A Kossuth Klub meghívott vendége egy korábbi vonattal jött, ami fél kettő előtt pár perccel futott be. A pedagógus szervezőknek még volt iskolai kötelezettségük, így jómagam vártam igazgató asszonyt. Ahogyan leszállt, ahogyan körülnézett, rögtön tudtam, őt várom.Elmesélte, minden nyáron egy barátnője nyaralójában tölt egy-két hetet városunkban. Igazából nem is látta még szép Balatonboglárt másik évszakban, pedig sokszor megfordult nálunk még középiskolás korában is, s nagyon megszerette Balatonboglárt. Bár a feladatom, a panzióba kísérés volt, de a kedvessége, a város iránti érdeklődése... - gondoltam, kapucsínót csak elfogad egy kis beszélgetésnyi időre Bogláron volt építőtáborban. Meggyet szedtek, s nem felejti el, első nap meggyleves volt az ebéd. A munka mellett jutott fürdésre is idő, s ami jobban érdekelte a kiállításokra, kulturális programokra, még a Galántai-féle („törvénytelen avantgárd”) kiállításra is. Jó volt hallgatni élményeit a kápolnatárlatokról. Soroltuk a kiállítókat, a nagy neveket. Nagy örömmel „dicsekedtem” arról az időről, a Kossuth-díjas kiállítókról, a színvonalas megnyitókról, az azokra emlékeztető katalógusokról, a Régi Muzsika Kertjéről, a kaposváriak nyári színházairól, melyek miatt még messziről is eljött számos érdeklődő (ahogyan innen elmentünk többen Lendvára, a Chagall kiállítást megnézni). Arról hallgattam, hogy manapság ezek lényegesen kisebb figyelmet kapnak – bár minden évben azokat is, s a környéken lévő kiállításokat, múzeumokat fölkeresik, ahogyan a Fischl-ház falán nagyjaink emléktábláit is. Nagy örömmel újságolta, hogy nyáron egy volt kollégáját, Editkét üdvözölhette, aki a Kék kápolnában volt a teremőr. Este pedig egy lenyűgöző előadását hallgathattuk meg tőle a ceglédiek torinói küldöttségéről. (Készült videó felvétel, ami jó érzéssel ajánlható.) A közelgő 15-i ünnephez egy adalékként Zoltán öcsém másnap föllapozta egy antikváriumi (1944-ben kiadott) könyvét, mely Kossuth halálának ötvenedik évfordulójára jelent meg, a Ceglédi Turini Százas Küldöttség megbízásából - bizalmunk ápolására, életerőnk növelésére. Abban olvasható: „Nemzetek, melyeknek van jövőjük, megbecsülik múltjukat!” Kossuth neve össze van forrva az 1848/49-i eseményekkel. Ez volt a nemzet legnagyobb alkotó korszaka. Mióta Magyarország fennáll, nem volt államférfi, aki Kossuth Lajosnak még csak nyomába is léphetett volna. 1848/49-ben Magyarország centruma lett a művelt világ érdeklődésének s az általános világszellem vezetője. Ekkor kapcsolja be Kossuth Lajos Magyarországot az egyetemes emberiség nagy mozgalmába, azzal, hogy megkezdi Magyarország modern átalakítási munkáját. Mindenki örömmel üdvözölte a „vértelen forradalmat”, melyet Kossuth maga nem tartott forradalomnak, mert a politikai átalakulást a régi magyar alkotmány alapján vitte keresztül, a jogfolytonosságra hivatkozva. 1848/49 után is, az emberiség közös nagy eszméje mellett, a világ népei közül legtovább a maroknyi magyar nemzet tartott ki. Ennek a csodálatos jelenségnek a kulcsa: Kossuth Lajos egyénisége. De nemcsak azzal nagy e korszak, amit 48-ban alkotott, hanem azzal is, amivel megtermékenyítette a magyar életet. Felszínre hozta a magyarság legmélyebb kincseit: szabadságszeretetét, vitézségét, a haladás iránti érzékét. Olyan emberi erényeket, amelyek elsorvadásától lehetett tartani, s amelyekre mindig csak felemelt lélekkel lehet visszaemlékezni. Kossuth Lajos a nemzeti öncélúság és függetlenség fáklyahordozója volt. Saját szavai szerint: Ez az elv kiált a magyar emberhez ősei sírhantjairól, mint szent hagyomány; ez kiált hozzá gyermeke bölcsőjéből, mint szent kötelesség a jövendő nemzedékek iránt; ezt szívja be hazája levegőjével; ez párolog felé a földből, melyet a honszeretet annyi mártírvérrel áztatott; ez hangzik dallamaiból, mikkel a romlatlan nép verejtékes munkáját enyhíti; ez vegyül imádságába az örökkévaló Istenhez, kit épp azért, mert az vegyül imádságába, gyermekded kegyelettel a „magyarok istenének” hív; ez lengi át lelkét örömben, búban a bölcsőtől a koporsóig. Ennek a „szent hagyománynak” kell érvényt szerezni itt minden időben.
k.j.
