Romhányi József író, költő, érdemes művész, ahogyan a rajzfilmek kedvelői szívesen emlegették: a rímhányó Romhányi

Nagytétényben született 1921 március 8-án. Zenei iskolát végzet, brácsázni tanult. Dolgozott a rádióban, az állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságnál, s a Magyar Televízióban művészeti vezetőként, dramaturgként. Írt szövegkönyveket, fordított librettókat, többek között a híres Macskák című musicalt is.
A nagyközönség előtt inkább a rajzfilmekhez írt szövegei alapján lett nagyon népszerű. Mézgáék, Bubóék, Mekk mester, Hófehér, Ludas Matyi parádés párbeszédeit, a Flinstone család szövegeit még ma is sokan emlegetik, szövik bele jókedvű beszélgetésekbe. A legeredetibb (szerintem) írásait a Szamárfül című kötetében jelentette meg. A tétova teve, az apróka pók apóka és a többi állatversei, briliáns nyelvi játékai, ironikus nyelvtörői talán beszédtechnikai tananyag - komoly nekirugaszkodás kell sokukhoz. 1983-ban hunyt el.

 kj 

■  ■  ■

Középiskolás voltam, amikor megjelent a Trapéz és korlát című verseskötete. Volt egy osztálytársam, aki nagyon furcsa volt, nem a mi (akkori beat-) nyelvünket beszélte: Sartre, Kierkegaard, Kafka filozofikus dolgairól beszélt,  E. A. Poe Hollóját angolul is megtanulta. Ő mutatta be néhányunknak Pilinszkyt s a költészetét, mert azért páran csak-csak ráfigyeltünk. Megérte, hálás is vagyok érte. Neki köszönhetem az irodalom szeretetét.

A Bujtor Filmfesztiválok állandó zsűritagjaként, idén már 12. alkalommal zsűrizhetem, a mára már jóval száz fölötti számú versenyfilmet, közöttük vagy negyven versfilmet is. A tizedik fesztiválon szép számú és igen magas színvonalú versfilm szerepelt. Elragadtatásomban egy vers-pólót nyomtattam magamnak az alkalomra - elejére egy logót, a hátára Pilinszky János: Éjféli fürdés című versét a költő fényképével. Dolgom volt akkor a postán, sorba is kellett állni. Előttem fiatal hölgy állt, a derék-tetkóját talán fejből le tudnám most is rajzolni. Mögöttem egy őszes úr, s mikor elléptem a másik ablakhoz, utánam szólt: "Bocsásson meg egy pillanatra, az utolsó sorokat még nem olvastam el."

06-19 - kj -

■ ■ ■

"A művészetben egyedül a megoldhatatlan, a sakk-matt helyzet reményteljes. A többi az élet gondja. A művészet viszont valami olyasmire vállalkozik, amire az élet nem vállalkozhat. Különben mi szerepe lehetne? Élet és halál közt közvetítő; akkor szól leghathatósabban az élet érdekében, amikor épp a halállal tárgyal."

Nagyon szeretem a romantikusokat. Például nagyon szeretem Chopint. Aki a zongorán oly tökéletes törékenységgel és invencióval beszélt, ami szintén egyedüli. De szeretnék beszélni az öreg Schubertről, aki számomra például sokkal többet jelent Beethovennél. A romantikát végtelennek és formátlannak mondjuk, de ugyanakkor számomra mindig a börtönt is jelenti a romantika. Ahogy például — mit tudom én — Bachnál ez a kérdés így nem vetődik fel. Vagy akár Mozartnál sem, ugye? Minél nagyobb ez a formátlanság, a nosztalgia, az elvágyódás, a határtalanság, annál inkább jelen van egy leláncoltság. Szóval ez a titánok, a Prometheuszok, a ...szóval a bezártaknak a zenéje. Az öreg Schubertnél viszont van valami gyerek... gyerekkori nosztalgia, úgy látszik, a gyerekkori romantika — gyerekkori nosztalgia — képes átlépni ezen a börtönrácson. Kikészítettem a Schubert Quintettet, amit az öreg Gabriel Marcel filozófustól kaptam, együtt hallgattuk, ő már vak, olvasni nem tud hosszú ideje, napi 10-12 órát hallgat zenét, itt szólal meg oly csodálatosan a romantika, hogy valóban az ember úgy érzi, nincs fejlődés a zenében, hogy ez újra egy rendkívül érvényes, tiszta és pótolhatatlan állomása a zeneirodalomnak. Az új kötetembe is írtam egv rövid verset, nem Schubertnek ajánlottam, de rágondoltam, ezért elmondanám, mielőtt a lemezt lejátsszuk, s kivált a lemeznek van egy tétele, ami — lehet, hogy tévedek, de számomra mindig olyan, mintha cigányok adnának szerenádot télen, és aztán elmennek a havazásban. Nem tudom, hogy ez tényleg cigánytétel-e. S erre írtam ezt a kis rövid verset, címe:

Baleset

Madarak vérzik be a mennyet,
cigányok és gyerekek léptei
lyuggatják át a szerenádnál szűzibb
kemény havat. De ez a szép, ez a
gyönyörűségen ejtett
örökös baleset.

06-25

■ ■ ■

Nagy izgalom a zeneiskola előtt, két éve nem volt koncert. Kéz fertőtlenítés, föl az emeleti koncerterembe - épp elfértünk. Klárika végtelen kedvességgel vezet be minden fellépőt. Csak nézek, mekkorát nőttek többek, s milyen felkészülten játszanak. Ha az élet meg-meg állt is, a zene nem! Nagy élmény volt, s ahogyan Klárika végszavazta: a sok szépségtől egy pillanatra el is áll a lélegzet. Szép volt Zeneiskola!

[pár kocka]

■ ■ ■