Bár az idei fesztivál támogatóinak felsorolásából hiányoztak az állami kultúratámogatók de annál több, sok kisebb is elégnek bizonyult, és volt fesztivál, volt éljenzés, volt vastaps, voltak ráadások, jó borok, felhőtlen hangulat. Ja, és remek koncertek, tehetséges fiatalok... de nehezen érek el a címben szereplő ponthoz!

A második napon "... Akarok én folyó lenni, mindent bejárni. Akarok én madár lenni, felhőben szállni. Akarok én virág lenni, kertekben nyílni. Akarok én fenyő lenni,..." egy fiatal, tehetséges, útkereső, de igen jó nyomon járó együttes kezdett. Kint esett, be kellett vonulni a nagyterembe. Remek zenét hoztak, a közönség azonnal befogadta ezt az elsőlemezes  négyest. Hoztak egy gyöngyszemet is, aki  három éve lépett fel a Romkocsmában másodmagával. Ő Parragi Rebeka. Akkor írtam egy cikket ezen az oldalon az eseményről. Azóta a bájos arcú, tündéri hangú lány dívává lett, micsoda Dívává!

Nagy élmény volt, borzasztóan élveztem.

-kj-
fotó: Ambrus Levente

Mostanában nem látom a helyén esténként azt az egyedi locsoló kocsit, amire az üzemeltetője az egérkamion táblácskát tette ki. Az az igazság, hogy nem is igen ismertem a locsolós embert, csupán mind a látható szorgalma, mind az elmaradhatatlan köszönései, az a pár - visszafogott - mondat, amivel apróbb gondolatokat cseréltünk egy-egy meg-megállásakor, azok a türelmes mozdulatok, amivel a virágok, növények szomjait oltotta, azok a lomha odébbállások a földön húzott hosszabb slaggal... Azok gyűltek össze bennem egy - most már örökre - elmaradt megismerés, egyszerű beszélgetés hiányává. Váltottunk ugyan néha-néha pár mondatot egyik-egyik locsolása helyén, vagy vízvételkor, de azok inkább kedélyeskedések, az udvariasság határait nem feszegető, apró poénkodások voltak.
Nem voltam sem rokona, sem ismerőse Lászlónak, a multikárosnak, de mégis borzasztóan hiányolok egy egyszerű beszélgetést, azt a választ is megváró "Hogy vagy?" kérdést, aminek olyan sokszor, s az emberek számtalan találkozásaikor el kellene hangozni, amire sokkal gyakrabban kellene időt szánni. Ő is magával vitt számtalan nagyobb, avagy apróbb történetet, amelyeket jó lett volna meghallgatni, többeket megőrizni is.

Isten vele Kedves László!

-kj-

Részt vettünk egy kedves meghívás során, Városvédő és Helyiérték egyesületek 2-2 fős létszámmal (halmazelmélet szerint 6 fővel) a Balatoni Önkéntes Hálózat meghívására egy somogyszentpáli találkozón. Mivel Tücsit sokan üdvözölték ismerősként (és elég nagy örömmel!), ezáltal mi is "értékesebbek" lettünk. Hűvös limonádé mellett meghallgattunk egy kis tájékoztatót a Somogyszentpálon, szegregációban évek óta tevékenykedő, nagy bizalmat kiérdemlő Társadalom Klinika Egyesület munkájáról, valamint az őket befogadó polgármester asszonytól - ezeket angolul is, mivel a VEB szervezésében, jó húsz fős fiatal, nemzetközi önkéntes is szerepelt a vendégek között. Megtekintettük (a szerintem nagy kockázatot bevállaló) utcai, művészeti kiállítást - Somogyszentpáli Street Art. A helység számtalan középületére, elismert streetart művészek készítettek - a különböző társadalmi rétegek kapcsolatát  erősítendő/bátorítandó - alkotásokat. Ezek az érdekes és izgalmas "épület-tetoválások" elismerő fogadtatást kaptak széles körben - válhatnak turisztikai látványossággá is. Megmutatták a közösségi házakat, melyekben tetten érhető volt a tevékeny jelenlét - tiszták, rendezettek voltak, látszott, hogy a használók vigyáznak rá.

