Az utcán nyüzsgés, kis csoportokban álló emberek, hol higgadtabb, hol tüzesebb beszélgetések, viták, ujjongó, aggodalmas, kérdő, haragos arcok. Az egyik csoporthoz odafutó ember hírét izgatott moraj kíséri...
Valami készül. Változtatni kell, nem mehet így tovább. Elég az elnyomásból, elég az uralomból, a nemzet él és élni akar. Tisztességgel, demokratikusan. 
Szabad sajtót! Felelős minisztériumot! Törvény előtti egyenlőséget! Közös teherviselést! - kiabálják itt is, ott is.
Így képzelem én, azt az 1848. március 15-i délutánt, s ezt idézte fel a legutóbbi irodalmi kör az ünnep előtti alkalmon.
Éva néhány soros versrészleteket hozott mindenkinek, hozzá költők nevét, kinyomtatott papírokon. Választhattunk egyet, és okoskodhattunk, vajon kinek a tollából folyt ki, az ezt rögzítő tinta.
Én nem találtam ki. Talán nem is volt fontosabb annál, hogy felolvastunk nagyon velős sorokat, amikből mindannyian kiszűrhettük, aztán megoszthattuk a számunkra fontos, ébredő gondolatokat. Aztán, persze megtudhattuk a szerzőket - nekem Batsányi volt különösen kedves, mert Tapolcát, és az ott élő Németh István Péter költő-barátunkat juttatta eszembe.
Anna, Széchenyi naplójából olvasott részleteket, kicsit tartva is attól, hogy unalmasnak tűnik, pedig ez a műfaj a tanulmányainkból ismert, történelmi alakot olyan személyes közelségbe hozta ezzel, mintha ő is ott ült volna köztünk. 
Többen is hoztak az alkalomhoz illő, személyes megélést adó írást, verset, aztán beszélgettünk a régvolt államférfiakról, s megítélésükről akkor és most. Abban is megegyeztünk a végén, hogy a ma élőkről alkotott véleményünk is, a nem teljesen ismert körülmények miatt mennyire lehet csonka. Hát, ha még hozzávesszük az eltelt 170 évet, és a győztesek-írta történelem nem abszolút-objektív tényfeltárását (mert csak az Isten tud mindent, meg néhány ember, aki mindent IS :-) - nem tudunk igazságot tenni, melyiküknek volt inkább igaza, és adott helyzetben mi lett volna a legjobb.
A beszélgetés, persze, már falatozás közben folyt, mert kínálva is voltunk, a finomságok mellett, még az alkalomhoz illő szendvicsről is gondoskodtak vendéglátóink. Mellé finom, Katona-bor adta meg az összhangot - s névadóját nem csak a bora dicsérte, hanem az általa felvetett, figyelemre méltó megközelítése a szabadságharc körülményeinek.
 
Bevallom, terveztem, sütök Kossuth-kiflit, de mikor láttam a hozzászólásoknál (persze, hogy interneten keresgélve), hogy néhányan panaszkodtak, ezért, azért nem sikerült, feladtam a tervet. Sosem sütöttem még, így nem kockáztattam valami összecsapott holmival Kossuth nevének becsét, még, ha csak kifliről is lett volna szó.

A beszélgetés aztán áttért a jelenbe, Éva szóba hozta, hogy Jerome K. Jerome (jaj, igen, Három ember egy csónakban, Három ember kerékpáron, régi, kedves olvasmányok voltak) K. rövidítése Klapka - ezt tudtam, csak az összefüggést nem, hogy Klapka György iránti tiszteletből lett ez neve.
Beszélgettünk már kész, s tervezett könyvekről, Kislakról, az ott élőkről. A nagyon kedves hangulatú csevelyt férjem szakította meg, hogy nekünk lassan indulnunk kell, mert a gyerekek egyedül vannak otthon (elektromos babyszitterrel, ami csak arra jó, hogy nem veszekszenek, de fürdeni nem küldi el őket. :-) Nem mostanában éreztem azt a kellemetlenséget, amit ott, akkor. Hogy el kell mennünk. Szívesebben maradtam volna még.
Először voltam a Boglár-Kislaki Irodalmi Kör keddi alkalmán, de ezentúl, ha egy mód van rá, nem fogom kihagyni!

Végül a költők és verseik - a megoldást nem írjuk le, ha nem megy, a Google úgyis segít. :-)

Kölcsey Ferenc, Juhász Gyula, Batsányi János, Babits Mihály, Petőfi Sándor, Arany János

 szerigabi