Világító feliratok készítése kültérre, beltérre lézer vágással, led világítással.

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Esti kikötő

Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

A Kossuth Klub meghívott vendége egy korábbi vonattal jött, ami fél kettő előtt pár perccel futott be. A pedagógus szervezőknek még volt iskolai kötelezettségük, így jómagam vártam igazgató asszonyt. Ahogyan le-szállt, ahogyan körülnézett, rögtön tudtam, őt várom.Elmesélte, minden nyáron egy barátnője nyaralójában tölt egy-két hetet városunkban. Igazából nem is látta még szép Balatonboglárt másik évszakban, pedig sokszor megfordult nálunk még középiskolás korában is, s nagyon megszerette Balatonboglárt. Bár a feladatom, a panzióba kísérés volt, de a kedvessége, a város iránti érdeklődése... - gondoltam, kapucsínót csak elfogad egy kis beszélgetésnyi időre Bogláron volt építőtáborban. Meggyet szedtek, s nem felejti el, első nap meggyleves volt az ebéd. A munka mellett jutott fürdésre is idő, s ami jobban érdekelte a kiállításokra, kulturális programokra, még a Galántai-féle („törvénytelen avantgárd”) kiállításra is. Jó volt hallgatni élményeit a kápolnatárlatokról. Soroltuk a ki-állítókat, a nagy neveket. Nagy örömmel „dicsekedtem” arról az időről, a Kossuth-díjas kiállítókról, a színvonalas megnyitókról, az azokra emlékeztető katalógusokról, a Régi Muzsika Kertjéről, a kaposváriak nyári színházairól, melyek miatt még messziről is eljött számos érdeklődő (ahogyan innen el-mentünk többen Lendvára, a Chagall kiállítást megnézni). Arról hallgattam, hogy manapság ezek lényegesen kisebb figyelmet kapnak – bár minden évben azokat is, s a környéken lévő kiállításokat, múzeumokat fölkeresik, ahogyan a Fischl-ház falán nagyjaink em-léktábláit is. Nagy örömmel újságolta, hogy nyáron egy volt kollégáját, Editkét üdvözölhette, aki a Kék kápolnában volt a teremőr.Este pedig egy lenyűgöző előadását hallgathattuk meg tőle a ceglédiek torinói küldöttségéről. (Készült videó felvétel, ami jó érzéssel ajánlható.)A közelgő 15-i ünnephez egy adalékként Zoltán öcsém másnap föllapozta egy antikváriumi (1944-ben kiadott) könyvét, mely Kossuth halálának ötvenedik évfordulójára jelent meg, a Ceglédi Turini Százas Küldöttség meg-bízásából - bizalmunk ápolására, életerőnk növelésére. Abban olvasható: „Nemzetek, melyeknek van jövőjük, meg-becsülik múltjukat!” Kossuth neve össze van forrva az 1848/49-i eseményekkel. Ez volt a nemzet legnagyobb alkotó korszaka. Mióta Magyarország fennáll, nem volt államférfi, aki Kossuth Lajosnak még csak nyomába is léphetett volna. 1848/49-ben Magyarország centruma lett a művelt világ érdeklődésének s az általános világszellem vezetője. Ekkor kapcsolja be Kossuth Lajos Magyarországot az egyetemes emberiség nagy mozgalmába, azzal, hogy megkezdi Magyarország modern átalakítási munkáját. Mindenki örömmel üdvözölte a „vértelen forradalmat”, melyet Kossuth maga nem tartott forradalomnak, mert a politikai átalakulást a régi magyar alkotmány alapján vitte keresztül, a jogfolytonosságra hivatkozva. 1848/49 után is, az emberiség közös nagy eszméje mellett, a világ népei közül legtovább a maroknyi magyar nemzet tartott ki. Ennek a csodálatos jelenségnek a kulcsa: Kossuth Lajos egyénisége. De nemcsak azzal nagy e korszak, amit 48-ban alkotott, hanem azzal is, amivel megtermékenyítette a magyar életet. Felszínre hozta a magyarság legmélyebb kincseit: szabadságszeretetét, vitézségét, a haladás iránti érzékét. Olyan emberi erényeket, amelyek elsorvadásától lehetett tartani, s amelyekre mindig csak felemelt lélekkel lehet visszaemlékezni. Kossuth Lajos a nemzeti öncélúság és függetlenség fáklya-hordozója volt. Saját szavai szerint: Ez az elv kiált a magyar emberhez ősei sírhantjairól, mint szent hagyomány; ez kiált hozzá gyermeke bölcsőjéből, mint szent kötelesség a jövendő nemzedékek iránt; ezt szívja be hazája levegőjével; ez párolog felé a földből, melyet a honszeretet annyi mártírvérrel áztatott; ez hangzik dallamaiból, mikkel a romlatlan nép verejtékes munkáját enyhíti; ez vegyül imádságába az örökkévaló Istenhez, kit épp azért, mert az vegyül imádságába, gyermekded kegyelettel a „magyarok istenének” hív; ez lengi át lelkét örömben, búban a bölcsőtől a koporsóig. Ennek a „szent hagyománynak” kell ér-vényt szerezni itt minden időben.

k.j.

