Gyakran van, hogy egész éjjel szól a Bartók - szándékosan, nem csak úgy marad. Némethy Attila hat előtt elköszönt, a hatórás, pár mondatos vírusriadalom után (szerencsére nagyobb propaganda ide még nem tolakodott be) Becze Szilvia köszöntötte az ébren lévőket. Hamarosan egy gyöngyszemet vezetett fel, a Párizsi szimfóniát - Mozart egyetlen párizsi sikert hozó koncertjéről az apjának írt levéllel: „…Raaff mellettem állt, és mindjárt az első Allegro közepén volt egy rész, amelyről előre tudtam, hogy tetszeni fog majd; a hallgatók el voltak ragadtatva és óriási taps volt. – De mivel én tudtam, mikor írtam, hogy ez milyen hatást kelt majd, az egészet megismételtettem, da capo-t csináltunk. Az Andante is tetszett, de különösen az utolsó Allegro. Miután hallottam, hogy itt a záró Allegrók, akárcsak az elsők, valamennyi hangszeren, többnyire unisono kezdődnek, így hát én a kezdetnél csak két hegedűt, piano alkalmaztam, mindössze nyolc ütemen át – majd rögtön egy forte következett, közben a hallgatók (ahogyan ezt vártam) a piano-nál felszisszentek – és rögtön jött a forte. Ahogy a forté-t meghallották, nyomban tapsolni kezdtek. A szimfónia után örömömben nyomban a Palais Royalba mentem, ettem egy jó fagylaltot, elimádkoztam a rózsafüzért, amint azt megfogadtam, és hazamentem, mint ahogy egyébként is otthon vagyok a legszívesebben”. Ez a fiú kétszázötven évvel ezelőtt tudta, hogy ezzel is le fog nyűgözni - könnyű így pozitívan ébredni.

Nem is igen emlékszem az utána lejátszottakra, mígnem Purcell: Dido és  Aeneas operájából Dido búcsúáriáját föl nem konferálta Szilvia. Na, itt kinyílott a szemem! Nagyon szeretem ezt az operát (egyszer még Emilnek is ajánlottam egyik Kultkikötő filmklub műsorára egy filmes változatát - még nem került sor rá). Viszonylag rövid opera, csupán két hegedűre írta a szerző a zenekari részt, de mégis valami gyönyörűség az egész, tele a barokk minden szépségével. Több előadótól megnéztem/hallgattam, de a legjobban tetsző Maria Ewing Didoja, mellette Belinda szerepében Rebecca Evans-szel. Füleltem is, ki fog énekelni? Patricia Petibone, a francia díva - Bősze Ádám nem titkolt kedvence. Elismerem, hogy az előadása nagy dobás volt, hatalmas hangterjedelmet járt be az énekes, érzékien, szenvedélyesen, de bennem csak maradt kevéske rosszallás. A halálát váró Dido nem kiabálja szét a világba a felszakadó fájdalmát, nem is illene a darabba, nem is illene egy nehezen megnyíló, érzését titkoló királynő jelleméhez.

Kedves Ádám! Úgy egyeztem meg magammal, hogy Patricia művésznőnek ez egy gyönyörű szóló-előadása, ami bizonyára minden hozzáértőt elragad, de tőlem, mint botfülű zeneszeretőtől nem kapott 10-est erre a produkciójára.

k.j.

■ ■ ■

A Nő örök!

"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."

Müller Péter

■ ■ ■

Ritka az olyan magyar kotta, amelyiknek a címlapján a Balaton lenne látható. Egyrészt azért, mert a 19. században még nem volt annyira divatos fürdőhely, mint manapság, másrészt azért, mert egyébként is elvétve jelentek meg igényes címlaprajzú kották hazánkban.

A 19. század végétől kezdve viszont egyre gyakrabban előfordul a Balaton mint zenei és grafikai főtéma. Ifj. Fahrbach Fülöp (ismertebb nevén Philipp Fahrbach junior) valójában bécsi zeneszerző, annak a Philipp Fahrbachnak a fia, aki idősebb Johann Strauss zenekarának jeles tagja volt, s aki 1835-ben saját együttest alapított. A fiút Jakob Dont tanította hegedülni, és 1855 körül átvette apja zenekarának irányítását. Közel 400 táncot és indulót írt, melyek közül - kiállításában - az egyik legszebb az 1876-os "Am Plattenssee - A Balaton taván" című. Már csak valahogyan elő kellene keríteni!

■ ■ ■

"Feljájás, gyöngeség, láz. Giacomot ágyba parancsolta az orvosa. Két hét karantén! - mondta szigorral. - Dottore! De, hát hogy lesz nélkülem karnevál? - kérdezte kétségbeesetten Casanova. - Nemsokára hamvazószerda, készülődésben van egész Velence. Maholnap megszólalnak a harsonák, a hölgyek és urak készítik a maszkokat, varrják a díszes öltözékeket, a csatornákban készen állnak a gondolák, és én ebből maradjak ki?! Nézze csak! Itt ez az illatos levélke! Tegnap hozta a szolgám a Monte San Bartolo alól, ott vár egy titokzatos hölgy. Ettől akar megfosztani engem? Az orvos sóhajtott. - Járvány van, és nemcsak Velencében."

