Te írtad: barátaim a szívem köré tervezik a rend épületét. Nem is gondoltuk, hogy ez egyszer csillagászati méreteket fog ölteni... Valahol a Gerecsében, gerecsei emlékerdőben, cser között túrázó szempillantásait fogadva egy néma ligetben, ahol a szél zizegtet féltenyérnyi ezüst/arany lemezeket. Tibor, Ilona, messze mentetek, hogy még közelebb legyetek a szívünkhöz....
|
2022. június 25. Tata-Agostyán Emlékerdő Kedves Ilona és Tibor! Anyu, Apu! Mama, Papa!
Az erdő fái, amelyek között ma összegyűltünk, hogy búcsút vegyünk Tőletek, itt állnak majd akkor is, lombjaikkal összekapcsolják az eget és földet, a csillagokat a föld szemcséivel. Ti az éterből, mi most lentről figyeljük, ahogy az örökké változó világmindenségben az egyetlen változatlan erő, a szeretet, feloldja a bánatot. Hiányoztok, hiányozni fogtok. Tisztelettel meghajlunk közös sorsotok minden fájdalma és szépsége előtt. Letesszük a fájó terheket, és őrizzük mindazt, amelyre neveltetek: az elesettekért való kiállás fontosságát, az élet, az emberi kultúra iránti mély tiszteletet, amely értékek számotokra is útvezetőt jelentettek. Hiányotok súlya nagy, de ahogy ez az erdő fenntartja örök körforgásként az életet, úgy emlékeinkben, mozdulatainkban, ránk hagyott tárgyaitokban, elhangzott versekben vagy épp lassan 30 éve ültetett balkonok nyíló virágjaiban…ott éltek ma is velünk. Őrzik barátaitok emlékezetetek, szerelmetek kezdetét. Bozsik Kati, aki az ifjú Vásárhelyi Tiborra és a fiatal leányra, Pongrácz Ilonára, a szombathelyi évekre, a Tanítóképzőre, a Főiskolára így emlékezik: Mi, akkor, a 70-es évek elején, hárman, három különböző szakon tanultunk, azonban mégis egy irányba terelt bennünket a sors. Ha nem is világmegváltó gondolataink voltak akkor, - ámbár annak hittük olykor - de határozottan tudtuk, hogy nekünk céljaink vannak, és mindhárman ennek megfelelően építettük dédelgetett álmainkat. Éjszakákba nyúló beszélgetések, a "Marika Tanszék" - ez volt a diákság találkozóhelye, ha nem mentünk be az előadásokra. Majd egyszer, megtörtént az első, intő - figyelmeztető jel... Hogy törékeny az élet, hogy derékba törhet a sors, hiába a fiatal tetterő. Tibor kórházba kerültél, tüdőműtétre vártál... Kétséges volt, sikerül-e a műtét és felépülsz - e majd...? Akkor, ott, sokan lemondtak Rólad. Azonban az Égiek mást akartak, tervük volt Veled, méltó társat leltél, Icust. És még tartozom egy köszönettel: nem volt alkalmam, hogy beszéljünk róla, kettőtöknek köszönhetem Botár Attila barátotok ismeretségét, barátságát. Hiszem, hogy fent, az Égiek Közösségében találkoztatok, s mi, itt maradtak, megtartunk emlékezetünkben, Drága Tibor, Icus, az örökkévalóság reményében. Talán Andrea, Virág, Lilla sem lenne, ha ’74-ben Tibor levelét a tüdőműtét után a kórházból Kecsmár Laci barátja nem viszi el Ilonának. Tibor szellemi örökségét idézi fel László Domokos barátjuk, akit egy átbeszélgetett ’75-ös éjszaka után, amelyen többek között szamizdat példányból Magyari Lajos verset szavaltak, Ilona szelíd szigorral a tekintetében, de vacsorával fogadott, mikor Tiborral megérkezett otthonukba. Ekkor már Andreával, az elsőszülött kislányukkal a karján. Ezt a szellemi erőt magatokkal hoztátok Boglárra is, ’83-ban már itt folytatódtak a világmegváltó esti lecsó-vacsorák Tündével és Bélával. Ekkor már középső lányotok, Virág is a család része volt. Létrehozták a fiúk a Közéleti Klubot /FKK/, amelyhez nagyon komoly segítséget nyújtott Ilona, helyet biztosított az összejövetelek, rendezvények lebonyolításához a Városi Könyvtárban. Fantasztikusan jó előadókat hívtak meg, akikkel aztán késő estig beszélgethettünk. Írók, költők, közgazdászok fordultak meg akkor Bogláron. Felejthetetlen esték voltak, Csengey Dénessel, Fekete Gyulával. Egyszer kivettünk nyaraltatás miatt egy szobát náluk egy egész hónapra. Nekünk két kisgyerekünk volt, a Vásárhelyi családban a két nagylány mellett már ott volt a kis „pelenkás bajkeverő”. A mieink imádtak foglalkozni a picivel. Ilonával együtt vittük a csipet-csapatot naponta a Sziget strandra. Így visszagondolva el se tudom képzelni, honnan volt ekkora türelmük, különösen az Ilonának. Az 5 fős családba befogadtak még négyet, és nem sínylette meg a barátságunk, sőt… Édesapám, valamikor