A haldokló Földről 120 év távolságra lévő gyarmatbolygóra települ ötezres, hibernált embercsoport, egy hiperszuper automatizmussal felszerelt, hatalmas űrhajón. Műszaki hiba miatt egyvalaki felébred. Hibernálni nem tudja magát, így ott kell meghalnia, egyedül a világűr, világmindenségben lebegve, ki tudja hol - erről szól az Utazók c. film.
Így vagyunk mind, mi is, hiába gondoljuk, hogy azért mégsem vagyunk egyedül - de! Annyira különbözik az "én" és a "másik ember", hogy csak a szerelem tudja időlegesen, kicsit feloldani és, talán a misztikum.
Brahms 4. szimfóniája is erről szól. Gondolom. Amiben együtt van a legszebb a véggel. A "Filharmonikusok" ezt írják róla: Brahms zenéje bizonyos értelemben „a pusztulás valóságos orgiáját” tárja elénk. Hogy mindez a zeneszerző konzervatív baráti körének kevéssé lehetett ínyére, érthető – mai füllel hallgatva azonban Brahms halálvíziója legalább annyira lenyűgöző, sőt felemelő élmény, mint Beethoven klasszikusabb fohásza az örömhöz.
(Csak érdekes egybeesés, hogy kedvenc, progresszív zenét játszó együttesem, a Yes is feldolgozott egy részletet belőle, Cans and Brahms címmel a Fragile albumon, amin a Föld-bolygó a borítókép, valamiféle repülő járművel.)
Július másodikán Sarlós Boldogasszony ünnepe. Mária látogatása Erzsébetnél. Csupa misztikum... Volt aznap egy másik látogatás, ami nem volt ugyan természetfeletti, de, ha őszinte akarok lenni, jelentőségében közelítette nekünk ezt a kategóriát. (Igen, legyintene is rá mosolyogva.)
A zene átszövi napjainkat. Pár éve, a háttérrádióadás-váltás óta a Bartók szól ébredéstől alvásig. Az onnan kicsipegetett szépségek pedig továbbhallgatásra értek - ha mód van rá, keressük a folytatást, zeneszerzőt, előadót, karmestert... És keressük Ádámot. Bősze Ádámot, aki, ha vezeti a Muzsikáló reggelt, férjem jobb kedvvel ébred, engem pedig akkor korán kelt a rádiós óra, mert előre tervezek, így tudom, hogy ő lesz. (Jövő héten szerda-csütörtök-pénteken.)
Nem megbántva más műsorvezetőket - egyedi stílusa, és, ahogyan önmagát és a hallgatókat is bele tudja szőni az adás menetébe, mindezt kedvesen, a humort sem kihagyva, azt hiszem, jó út, hogy a sokak által idegennek és messzinek vélt "komolyzenét" természetesebbé tegye.
Persze, hogy megnéztem minden fellelhető felvételt, ami róla szól. Ha lenne "Ki tud többet a Bősze Ádámról?" vetélkedő, valószínűleg jó eredménnyel végezném.
Amatőr zenekedvelőként irigylem a rálátását, egykori könyvkötő-szakkörösként a (zenei) nyomtatványokhoz értését, de legfőképp azok a megerősítések jelentenek sokat, amit gondolkodásmódunkban hasonlónak találok. És lehet vele beszélni is! Igaz, a digitális forma (fészbúkhozzászólás és ímél) nem éppen a köznapi társalgás fő eszköze (bár efelé haladunk, illetve már... ki tudja), de ezeken keresztül is ugyanaz az ember "hallatszott", mint a rádióban.
És az is kiderült, hogy a közelben tölti a szabadságát. Lelkes, de bátortalanná váló invitálásunk elfogadta, nagyon kedves vendégünk lett a szűkre szabott hajójáratok-engedte időben. Az hiszem, életem legszebb hajója volt, ami hozta (a Titanic sehol nem volt hozzá - de nem a centi vagy a sajtó tesz naggyá senkit, semmit). Egy dolog lepett csak meg - az elképzeltnél magasabb. Minden egyéb teljesen természetes volt, ahogy ő maga is. Kedvesség, figyelem, érdeklődés, humor, visszafogottság - karizma. A part, kápolnadomb, Bugaszeg, ismét a part, végül a hajóindulás előtt, a Csavargőzösnél egy kávé. Néhány óra csak, de azt intenzívre sűrítette a jelenléte.
Azt hiszem, ilyenek lehettek a misztikusok. Szándék nélkül, a kisugárzott aura(?), vagy Cesar Millan, ahogy mondaná - energia révén megváltoztathatja az emberek gondolkodását, viszonyát jóhoz-rosszhoz, értékítéletét, bármit. De a fogékonyakra mindenképp hat, nagyon, főképp így, hogy a kimunkált, klasszikus, több száz évet át- és túlélő zene katalizálja.
Sarlós Boldogasszony ünnepén.
... azóta elhangzott a Bartókon - 07.10-07.10-nél:
" Hogyha, például ezen a hétvégén a Balatonra mennek, akkor ne a strandot válasszák, a strandon egyébként is túl sok az ember, és ráadásul ruha is alig van rajtuk - ez kiábrándító tud lenni. Szóval menjenek inkább Keszthelyre, a Festetics kastélyba, vagy sétáljanak fel Bogláron a temetődombra, engem múltkor vitt oda egy nagyon kedves házaspár, igazán jó élmény volt - tehát töltsék kultúrával a nyaralást!"
.
