Balatonboglár, ahogyan mi szeretjük
170 éve született a hatezer éves cédrusokkal társalkodó, a libanoni hegyek vándora Csontváry Kosztka Tivadar, s hatvanhat éves korában – ahogyan ő szerette emlegetni – tért vissza az ősanyagba. Nehéz megérteni ezt az igencsak saját világában élő, az épeszűségből az eszelősségbe menekülő művészt, akiről számtalan, szélsőségekig eltérő vélemény alakult ki a szánni való őrülttől az egyetemes művészet legnagyobb alakjai soráig. S végül csak utat tört, hogy helye van XX. század legnagyobb magyar festői között, a modern művészet egyetemes történetében.
A Lyukasóra mostani száma több oldalas írásokat szán a festő emlékének, a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítást nyitott a festő – több múzeumból összegyűjtött – műveiből.
Nagyon érdekes volt elolvasni részleteket Csontváry visszaemlékezéseiből, s a képeit megmentő, akkor 24 éves Gerlóczy Gedeon zseniális megérzésének történetéről. Az emlékezetes árverés címen írja le a hogyan vásárolta meg a dühödt fuvarosok elől a nagy méretű, finom belga vászonra festett képeket mielőtt azok zöldséges zsákokká lettek volna.
Ki ne ismerné a Magányos cédrus, vagy a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című képeit?
Ahogyan filmfesztivál zsűrijében több bírálatban elhangzott: hol vagyok benne én, mint a néző az eseményben, hogyan visz el magával, mit hagy bennem maga után?
Már megint – de cseppet sem duzzogva – a nagy háló Gabika kedves „kutatási” területe. Úgy 15 évvel ezelőtt Győrben volt épp az évben a Dunántúli Filmszemle – ha jól emlékszem a Hrabal Clubban. Festőművész, filmes társammal, s Gabikával képviseltük Csontváry ihlette, a Zarándoklás egy tölgyfához valahol Zalában című filmet. Jól fogadta mind a közönség, mind a zsűri. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy hányadik díjat kapott. (Csak zárójelben, ezen a rendezvényen mutatkozott be a még teljesen ismeretlen Karafiáth Orsolya költő/író.) Aztán Csontváry csak része lett festő barátom életének, ugyanis egy művészi etapjában a három nevű (ez is egy őrület) festők egy-egy mondatából alkotott egy kiállításnyit, nagy méretű vásznakra festve, a festők ecsetkezelése, színei, stílusa szerinti parafrázisokat. Csontvárytól mégis mit? „Adjatok egy hatalmas vásznat, s én életnagyságú tájképet festek!” - valahogy így szólt az ígéret. Kotnyek István festőművész barátom ezt a jelenetet festette meg Csontváry Kosztka Tivadar életnagyságú tájképet fest címmel. Ezt a szenzációs festményét nekünk ajándékozta.
-kj-
Számtalan gyönyörűség vesz körbe minket, csak legtöbbünknek semmilyen érzékszerve sincs, ami azokat felfogja, hogy azokkal csodálatot, örömet, boldogságot szerezzenek maguknak, azokból lelki feltöltődéssel gyarapodjanak, megélhessenek valódi városi, nemzeti büszkeséget, szerezzenek képességet a más elismerésének kinyilvánítására. A Helyiérték Egyesület immár huszonötödik alkalommal szervezi meg a MÉTA Fesztivált. Minden alkalommal számtalan nehézség legyőzésével, harmadik évtizede példaképpé nőtt egyéniséggel összetartott, szépszámú önkéntessel, megbecsült támogatókkal, segítőkkel, komoly technikai és anyagi szükséglettel. Minden fáradságot, áldozatot megér látni ennyi csodálatos, hagyománnyal átszőtt ruhát, ennyi mosolygó gyereket, hallani szebbnél szebb éneket, szívből jövő zenét, s mindezzel fantasztikus, bölcsességeket örökítő, örökké fiatal, életszerető táncokat. Jó érzés meghajolni mind a zenét, táncot szolgáltató fellépők előtt, tisztelegni a végtelen türelemmel, szakmai hozzáértéssel formáló pedagógusok, művészeti vezetők előtt. Hatalmas élmény, amiből Önök édes-keveset láttak, talán majd egy nyúlfarknyi tudósítást egy pár percig betekintő média figyelemtől.
Az idén talán nehezebb volt megszervezni, hiszen a jól bevezetett Urányiban csak ígéret maradt a jubileumi fesztivál megszervezése, s így vissza a kezdetekhez, a teniszcsarnokhoz. Sokkal kisebb tér, más technikai feltételek, más megoldásra váró dolgok felmerülése, sorolható tovább, de egy hozadéka van a helyszínnek, hogy maga az esemény rendezői akarat nélkül vált idegenforgalmi attrakcióvá. Sétáló, bicikliző turisták állták körbe a parkolóban, a strandon próbáló csoportokat, de akár csak az ott sétáló, megcsodálni való ruhákat viselőket, a több helyen szóló népzenére megállt arra járókat. Persze ehhez az a jó, pünkösdi idő is kellett.
