Világító feliratok készítése kültérre, beltérre lézer vágással, led világítással.

Vízbelépő Lány

Pillanatkép a Borudvarban

Bugaszegi Téglagaléria - "a kikapcsolódás és megnyugvás fészke".

Ködös kápolna-domb

Jégjanicsárok

Esti kikötő

Jazz és a Bor fesztiválja nyaranta a Helyiérték Egyesület szervezésében www.helyiertek.hu

Percz János: Vitorlások (acél)

Augusztus 18-20 napokon rendezett Bujtor István Filmfesztiválon - mint zsűritag - nem tudtam leplezni elragadtatásomat egy alkotáson, melyet a Soproni Petőfi Színház stábja készített: ez a Mindörökké Júlia című film.

Az alkotók engedélyével ajánlom megnézésre, nem titkolva irodalom szakos tanárok (általuk sok-sok tanuló) figyelmét is felkeltve.

A szerző, Németh Ervin előzetese:

„Emlékem elől ne fussatok...”

Színpadi játék Szendrey Júliáról versek, naplók, levelek és újságcikkek vallomásai alapján. Az emberek többségének tudatában valószínűleg igen egyoldalú kép él Szendrey Júliáról: olyan nőalaké aki hálátlanul, de pontosan teljesíti be a szeptember végén című Petőfi-vers látomásos jóslatát. S ezzel a nagyközönség (és a mindenkori iskolás diákok) számára sorsa bevégeztetett. Pedig hátravan még az életéből jó másfél évtized, amely alatt fölneveli Petőfi fiát, megszül még két fiút és egy kislányt, s életének utolsó pillanatáig gondoskodik róluk. Ezek a puszta tények, de nem sokat mondanak el arról, hogyan telt el az a tizennyolc év. Többet árul el az a jövendölés (már megint!), amelyet a naplójába jegyzett föl Júlia 1850 tavaszán: „Élni akarok, meg akarom kísérteni a boldogság nélküli életet. (...) Ez életösztön az első rossz lépés, az első alap, melyre jövendőm épülni fog. Mi áron? Mi következéssel? Jaj nekem! és ezerszer jaj!” Ez a rendkívül érzékeny lelki alkatú nő megsejtett valamit, amelyet akkor még nem
tudatosíthatott, az utókor viszont elveszettnek hitt, majd előkerült naplótöredékeiből, leveleiből tudhatja: Szendrey Júlia – mindvégig vállalva a Petőfiné nevet – megtalálja és megőrzi önmagát, de közben családi életében a pokol mélységes bugyrait járja meg.

A filmben nagyon fontos szerepet kap egy Chopin-etűd (Op. 25 – No. 11., a-moll „Vihar”) hangzik fel – ez volt Júlia kedves zongoradarabja, maga is szívesen játszotta. A színpadi játék – mellőzve minden fikciót – csupán Szendrey Júlia leveleinek, naplójának és a halálos ágyon apjához írt megrázó vallomásának szövegeiből, valamint Petőfi verseiből és leveleiből építkezik, s ezeket egészítik ki a legjobb barát, Arany János versei meg néhány korabeli újsághír.

Nagy izgalom a zeneiskola előtt, két éve nem volt koncert. Kéz fertőtlenítés, föl az emeleti koncerterembe - épp elfértünk. Klárika végtelen kedvességgel vezet be minden fellépőt. Csak nézek, mekkorát nőttek többek, s milyen felkészülten játszanak. Ha az élet meg-meg állt is, a zene nem! Nagy élmény volt, s ahogyan Klárika végszavazta: a sok szépségtől egy pillanatra el is áll a lélegzet. Szép volt Zeneiskola!

[pár kocka]

■ ■ ■

"A művészetben egyedül a megoldhatatlan, a sakk-matt helyzet reményteljes. A többi az élet gondja. A művészet viszont valami olyasmire vállalkozik, amire az élet nem vállalkozhat. Különben mi szerepe lehetne? Élet és halál közt közvetítő; akkor szól leghathatósabban az élet érdekében, amikor épp a halállal tárgyal."

