkhöz kötődik.
Így nem kerültem a néptánc közelébe.
A színpadon egy rakás gyerek, még nem teljes viseletben, mert színpadbejárás az alkalom. Figyelik az irányítást, indul a zene, és arcukon megjelenő mimikában benne van a régiek teljes élete, a bánat, az öröm, a vágy, a türelem, minden indulat, jó, rossz, amit tánccá lehet lényegíteni. Az egyszerre dobbanó lábak, repülő kendők, kézfogások, pörgetések, a ritmus - a gyerekek nem az utasítást teljesítik, hanem élik a táncot. Hiába nincs kötődése az embernek, ez odafogja a nézést, de a szívet is.
Huszonkettedszerre gyűltek össze a csoportok, ez csak időben számolva is felnőtté érés. Ha statisztikát kellene összeállítani, hány gyerek, hány megelőző próbaóra, hány telefon, hány megbeszélés, hány ímél, üzenet, módosítás, hány tányér étel, hány önkéntes koordinálása, hány kérdés, hány válasz... Ne is próbáljuk összeadni.
A végeredmény nagy - egy csarnoknyi gyerek vezetőikkel, többen visszatérőként, sokakat ismerősként köszöntve, néhány napra kiemelt példaképpé válik. Ha valamire azt mondjuk, nemzeti - ez az. Ha magyarság - ez az. És, ha a mindenhol, unalomig sulykolt migránstémára gondolunk, Böjte Csaba gondolatai jutnak eszembe: nem a bejövőktől kell félteni a kultúránkat, hanem attól, hogy mi nem őrizzük azt méltóképp.
(Csupán 10 fotó a kétezerből, s egy koreográfia filmen attól a délalföldi kis falukban élő csoporttól, akik már sok szépet hallottak a balatonboglári Méta Fesztiválról, s faluik összefogtak, gyűjtést, jótékonysági rendezvényeket szerveztek a szülőkkel, hogy egyszer Ők is el tudjanak jönni hozzánk, elő tudják teremteni az utazási, a szállás, az étkezési költségeket. S azért is - amire talán nem is gondoltak -, hogy mekkora örömet, gyönyörűséget hozhattak magukkal. Ők is, mások is írtak hazaérkezéskor sms-t, köszönő sorokat, e-mailt.)
Kedves TÜCSI és a STÁB! Így, kicsit már távolabbról visszanézve, mégegyszer szeretnénk megköszönni Mindannyiótoknak a szervezést, a hihetetlenül pozitív hozzáállásotokat, rugalmasságotokat az egész Métához és hozzánk, résztvevőkhöz. Megint rengeteg élménnyel gyarapodtak a gyerekek, és mi is ezáltal, amiben nyilván a sikeres szereplés is szerepet játszik, de az, azt gondolom már csak a ráadás. Megint tanultunk mi is, okosodtunk. Reméljük mi is hasonlóan szép emlékeket hagytunk magunk után, mint amilyenekkel távoztunk Tőletek. Kérlek add át köszönetünket a STÁB-nak is.
Május 10, csütörtök. Két kocsival igyekezünk át Fenyvesre Márton László kiállítására, a VII. Fenyővirágzás Fesztivál megnyitó rendezvényére. Minden ülőhely már foglalt, a terített asztalok körül legalább annyian állunk. A színpad előtt festőállványon egy nagyméretű fotóról Márton László, az ő mosolygós tekintetével - a kezében fogott pipájával - elégedetten néz minden résztvevő szemébe. Emlékét Igazán jól megőrző fotó róla (gratulálnék a szerzőjének). Az elegáns terem két falán hosszan sorban a mívesen kiállított képei – Zsilinszky Ádámot dicséri a tárlat elkészítése.
