Egykor a boglári piacok állandó tagja. Kertész, paprika nemesítő. Sokan keresték az ő - ahogyan többen állították: epekímélő - paprikáját. Lacibácsi valamikor szép napokat élt meg, lovai, házai, kis birtoka is volt, aztán - egyértelműen nem derült mik az okok sorozata - kisemmizetté vált. A bugaszegi Csere János fogadta be a telkére az épp megkezdett Bugaszeg Köztársaság fölépítése első éveiben. Biztosított neki vizet, áramot, egy darab földet s helyet a fólia-zúgának. Ekkor álltam le vele az első beszélgetésre, s után többször. Megérintett a sorsa, s volt valami abban, ahogyan a piacra ment a biciklije csomagtartóján a nagy - virággal, paprikával teli - kosárral, legtöbbször cigivel a szájában. A kamera is előkerült, alkalmanként egy-egy doboz cigaretta, egy-egy mindig megadott kölcsön. Mind a négy évszakot felölelve készült egy film is Lacibácsi mindennapi létfenntartásairól, amely több dokumentumfilm fesztiválon is szerepelt. Veszprémben közönségdíjat nyert - nem tudtunk a kapott díjon osztozni, mert az egy remek festmény volt. Szerepelt a Szegénység arcai nevű filmszelén is, ahol a fesztivál nyitó filmjének választották. A film után kevesebbet találkoztunk, de egy doboz cigi mindig volt nálam, ha Bugaszegen jártam. Kórházba került - mondta János, mert láttam, hogy nem füstöl a kéménye - s onnan nem is tért már vissza. Ezen, a majdnem húsz éve készült felvétel egy libalakoma után beszélgetünk (Olga is bele-bele vakkant), hatszáz nótát tudott. Jó lett volna cigi mellé egy féldecit is vinni - örökké adós maradok neki azzal.
- kj -