Nagy figyelemmel, s nagyra nyitott füllel hallgattam Katát (kislányát egyedül nevelő, saját lakást vásároló, kultúrmunkás végzettségű, de takarítónőként dolgozó, fiatal roma anyukát), aki meglepő világosan, pontosan látja a szegregátumban élőket, a problémájukat, az életről alkotott képüket, viselkedésüket, s azt a szinte elszakíthatatlan, visszahúzó - kiszakadást nehezítő - erőt, ami egyben tartja mind a generációt, mind az egész famíliát. Mindezt szép hangon, mosolyogva, talán tűpontosan. Bogláron is lesz egy hasonló találkozó, Tücsi kérte a polgármester asszonyt, hozzák el arra magukkal Katát is.

Az igazán érdekes esemény este, a gyerekekből álló Független Színház előadása volt a Titkok hálója. Jöttek is a testvérek, szülők, rokonok, nézők, babakocsikat toló fiatal anyukák karjukon nagyobbacska gyerekkel. Be sem fért mindenki a tágas tornaterembe - este második előadást is tartottak emiatt. Szakértő segítséggel a gyerekek saját történetet fogalmaztak meg, játszottak el. Kitalált történetet, de a saját világukból, saját vágyaikból, saját ízlésük szerint. Na ez volt ám a freiudi elszólás! Nagyszerű színház volt. Azon kívül, hogy igen mozgalmas, pörgős volt, egészen jó dramaturgiával, láthatóan élvezte benne mindenki a maga jól alakított szerepét. Ha rajtam múlna, bemutatnám pár helyen - nagyon értékes üzenet volt.

Nem igazán lepődök meg könnyen, de valamelyest átértékelődött bennem egy fontossági sorrend és érték: mind a társadalmi szükséglet, mind az igazi civil, önkéntes munka terén.

-kj-

De klassz jazz-koncertet adott ez a banda! No persze, ami el-el vonta a koncert elején a tekintetet, s talán egy kicsit a figyelmet is az egy hatvanéves Hammond Classic elektromechanikus, csöves erősítővel működő, lábpedálos, két forgóval szerelt hangládával kapcsolt, közel három mázsás gyönyörűség. Nem tudtam elterelni a feltörő emléket: Valamikor az évezred elején indult a Cserfői Jazz Fesztivál egy Nagykanizsa közelében fekvő majorságban. Erdélyi ácsok raktak össze egy vagány színpadot az alkalomra, lekaszáltak egy nagyobb részt a majorban nézőtérnek. Többszáz ember nyüzsgött - nem sokkal előtte egy esős lakalommal a valamikori takarmánytárolóba zsúfolódva egy Dress-esten - egyik ígéretes koncert előtt. A színpadon egy mostanival azonosnak gondolt Hammond díszelgett, s kis idő múlva leült mögé Rhoda Scott. Meg sem várta a viharos fogadó tapszápor végét, bele is vágott. Óriási hangulat volt. Iván, a fesztivál szervezője - csak a keresztnevén hívom, sok ideig zenélt együtt Amerikában remek zenészekkel, kiváló néger bandákkal is - a színpad mellett fékezhetetlen izgalommal szorongatta a szaxofonját, s egyszer csak nem tudta megállni, fölugrott a színpadra s egy fergeteges jam-be keveredett a művésznővel.
Ez tódult elő emlékként az Organ Station remek koncertjén. Róluk, az előadásukról szóljon a film, ami talán nem árulja el, hogy nehéz volt levenni a szemet az énekesnőről.

■ ■ ■

Fergeteges zenék, nincs is mit hozzátenni. Bravó!

kj