a nyolcvanas évek elején azzal fogadott, hogy érkezett faluba egy értelmiségi házaspár, s mint tanácstag azzal intette a többi tanácstagot, hogy fogadjuk be nyitott szívvel őket. Jómagam Tibort ismertem meg előbb. Nagyon barátságos, választékos gondolatokkal tisztelte meg, akikkel összefutott, akikkel szóba keveredett. Úgy tűnt, hogy mindig ráért egy – akár – kiadós beszélgetésre, s mikor elköszöntünk, mosolyogva néztem a furcsa mozgását vézna alakján annak a valószínűtlenül nagy szőrmetáskának. Te írtad: barátaim a szívem köré tervezik a rend épületét. Így van, őrizzük is ez az örökséget. Ami minden jóízű veszekedést mindig feloldott, azok a közösen szerkesztett Boglári szép szó újságunk lapjai, az örökérvényű, s minden rágondoláskor lenyűgöző leveleid gyönyörű gondolatai, irodalmi magasságokat ostromló verseid. Körtefa szépségűnek álmodott asszonyom megágyaz a jövőnek. Nehezen található szebb vallomás. Barátaidnak örökségül adtál egy zarándokutat, melyen örömmel, de a hiányod fájdalmával megyünk. Nóra, Andrea gyermekkori barátja már gyerekkorától, majd férjével Viktorral is sok időt töltött Ilonával és Tiborral. Sok családias beszélgetés, finom falatok, egy feledhetetlen harcsapaprikás, kellemes közös kirándulások emléke és a könyvek szeretete mind-mind Ilonáékhoz köthető kedves emlék, érzés. Őrzik lányaitok, unokáitok, rokonaitok emléketeket. Virág és Gézu búcsúja: Talán a hangok és illatok…amik segítenek visszaadni mindazt, amit jelentettetek. Apa csattogó papucsa, anyu reggeli rituáléja a konyhában, a frissen főtt kávé illata. A cigarettájuk füstje. Az ebédek ínycsiklandó illata, Panka ma is emlegeti a mama húslevesét, Doma a mama fánkját. A papa dörmögő hangon mondott esti meséi, a mama jósága, aki a Balatonból kihozott egy idegen kisfiút, akinek a kagyló elvágta a lábát és a szülei nem hallották, hogy sír. Mindig jó a karácsonyok türelmetlen készülődéseit és a szentesték örömét felidézni, ahogy társasoztunk, apa mindig idétlenkedett, anya mindig komolyan játszott. Hogy lehetett nyafogni, hogy ez sem megy, meg az sem. Meg büszkén elújságolni, ha valami sikerült. Még akkor is, amikor már az unokáitok nevelése körül forgott minden gondolatom. Alma vagyok, ami messze akart esni a fájától, mégis minden sejtje a gyökereibe kapaszkodik. Apukátokról főként a vég nélküli beszélgetések idéződnek bennem fel. Ha rá gondolok. Szoktam. Bandukolunk boltba vagy ünnepek előtt borért, és a téma - legyen az a család, Balatonboglár vagy valami aktuális közéletiség - mindig kap valami történelmi távlatot, mindig tud új megvilágításba kerülni egy-egy kérdés, megsejthető, hogy van a dolgoknak ősi oka, mélysége. Tibort különleges fából faragták. Az intellektusa, ahogy a világot látta, ami érdekelte belőle (általában egészen más, mint a környezetében bárkit), amilyen elfogadó volt, sokszor egészen szórakoztató, és mindig őszinte. Nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni ... Mint ahogy anyukátok szelídsége, türelme. Ő bennem leginkább azt idézi, ahogy a gyerekekkel fest, nekik olvas. Szerettem, ahogy hatott rájuk - talán leginkább a csendje. Hálásak vagyunk a sok segítségért, amit Pankának, Domának és nekünk adtatok. Végezetül apu soraival búcsúzunk, amelyeket Lilla lányotok választott: Felvitorlázom életem Felvitorlázom életem Az utolsó szívdobbanásig …amikor megszülettél Az erdő csendje, békéje vegyen körül Titeket, békesség és csend költözzön a mi szívünkbe is.
|
Ma különleges csillagászati jelenségnek lehetünk tanúi, több, mint 1000 éve és legközelebb 470 év múlva lesz ismét látható, ahogy a Naprendszer összes bolygója együtt áll, égi gyöngysora a hajnali égboltnak.
Tibor komoly örökséget hagyott hátra, s sok lyukas markot is hozzá - nincs utódja. Nincs utódja, mert ma nem fontos a kultúra, nem fontos az, amitől alkotó, érző emberek nemesednek. Ami fontos, az gyorsan kinézhető valamelyik, bőséggel táplált sarlatán médiából - bőven elég csak felszínesen - sok gőzt a dudákba, kevesebbet a hengerekbe!
De miért is bosszankodok!? Mind Tibor, mint Ilona tette a dolgát - az emberé a kötelesség, a hazáé a dicsőség - a mindenséggel mérve magukat. Hogy miért mentetek messze, sokan meg sem kérdezik - próbáljuk megérteni páran.
kj
■ ■ ■
