Életvonat - a napokban néztem meg már többedszerre a filmet. A II. Világháború idején, egy kis zsidó faluról szól a történet, ahol hírét véve a deportálásoknak, a "bolond" eszement ötletére áldeportálást rendezve menekülnek el mindannyian. Ez nem egyszerű, kellenek nácik. Kik legyenek azok? Kellenek papírok. És kell egy vonat! Ez a kicsavart helyzet sok vicces szituációt hoz létre, kommunista és náci zsidókat, ellentéteiket kiélezve. A csúcsjelenet - valahol a film közepén - a sábesz beköszöntével, a megosztott közösség vitájában a bolond kifakadása:

- Van Isten, nincs Isten, mit számít az! Hogy ember van-e, azt sose kérdezitek? Isten képére teremtettünk - ez szép. Slojme Isten képmása - de ki írta le ezt a Tórában? Az ember! Nem az Isten. Az ember. Szerénytelenül az Istenhez hasonlította az embert. Meglehet, Isten teremtette az embert. De ez az ember, az ember, Istennek fia teremtette Istent, hogy megtalálja önmagát. Az ember azért írta a Bibliát, hogy el ne felejtsék, fütyült az Istenre.
- Slojme, így is van elég bajunk!
- Rabbi, nem imádjuk és nem szeretjük az Istent. Legfeljebb csak a segítségét kérjük, hogy ellegyünk idelent. De úgy, ahogy vagyunk, fütyülünk rá! Csak magunkkal törődünk. Szóval nem az a kérdés, hogy Isten létezik-e vagy nem létezik, hanem, hogy mi létezünk-e.
A rabbi felesége lép hozzá:
- Gratulálok, ez egy nagyon szép ima, köszönöm Slojme. Git Sabesz!"

Ember van-e?

Most ünnepeltük Jézus születését - bár lassan kikopik a lényeg, marad a "szeretet", szajkoljuk sokszor, sok helyen lobogtatjuk látványosan, egyre kevesebb tartalommal. Minap volt közvetítése, a Botvay Károly születésnapja alkalmából összeállított köszöntés-koncertnek. Nem ismertem a csellóművészt, de a róla szóló megnyilatkozások olyan embert mutattak be, aki ékes példája annak, hogyan lehet ezt a pártíz éves létet értelemmel és tartalommal megtölteni. Én az ő életében sem a zenét láttam a legfontosabbnak (adott terület bárkinek más és más lehet), hanem a másik emberhez való viszonyát (ami manapság is csak iszony-irányba tolódik, sajnos).

Ember van-e?

A vezetés példaadás - mondta többször Szőllősi atya. A vezetésre megválasztottakat ismerjük a médiából, óriásplakátokról - megválasztva is emiatt lettek. De tettek-e valamit azért, hogy az ellentétek csillapodjanak? Jó példát adtak-e a közösségnek? Hát, nem! Arról hallunk, olvasunk - no, nem tőlük - mire szóródnak el milliárdok számolatlanul. És, persze olyanoknak, olyanokra, akik-amik csak mélyítik a szakadékot a csoportok között. Összefogás? Béke? Így sosem lesz. Közben megy a feszületfestegetés és nemzeti zászlólengetés, hogy ezek zajában ne látsszon ki a brüsszeli képviselő sajnálatos (szánalmas) esete, az azt megelőző, esetenként luxusjachtos botrányok, és mindaz, ami országos körben ugyan nem terjed el, de helyben ismertté válik. "A kifelé hordott, feltűnően mutogatott és bizonyítgatott vallásosság mindig mély és gyáva kapzsiságot és nemi éhséget leplez." (Márai)
A dicsekvés mindig nagyobb teret kap, a titkolnivaló visszatarthatatlanul kiszivárog. Előbb-utóbb minden kitudódik!

Ember van-e?

De mit tehetek én? Kicsi vagyok, hogy változtassak a nagyok játékán - mondhatják sokan. Semmi egyebet, csak a karácsonyi ünnepelt útmutatása szerint gondolni, szólni, tenni és észrevenni. A kollégával, a szomszéddal, a sorban előttem/utánam állóval, a legkisebbekkel és a legnagyobbakkal (vagy azzal, aki annak hiszi magát) ugyanúgy.
Gondolattal születik minden, a rossz is - olyan szép idézeteket osztanak meg erről sokan fészbúkon, hogy gondoljunk jól a jóra, kiszűrve a gyarlót, hiábavalót, gonoszt - gyakorolni üdvösebb lenne - igaz, jóval nehezebb.
Szavainkat is elkoptattuk - nem csak hétköznapi beszélgetésben - ha azt mondom: nemzeti - érdekes lenne a válasz, kinek mi jut róla eszébe. Vagy arról, hogy "Boldog karácsonyt!", de ugyanígy járt a szeretet, összefogás, keresztény, értékrend szavunk is. Ha nyelvében él a nemzet, már csak ezen felmérhető siralmas állapotunk.
Cselekszünk folyamatosan, gépiesen, megszokott rutinokkal, egyre inkább kizárva, hogy úgy tegyek valamit, amiből másnak is haszna származik vagy kára nem.
Mulasztunk. A jót, jótétet. Ugyanis - ...éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Az öt szentírási eset, persze mindent magába foglal, a figyelmet és a törődést, ami emberek közt elengedhetetlen, s mégis milyen könnyen szállni hagyjuk.

Attenborough mondta - ebben a világban csak akkor boldogulhatunk, ha minden mást, ami körülvesz bennünket, hagyunk boldogulni - gondolattal, szóval, cselekedettel és a jó nem mulasztásával.

2020 nem lesz a történelemben dicshimnuszokkal megírva. A pandémia eltörpül az ember folyamatos károkozása mellett, amivel sújtjuk a minket fenntartó természeti és közösségi környezetet, tehát csak tetézzük a bajokat. 2021-től várhatunk többféle jót, változást, üzengetjük is ilyenkor kosárszám.

Én csak egyet szeretnék, amit lehetetlennek érzek ezerévek tapasztalata után is, de erre volna nagy szükség: Boldog, új embert kívánok!

Szerigabi

■ ■ ■