"Több mint 40 év után a Balatonboglári Szüreti Fesztivál megálmodója és névadója, a BB Balatonboglári Borgazdasági Zrt. idén nem vesz részt a BB Balatonboglári Szüreti Fesztivál szervezésében és támogatásában – tudatta a vállalat közleményében." újsághír

Itt tartunk! Ahogyan már régóta nincs BB, úgy az általa megteremtett, megélt, megszeretett dolgokkal összekötő szálak is lassan elfoszlanak. A szőlő szeretete talán az egyetlen, ami töretlen a balatonboglári, szőlőskislaki, szőlősgyöröki - és a közel-környékbeli, szorgalmas emberek lelkületében. A marketing nem is tudta pontosan - Csávics András, Konyári János, Hock János és jómagam álltunk a szépszámú gazdasági (akkori) fiatal élén az első Boglári Szüret megrendezésekor 1974. szeptember 28. napon. Egy nagy felvonulást rendeztünk, feldíszített lovaskocsikkal, a néptáncosokkal, kisbíróval végig Boglár főutcáján. Az eredeti szokás szerint a gazdák ilyenkor egy termékkosarat szoktak ünnepélyes keretek között, nagy kísérettel vinni a település (falu) előjárójának. A kisbíró lóhátról az elmúlt év eseményeit - termés, gyarapodás, történések, születés, halálozás, esküvők, falusi szóbeszédeket sem mellőzve - humoros rigmusokban teszi közhírré. Este pedig a hajnalig tartó szüreti bállal tetézi az ünnepséget. Így volt ez 1974. szeptember 28-án is, az első Boglári Szüret rendezvényen. Sajnos a bálon egy ismeretlen társaság rendbontása miatt a következő évben több alkalommal voltunk kénytelenek mi, szervezők, rendőrségi kihallgatáson megjelenni. 1975-ben nem is rendeztünk szüreti napokat, de 1976-tól folyamatosan. Ezek az első pár éves rendezvények - a jó rendőrségi kapcsolat segítségével - a látványos felvonuláson kívül, eleinte nem is tartalmaztak más eseményt, hacsak meg nem említem Németh - kifőzdés - úr bográcsban főzött gulyását, az egyik, legrégebb óta és folyamatosan itt nyaraló német vendég, Rolf Wiesner nagy bográcsban készített  szoljankáját. A Gazdaság lelkes fiatal dolgozói hozták össze pár láda ajándék gyümölcs, pár üveg ajándékbor költséggel, de a néptáncosok szépen kiizzadtak a felvonulás végére.

1980. május elsején jött a BB-hez Mészáros Győző igazgató. Ő fedezte fel igazán ebben a Boglári Szüretnek elnevezett rendezvényben mind a marketing, mind az idegenforgalmi, s nem utolsó sorban a Gazdaság dolgozói számára egy igazi, nagy találkozásra is alkalmas, a vállalati kötődést erősítő ünnep lehetőségét. (Még tanulmányútra is elküldött hármónkat a Kis-kárpátoki Bornapokra. Mihályi Józseffel, Illés Lászlóval onnan hoztuk a Csülök Csárdát, a murcit - ott burcsáknak hívták. Annyi mosolygós, támolygós, jókedvű embert azóta sem láttam, mint ott. (Ugye, a még forrásban lévő must - de már borhoz közel - itatja magát, sok szénsavat termel, ami gyorsan szállítja az alkoholt oda, ahol az üt is hamarosan. 1981-ben már az augusztus 20-i ünnepkörhöz került a Boglári Szüret időpontja, s gyorsan több napos lett. Vállalati szintre emelte Mészáros Győző a Boglári Szüret rendezvényt. Rádi kerület kapta a helyszín feldíszítését, a Platán-sor elejére akkor került a két hatalmas szőlőfürt, a tér egyik-egyik oldalára a BB logó szőlőből, a lellei és boglári utak elejére, a vadszőlővel felfuttatott két-két villanyoszlop a nagy transzparensekkel. Lengyeltóti kerület szervezte a felvonulást, a Borászat a vendéglátás boros részét, az Üzemikonyha az étkeztetést, de gazdája volt minden részlet-feladatnak. Az első ilyen alkalommal a Nagybereki Állami Gazdaság volt a vendég, s egy igazán parádés lovasbemutatót tartottak az akkori focipályán. Gyorsan lett színpad, lett sok műsor, borrendi avatók, borkirálynő választások, borkóstolók iskolája, martini koktél, bor lutri, borászati kiállítás, s egyre több, és több vendég. Bár ekkor még nem volt digitális fényképezőgép, de nagyon sok és kiváló minőségű fotó őrzi ezeknek az ünnepeknek a fényét - zömében Nagy Ferenc szorgalmából, de többórányi videó is készült, SŐT a 70-es évekről még amatőr filmet is tudok mutatni. (Szinte mindegyik Boglári Szüret értéklelésénél - mert ilyen is volt - többen éreztük úgy, hogy "kicsi lett az ing rajtunk" - Győző szokta mondani, ha nagyon meg volt valamivel elégedve.)