 

Tegnap /2020-02-20/ meghalt Ilonka néni. Ma van évfordulója annak, hogy Márai véget vetett életének. Megnéztem a filmet, ami a legutóbbi Kultkikötő moziban volt soron, és az utolsó mondatairól eszembe jutott egy nemrégiben látott, hollywoodinak induló, de annál többet mondó Luc Besson rendezés is - Lucy.

A tudás átadása.

Ez volt az, amit kulcsmondatként kihallottam belőlük. Talán még a paphiány, ami nem mai probléma, de úgy látszik, nagyon nem akar oldódni.

Többünkben többször kikristályosodott, hogy az ember - bár az idő ezerévszám telik - nem változik. Pedig egyre többet tudunk, egyre többet fedezünk fel a világ titkaiból, egyre gyorsabb és nagyobb volumenű az információk elérhetősége. Hiába, az ember dedóba illő hülye gyerek marad (nem én mondtam). Van véleményünk mindenkiről (nekem is), ami inkább negatív, mint dicsérő, sokkal könnyebben elfogadjuk a hízelgést, mint a kritikát, megelégszünk a fészbúkon talált bölcselkedések megosztásával, gondolván, ezzel megváltjuk a világot, de teszünk bármit, vagy sem - elfolyunk az árral. A csendes, bölcs józanság helyett ma a középszerűség ordít, színesen, mozgalmasan, és letehetetlenül, ahogy a gyerek (sőt, már felnőtt is) ránő az okostelefon nyújtotta talmi "kalandokra".

Ebből a hangzavarból pedig nem tudjuk kiszűrni, mi az a tudás, a valódi, amit gyűjtöttek előttünk, s átadni készek emberek (az emberség, emberiség - az Isten), de mi süketen kerüljük ki ezeket. A bolygónak elege van belőlünk. Létfontosságú szerveit kinyírjuk (vágjuk, koszoljuk), az állandó ellenségeskedéssel, kicsiben és nagyban folytatunk háborúkat, hazudunk, lopunk, csalunk, értékeljük az értéktelent, és lekezeljük az értéket. Végjáték.

"Nem lehet segíteni az embereken. Egyetlen emberen sem lehet segíteni, miért képzeljük, hogy az emberek összességén lehet? A tudattalanság, amelyben élnek, ahogy nem akarnak tudni semmi valóságosat önmagukról, a világról és a világhoz való viszonyukról, ahogy riadtan bezárkóznak a betegségbe, elvesztik ellenállásukat az élet mérgeivel és veszélyeivel szemben, mert nem elég erősek, józanok, tárgyilagosak, ha kell, kegyetlenek, hogy elviseljék a csökkent képességek és az elkerülhetetlen halál tudatát: mindez feloldhatatlan. Ezen nem lehet "segíteni". Gyógyszer, vegyszer ideiglenesen segíthet: de a tudatlanság, a műveletlenség, a hiúság és az önzés alkati nyavalyáján nem lehet segíteni. Tehetetlenül kell nézni a vinnyogó vergődést, ahogy nem tudnak erősebbek lenni, mint a helyzetük és a lényük. Segíteni így és úgy. De az alkati butaságon nem lehet segíteni." (Márai)

Zoránnal együtt vallom, hogy "kell ott fenn egy ország", amit nem biztos, hogy ott keresünk, ahol van, és nem olyan, amilyennek elképzeljük. De mindenképp léteznie kell, ha már az élet, a maga megejtő természetességében és felépítésében, ennyire fejlett szinten létrejött. Nem lehet ok nélkül.

Tehát a tudás létezik. Hagytak sokan, sokat ránk, Máraitól Semmelweisig, Aranytól Béres Józsefig, és, ha szűken, csak Boglárt nézzük, Gaal Gaston, Varga Béla, Szőllősi atya, Karácsonyi Kornél, Pados József, Lakatos András, Dr. Kovács Miklós, Harangozó József, és, persze, Ilonka néni, a felesége is - a sor hosszan folytatható...

Mai újságban megjelent cikkben olvastam egy megjegyzést: "paradoxon helyzet, hogy egyes politikusok a kereszténységre hivatkozva kívánják megóvni Európát az iszlámtól, miközben az itt élőknek lassan fogalmuk sincs a kereszténységről".

Ki tehet róla?

Szerigabi
fotó: Kotnyek István: Látható csend