Nagyon szeretem a romantikusokat. Például nagyon szeretem Chopint. Aki a zongorán oly tökéletes törékenységgel és invencióval beszélt, ami szintén egyedüli. De szeretnék beszélni az öreg Schubertről, aki számomra például sokkal többet jelent Beethovennél. A romantikát végtelennek és formátlannak mondjuk, de ugyanakkor számomra mindig a börtönt is jelenti a romantika. Ahogy például — mit tudom én — Bachnál ez a kérdés így nem vetődik fel. Vagy akár Mozartnál sem, ugye? Minél nagyobb ez a formátlanság, a nosztalgia, az elvágyódás, a határtalanság, annál inkább jelen van egy leláncoltság. Szóval ez a titánok, a Prometheuszok, a ...szóval a bezártaknak a zenéje. Az öreg Schubertnél viszont van valami gyerek... gyerekkori nosztalgia, úgy látszik, a gyerekkori romantika — gyerekkori nosztalgia — képes átlépni ezen a börtönrácson. Kikészítettem a Schubert Quintettet, amit az öreg Gabriel Marcel filozófustól kaptam, együtt hallgattuk, ő már vak, olvasni nem tud hosszú ideje, napi 10-12 órát hallgat zenét, itt szólal meg oly csodálatosan a romantika, hogy valóban az ember úgy érzi, nincs fejlődés a zenében, hogy ez újra egy rendkívül érvényes, tiszta és pótolhatatlan állomása a zeneirodalomnak. Az új kötetembe is írtam egv rövid verset, nem Schubertnek ajánlottam, de rágondoltam, ezért elmondanám, mielőtt a lemezt lejátsszuk, s kivált a lemeznek van egy tétele, ami — lehet, hogy tévedek, de számomra mindig olyan, mintha cigányok adnának szerenádot télen, és aztán elmennek a havazásban. Nem tudom, hogy ez tényleg cigánytétel-e. S erre írtam ezt a kis rövid verset, címe:

Baleset

Madarak vérzik be a mennyet,
cigányok és gyerekek léptei
lyuggatják át a szerenádnál szűzibb
kemény havat. De ez a szép, ez a
gyönyörűségen ejtett
örökös baleset.

06-25

■ ■ ■

Középiskolás voltam, amikor megjelent a Trapéz és korlát című verseskötete. Volt egy osztálytársam, aki nagyon furcsa volt, nem a mi (akkori beat-) nyelvünket beszélte: Sartre, Kierkegaard, Kafka filozofikus dolgairól beszélt, E. A. Poe Hollóját angolul is megtanulta. Ő mutatta be néhányunknak Pilinszkyt s a költészetét, mert azért páran csak-csak ráfigyeltünk. Megérte, hálás is vagyok érte. Neki köszönhetem az irodalom szeretetét.

A Bujtor Filmfesztiválok állandó zsűritagjaként, idén már 12. alkalommal zsűrizhetem, a mára már jóval száz fölötti számú versenyfilmet, közöttük vagy negyven versfilmet is. A tizedik fesztiválon szép számú és igen magas színvonalú versfilm szerepelt. Elragadtatásomban egy vers-pólót nyomtattam magamnak az alkalomra - elejére egy logót, a hátára Pilinszky János: Éjféli fürdés című versét a költő fényképével. Dolgom volt akkor a postán, sorba is kellett állni. Előttem fiatal hölgy állt, a derék-tetkóját talán fejből le tudnám most is rajzolni. Mögöttem egy őszes úr, s mikor elléptem a másik ablakhoz, utánam szólt: "Bocsásson meg egy pillanatra, az utolsó sorokat még nem olvastam el."

06-19 - kj -

■ ■ ■

Lemondani a tavalyit már nagy erőpróba volt, s minden bizakodás ellenére az idei boglári Pünkösd is csendesen elmúlik nyolcszáz ifjú néptáncos fájdalmas hiányával. Veszít ezzel a szépszámú szervező csapat, a befogadó város, a sok-sok fellépő, akik évekig erre az alkalomra készülnek, erre az alkalomra gyűjtenek. Veszít vele a népes táncoktató, segítők hada, s mindazok veszítenek vele, akik ezt a gyönyörűséges nemzeti lélekmelegítő seregszemlét végigélnék.

"Kérünk mindenkit, akik szerint lehetetlen, ne zavarják azokat, akik már csinálják!" Maristól ismerős ez a mondat. Drága Maris! Ha lennél még, te biztosan csinálnád. Rád is gondolva válogattunk emlékként pár képet abból a sok ezerből, amihez Te is sokat hozzátettél.