Ami a privatizálás után lett, az már szép lassan másról szólt. Nem lett rosszabb, sőt eleinte - Bíró László, Bálo Zoltán idejében - egyre népszerűbb lett -, de pont az veszett el lassan-lassan benne, amit a BB-t körüllengő misztikum táplált.

Talán ősszel, amikor a pódium-beszélgetések ideje van nálunk, akkor egy Boglári Szüret emlék-beszélgetésre esetleg sor kerülhet sok fotóval, filmmel. (Talán még könyv is készülhetne, hisz a miénk, balatonbogláriaké volt.)

-kj-

- pár montázs régről -

Mivel már tudjuk, mikor lesz pontosan az önkormányzati szavazás - a napfényes és zivataros strandidőszakban ez is felidéződött:

Tudósítás a szavazókörből

A tavalyi, első alkalom után idén is szívesen vállaltam a részvételt a szavazás lebonyolításában. Konkrétan nem tudnám megmondani, miért, összességében jó volt a tizenötórásnál akkor hosszabb jelenlétet igénylő feladat.
Fél ötkor keltem, fél hatkor elsőként álltam a lezárt, lebélyegzett bejárat előtt. Aztán jöttek a többiek is, ki biciklivel, ki nagy dobozokkal, de örömmel láttuk egymást.
Ajtónyitás után, a tavalyihoz hasonlóan berendeztük a helyiséget, tollakat raktunk a már kész szavazófülkékbe, elővettük a szavazólapokat, borítékokat, névjegyzéket, előkészítettük az urnát, aláírtuk az aláírandókat, és hamar eljött a hat óra, s az első szavazó is. Nálunk a névjegyzék legelső embere volt ez - újságoltam többeknek is - ellenőrizte, hogy üres az urna, amit le is zártunk akkor.
A szavazók érkezésekor ellenőriztük a személyi igazolvány (jogosítvány) érvényességét lakcímkártyástul (a levélben küldött értesítő nem kell), aláírattuk a névjegyzéket, átadtuk a frissen lebélyegzett szavazólapot egy borítékkal. Többen dobták be boríték nélkül az összehajtogatott szavazólapot - bontáskor ezzel bánunk a legkönnyebben, de elég a borítékba helyezni a lapot, leragasztás nélkül - az urnából így sem, úgy sem fog kimászni. :-)
Néha szállingóztak, néha kis sor is kialakult, rendben folyt a voksolás. Az asztal mögött ülve jól lehetett látni kik lesznek a következők, ami a legszebb volt ebben, hogy nagyon sokan emlékeket hoztak magukkal. Nem látványosakat, nem is kézzel foghatóan (füllel hallhatóan, tehát néha szóba sem került), de boglári életem minden szakaszából megelevenedtek a történések, helyszínek, események. Igen, már tudom, ez volt a legnagyobb élmény legutóbb is! Kisregény lapjaiként állt össze ott az elmúlt pár tíz év. Meglepetés is ért - mint kiderült, fiam egyik tanárával a cserkészetben aktívkodtunk