Lombár Gábor polgármester lép a mikrofonhoz, udvariasan köszönti a részvevőket, s egy közvetlen, igazán baráti stílusban emlékezik Márton Lászlóra, munkásságára, személyes kapcsolatukra. Szinte megidézi őt meleg beszédével, elismerő gondolataival. Folytatásként az ünnepségen Csontos Petró Katalin művésztanár adott elő marimbán egy alkalomhoz szépen illeszkedő, kortárs darabot. Baricz Kati fotóművész a közönségből szólt a megidézett Márton Lacihoz. Szívhez szóló mondatai elvarázsolták a jelenlévőket. Kikapcsolta egy kis időre a kint hagyott hétköznapokat, zavaró gondolatokat. Szenvedélyes szeretettel szólt Laciról, emberi kapcsolatairól, munkásságáról, fotóiról. Felállt a székből. - Mindenki álljon fel! – kérte. – Csukjuk be a szemünket és fogjuk meg egymás kezét! – mondta. - Gondoljunk Lacira! Mindenki úgy tett. Meg tudta fogni mindenki a szomszédjai kezét, be tudta csukni mindenki a szemét. – S ez azért lehet, ez azért van, mert Márton Laci itt van közöttünk, itt van a képeiben. Köszönjük Laci!
Végignéztem a képeket. Mindegyik alaposan átgondolt kompozíció, s még a képek utómunkái is hihetetlen odafigyelésről, precizitásról tanúskodnak. Mind a kiállított dalmáciai fotói, mind a balatoni ihletésű képek igazolják szerzőjük tehetségét, rendkívüli érzékenységét.
A polgármester úr meghívott mindenkit a kétnapos rendezvényükre, s egy kis italra, édességre. (Házi készítésű fenyő-, bodza-, levendula szörpök mellett finom pezsgők, mákos, túrós, káposztás, meggyes rétesek bőségesen, s a híres – a mártonlaci-féle klasszikus zenei koncertekről is ismerős, különleges és rendkívül dekoratív - csehi habos-sütemények terültek az asztalokon.)
Igazán nemes rendezvényen voltunk száznál is többen – Fonyódról, Ordacsehiből, Boglárról is többen. Hazafele felidéződött polgármestersége alatti egyik első beszéde, annak egy mondatrésze: Az odafigyelés annak is jár, aki azt nem igényli.
<a fb Balatonfenyves oldalán gazdag fotóalbum látható a rendezvényről>
"Prof. Dr. Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államkutatási és Fejlesztési Intézet kutatóprofesszora a kultúráról mint társadalmi tőkéről beszélt. Rámutatott: tévúton járnak, akik egy ország felemelkedésének zálogát pusztán gazdasági mutatók javulásában látják, hiszen a jólét, a nemzet közérzete ún. puha mutatóktól is függ, melynek része a lakosság elvándorlásának is elejét vevő kultúra, a társadalmi és közösségi tőke. A kultúrának és a közösségi művelődésnek meghatározó szerepe van abban, hogy helyi kihívásokra helyi megoldásokat találjon a társadalom." idézet az NMI híranyagából - tanulságos belepillantani. (Boglárról hárman voltunk.)
Bea és Andi elindulnak a Balaton körül. 2000 fölötti a rajtszámuk. |
Szezonnyitóra gyülekeznek. Révfülöpi vendégek megérkeztek. |
Polgármesterek, Parti Testvérek köszöntői. |
Kopasz Árpád bemutatja a Balaton bélyeg c. könyvét. |
A Phoenix elindul Révfülöpre vendégekkel, vendéglátókkal. |
Jó szél, gyönyörű idő! |
Bea, Andi is befutnak Révfülöpre. |
Ebéd a kikötőben. |
Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek, részesei voltak a könyvbemutatónak. Köszönjük!
Pár kockával bemutatjuk a történteket.
Megköszönünk minden visszajelzést, melyekkel biztatnak, avagy tanáccsal látnak el a további kötetekhez.
Vásárolják (2400 Ft/kötet) meg a Városi Könyvtárban, ajánlják ismerőseiknek, ami nagyon nagy segítség lenne a következő kötet nyomdai költségének előteremtéséhez.
Szeri Gabi (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) & Kalász József (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
Múlt héten volt a könyvtár vendége Németh István Péter, s ő így szólt a könyvről: "... nagyon szép a könyvetek: A résre nyitott ajtók - igazi mikrohistorizmus, amit valóban nem a győztesek írnak, de éppen a történelmet legmélyebben átélők, akikről nem is szólnak a tankönyvek, amik helyett szóltok Ti! ..."