Szakonyi Károly: Kaszanova karanténban című írásából idéztem, a ma megjelent Lyukasóra irodalmi folyóirat különszámából. Most a karneválnak szentel a szerkesztő egy külön mellékletet, amiben Klotz Miklós Imago című albumából kölcsönözte az illusztrációt. Miklós az albuma anyagát korábban fotózta a velencei karneválon. A könyvnek igen pazar a grafikája, a nyomdában minden oldal nyomtatását személyesen ellenőrizte. Csodaszép könyv lett belőle - még az év könyve címet is kiérdemelte! (Féltve is őrizzük!)

A remek Lyukasóra mellékletben sok minden megtudható a velencei karneválról. Bár a karnevál szándéka a társadalmi különbségek ideiglenes eltüntetése, de azért van egy maszk-féle, melyet csak nemes ember vehet fel. A velencei karnevál a karneválok legszebbike - ezt írja le sok-sok szemlélő, utazó. Leírják levélben, prózában, képzőművészetben, zenében Monteverdi a szerelmes érzékenységével, a megkerülhetetlen Vivaldi minden gyönyörűségével, Paganini fülbemászó karneváli dallamával, de még Berlioz sem kerülte el. >>> itt meghallgatható egy karneváli hangulatú tolmácsolás <<<

Igazán pazar farsangi szám karantén idején!

Olyan jól sikerült ez a Lyukasóra szerkesztőinek, hogy így, a pandémia alatt bátran meg lehet próbálkozni mással is itt, a szőlő és a bor nemzetközi városában, talán Online borkóstolóval .

k.j.

Ma ismét megjelent a feketerigó, csak most előre jelezte. Énekelt! Föl is nézett, hallja-e valaki. Apró ugrásokkal pásztázta végig az etető alatti területet, a verebek által kifötört magokat gyűjtögette. Észrevett, de nem foglalkozott velem, pedig próbáltam párat fütyülve trillázni, hátha valami szimpatikus társának véli s válaszol. A szeme sem rebbent, ami azt is jelenthette, hogy nem tartott veszélyesnek sem. Elnéztem egy darabig, aztán neki előbb lett más dolga - ének nélkül távozott.
Földváron is van lepusztult NetPavilon. Pontosabban, ott már nem is lepusztult, mert egy nagyon kedves kezdeményezés Olvas-Lak-ot varázsolt belőle. Megjelent egy ragyogó, földvári írást is erről, hadd idézzünk belőle -,,Shakespeare szülőházának kertjében láttam egy kis olvasópavilont, de sajnos könyv nem volt benne. Így is el voltam ragadtatva, hogy valakinek eszébe jutott egy kis olvasózugot kialakítani  a csodás kertben. Igen ám, de a miénk sokkal különb, mert ebben még könyvek is vannak! Egyik látogatásomkor éppen „rajtakaptam” az Olvas-Lak tündérét, amint éppen rendezgette a könyveket."

Még az ősz derekán történt. Csörög a telefon - pontosabban Rameau,  Des Indes Galantes rondója, de ez igazán mellékes - "Egy tizenkettedikes lány-tanítványom ír egy regényt. Ki lehetne adni?" Pénz nincs. Persze, azonnal válaszoltam: Természetesen, örömmel, megoldjuk. Aztán még beszélgettünk nagy vonalakban a részletekről, hogy az osztálytársak megszerveznek egy adománygyűjtést, már könyvborító-tervek közül is lehet választani, és a többi... - a kellő lelkesedéssel felbuzdulva. Ekkor derült ki, hogy közösségszervező tanórán a telefon ki volt hangosítva. Tücsi biztosra ment.

A tél közepén írtuk egy támogatáskérő posztban, hogy kicsivel több, mint százezer forint hiányzik a nyomdaköltségből, "...Az adakozók nevét a könyvben felsoroljuk, s természetesen, egy dedikált tisztelet-példányra számíthatnak a tél vége felé, egy nagyon boldog, első regényes írótól." A kérés a kedves emberekhez eljutott.

A tél vége pedig közeledik, a könyv korrektúrája az utolsó lapoknál jár, s megy a nyomdába. Még Krisztit megkérjük, egy ISBN számot igényeljen nekünk Majláth Lilla: Álombeli hercegem című regényéhez. Az ifjú hölgy somogyvámosi, Fonyódon végez az idén, négy remek, boglári tanára van. Tanárnője ajánlásával tesszük képletesen az első példányt a kinyíló könyvespolcra. Egy sort hadd idézzek belőle: "Tinédzser, aki olvas?? Tinédzser, aki könyvet ír?? Kell-e nagyobb öröm egy magyartanárnak??"

-kj-

■ ■ ■