valamikor. Ez a tény mindjárt kedvessé tett egy "vadidegent", és a tanárnál hangsúlyosabb lett az egykori, egy csapatba tartozás. Régi tanítványok szülei arcán jó volt felismerni gyerekeik vonásait, egykori iskolások már kézen fogva vezetik fiaikat, lányaikat - hogy megy az idő! Volt, akiket szívesen láttam volna, de már nem jönnek többet szavazni - ők, azt hiszem, már biztosabban látják, hol tévedünk, és mikor teszünk jót.
A sokórás procedúra alatt nem unatkoztunk (legalábbis én). Ismertük a szabályokat, azokat betartottuk, ebből semmiféle gond, feszültség, külön tennivaló nem adódott. Ha valaki épp nem ült a helyén, mindig volt, aki az érkezőket fogadja helyette. Várakozás közben beszélgettünk, nevettünk - érdekes a szituáció: egész évben nem találkozunk, és ilyenkor egy helyiségben töltünk el nagyon sok időt. Hatan egy csónakban...
Ellenérzés nélkül! Mennyire nagyszerű, hogy pont az "ellenpárti" delegálttal olyan közös érdeklődést, témát találtunk, ami nagyra emelte őt a szemembe, és, amit kicsit sem befolyásol a politika. Nekem ő már sosem lesz "az a párti valaki", hanem a csellista, aki érteni és művelni tudja a zenét. (Persze, azon vitatkozhatnánk, hogy miért van nagyobb becsülete egy bunyós pityunak, mint egy szimfonikus zeneműnek, és miért kell neki letenni a vonót, ha megélni is akar, bár ez nem kizárólag a zenészekre vonatkozik. Kicsit sem.)
Este hétkor, a szavazókör zárásakor sem éreztem fáradtságot, sőt a szavazólapok szortírozása, számolása után sem - ez sokkal könnyebb volt, mint a tavalyi, egyet kellett csak ikszelni, és nem volt tele lehetetlen, "létezik-e" pártokkal.
Tehát jó nap volt - és milyen jó lenne, ha így működne az ország is. Rögzített, korrekt információkkal, probléma esetén közmegegyezéses eljárási lehetőséggel, hovatartozástól független, jó viszonyban egymással, közösen vállalva, egymást segítve a feladatokban. Csak így működhet jól egy szabad választás is.
Előbb-utóbb lesz olyan!

szg

Olyan meglepetés ért, akkora a fejem tőle - szerencse, hogy nincs működő kamera vagy fényképező a közelben, mert utólag szégyellném.
Amikor valakinek az írása könyvben megjelenik az jó. Amikor az embertől idéznek egy másik könyvben, az már valami! (Főleg, hogy nem akárkiről szóló könyvben jelenik meg!)
Én, ugyan író nem vagyok (költő sem, legfeljebb, ha a boltira gondolunk), de, ha igazán sikerül élménybe akadnom, az kikívánkozik, leíródik, sokkal inkább tűnik ez valamiféle külső erőnek. Most egy efféle esett meg.