Mint a többi rendezvénye után, ezt is értékelték az önkéntesek: mit csináltunk jól, mire kellene jobban figyelni, mit kell javítani? Jómagam csak a csodálatomat tudtam kifejezni mind az egész rendezvény, mind az önkéntesek munkáját illetőleg - jó érzés tag lenni ebben a nagy gonddal ápolt közösségben. Csak elragadtatással tudnék beszélni az egyes koreográfiákról, de csak nem tudom a megemlítését megállni a csupa lány csoportnak az ősi nőiességgel, a hófehér tisztasággal, csodálatos énekkel és szöveggel, végtelen finomságú tánccal lenyűgöző előadását. Egy nagy taps!
-KJ-
Talán a szajkó is hallhatta valamelyik madárkocsmában, hogy nálunk minden télen, minden nap van elég eleség - szotyi, kölesmag, dióbél, cinkegolyó, az etető alá még nagyobb magok is galamboknak, rigóknak. Voltak is bőségesen, legfőképp lármás verebek, harcias cinkék, félénkebb rozsdafarkúak, és több alakalommal voltak magabiztos tengelicek is. Tavaszra egy verébpár még az almafára helyezett odút is kibérelte, bár előtte egy rozsdafarkú is méregette. Egy galamb pár, s egy feketerigó pár is hozzánk épített fészket. Újabban egy harkály farag naphosszat a fűzfa egy élettelen ágán - remek odút alkotott, de új munkának keres helyet - az asszony rendelt még egy nyárikonyhát. Az utcaszomszéd macskák is szívesen vadásznának, egy alkalommal galambtollak elárulták a sikerüket, de elég csak rájuk pillantani s tudják a kutyafittyet.
A minap egyszer csak leszállt egy nagyobb - varjúféle madárka. Egészen a közelben landolt, s nem ijedt meg, hanem félre fordított fejjel próbált ismerkedni. A feketerigóknak nem igazán tetszett, mert egy visító vad támadással megpróbálták elűzni. Volt egy kis vad kergetőzés, de hamar elült. A vendég rögtön megkapta a Matyi nevet, nem bánta sem a fotózást, sem a filmezést. Gyorsan lenyelte - nem kis meglepetésre - a fatálban talált két mogyorót, Le akarta alázni a kicsit már szakadozott hintaágy-terítőt. Jóízűen falatozott egy almából. Egy darabig még szemeztünk egymással, s egyszer úgy döntött, hogy továbbáll - még el sem köszönt, hacsak azt az otthagyott kis fehér kakifoltot nem annak szánta.
Idén a második alkalommal szervezték meg az Ethno tábort Balatonbogláron. Tavaly el voltam ragadtatva azon a nem városi, nem is nagyvárosi, hanem világvárosi produkción. Most is hasonlóan, kimagasló élményt nyújtott a 12 nemzet 23 népzenészének közös produkciója, amellyel alig egy hetes egymástól tanulást követően állt ki ez a sokszínű csapat. Az elsőn a végig élvezetes, magával ragadó élményből két lettországbeli lány produkcióját néztem többet vissza. A mostanin kicsit más színű, jól egymás mellé rendezett dalokkal varázsoltak el minket, a teltházas közönséget. A végére tett dél-olasz Donna szicsiliánója, tarantellája el is vitte rendesen a koncertet. Nem lehet betelni az élményével. Bravó Orsi, Géza, Vaza!
-kj-
Csabival úgy 15 éve vagyunk olyan kétmondatos köszönőviszonyban. Akkoriban "írtam" egy valós alapú, egyszereplős, igazából rá méretezett film-forgatókönyvet. Megbeszéltük a leendő közös filmet. Egy kalandos üvegvisszaváltás volt a témája, ami hamar elvesztette az aktualitását - beszedték a városba kihelyezett üveggyűjtő konténereket, megszűnt a kötelező üvegbetét, ami adta volna a film vonalát. Persze többször lett egy-egy mondatban találkozásaink témája - tudod a film? Vagy egy éve Csabi is jobban ráért egy alkalommal, leálltunk beszélgetni, s akkor boldogan említette: előlépett szegélyessé. Azzal váltunk el, egyszer egy filmben megmutatja az mi. Igaz, hogy meg-meg bicsaklik a párbeszéd, néha mellémennek a kérdések, ... s még nem is derül fény mindenre. Egyre igen: vannak a hétköznapoknak is hősei, az életünk részei, ahogy a víz, ami hiányát csak akkor vesszük észre, ha éppen nincs.
k.j.
(a film egyik érintett kérésére rövidítve lett)
■ ■ ■