Irodalmi kör nyáron is működik Kislakon, legfeljebb gyakoribb a hiányzás a nyári programok, vendégek, vagy munka miatt. A legutóbbi nekünk is kimaradt, s most egy tányérka almáspitével felszerelkezve kopogtunk be a kislaki kultúrházba.
Éva kérdezte akkor tőlem váratlanul, hogy ismerem-e a Balás Bélát.
A Betont? Hát, persze! Szeretett püspökünk volt, hitoktató koromban bérmáláskor járt Bogláron, de voltam nála egyszer Kaposváron is "fogadóórán". (Nem az volt, csak nem jut hirtelen eszembe minek nevezik ezt a személyes megbeszélést.) Mikor 2000-ben Kanizsára hazaköltöztem, utólag tudtam meg a Rumostól (Dr. Rumszauer Miklós), hogy Beton atya attól félt, hogy távozásommal összedől a boglári egyházközség. Ezen csodálkoztam is, mert annál jobban ismertem Szőllősi atyát, meg az akkori helyzetet, hogy féljek ennek bekövetkeztétől. De jól esett hallani.
No, a kérdés és pár mondat után Éva kezembe nyomott egy könyvet (Lőrincz Sándor: Visszamosolyogni Istenre), kinyitva a 112. oldalon.
Ott olvasom - "Adventi irányfények címmel, Sz. G. aláírással a következő bejegyzést találtam a Balatonboglar.com honlapon:..."
Jé, hát ez én vagyok. Aztán nézem, mit követtem el akkor...

Igen, ez arról szólt, mikor egy adventi alkalommal járt Bogláron Beton atya, akkor dedikáltattam az Adventi irányfények című könyvét, és annyira jó érzés volt őt újra látni, hogy nincs az a fontos elfoglaltság (lustaság), hogy ezt az alkalmat kihagytam volna. (Ezek szerint ez is az ihlető élmények közé került, de nem véletlenül - törvényszerűen.)
És tényleg, nagyon hiányzik, legfőképp a közéletben ez az általa is fenntartott, közvetített értékrend. A másért, a közért élés, jót tevés. És pontosan a tevés - a szócséplést nem igénylő, önzetlen tevékenység hiányzik leginkább, ami valódi közösséget teremt.
Nem tudok elszakadni attól az isteni ténytől, hogy ezer szállal vagyunk egymáshoz kötve. Kár, hogy nem mindig látjuk. Ezeknek a "szálaknak" a fellelése különleges öröm számomra (az irodalmi körben véletlenül újabbra találtunk - Cegléden! Pedig ki sem mozdultunk a kislaki kultúrházból).

Közelednek a választások. Polgármestert, képviselőket választunk.
A város ügyeinek bonyolítása mellett, szerintem a legfontosabb feladata ennek a csoportnak a kedvemre tenni. Nem mással, az említett összekötő szálak erősítésével, sűrítésével. Azaz a balatonbogláriak közösségének erősítésével, jóra serkentésével. Sosem az a fontos, ki, milyen zászlót lobogtat, hanem, hogy arra, a bizonyos közös asztalra mit tesz le a magáéból. (Mert ismert mondás - könnyű a mások által megszerzett pénzt elkölteni...)
Gyakran elhangzik - ne azt nézzék, mit mond, hanem, hogy mit tesz valaki.
Ugyanerről szólnak egy evangélista réges-régi gondolatai:
"Nem mind az, aki mondja nekem: Uram, Uram - jut be a mennyek országába, hanem aki mennyei Atyám akaratát teljesíti." (MT 7,21).
Én ezt tartom most aktuális "irányfénynek".

SzG

Már nyáron is láttam/hallottam őket, a Nagyszínpadon léptek fel. Akkor is tetszett, de most a JazzPincében egyszerűen fergeteges koncertet adtak. Talán a különös környezet, de az is lehet, hogy jól esett a vacsora . Tény az, hogy valami nagyon szerethető, igazán élvezhető zenét hallottunk tőlük.

Jó kis banda. Az az egyszerű, afrikai hárfa - nem is tudom, hogy mi a neve - egy virtuóz kezében megunhatatlanul szólt. A dobok a basszus, a szaxofonos mind zenével, mind mozgással igen odatettek. A különleges dallamok, az a szinte nyers, de kristálytiszta hang - nem is tudom hogyan emeljem a jelzőt a még nagyobb elismerésre.

Szóval, igen jó koncert volt, nagyon jó hangosítással. Látszott az Ibrahima minden tagján, hogy ők is legalább olyan jól érezték magukat, mind mi, hallgatók/nézők. Most sem voltunk sokan, de úgy gondolom nem is az a cél, csak Isten tartsa meg Vaza bőkezűségét!