Bevallom, megnéztem a térképen, mégis pontosan honnan is érkezik Mario Lucio. Bár tudtam, hogy az Azori - Madeira - Kanári szigetek - Zöld-foki szigetek Afrika nyugati partközelében találhatóak. Portugál hajósok fedezték fel az 1400-as évek közepén a főként vulkanikus eredetű, 10 szigetből álló lakatlan szigetcsoportot. Portugál gyarmatként történelme során a hajósok kedvenc szigetei voltak, a rabszolga kereskedelem tette gazdaggá, annak a  központjává lett.

Kolombusz is ismerte a helyet, s több, állami felhatalmazással bíró kalóz is ott tanyázott. A múlt század végén vált önálló állammá, lett Afrika legdemokratikusabb, legfejlettebb képviseleti demokráciája. Lakói európaiak, mórok, afrikaiak leszármazottai, nagyrészben katolikusok.

Mario Lucio a Zöld-foki Köztársaságból hozta el kreol nyelven énekelt dalait Balatonboglárra a VEB2023 rendezvénysorozat jóvoltából. Ebből rögzítettem egy félórányit, amelyben a születésről, a gyerekekről, a tenger kékjéről, az esőről, az afrikai emberekről is mesél. Kedves előadó!

- kj -

■ ■ ■

... hamarosan jövünk a részletekkel

"...Ha még egyszer elkövetkezne egy olyan pillanat, hogy deportálni akarnának, nem mennék a vágóhídra birkák módjára, mint, ahogy annak idején ment a családom, nem adnám könnyen az életemet. Azt hiszem, ez ilyen módon nem egy reális veszély. A különös az, hogy sok minden emlékkép visszajön a múltból, a gyerekkoromból, igazán nem számítottam rá, hogy ilyen érzések lesznek megint bennem, hogy az ember másképp beszélt az iskolában, másképp beszélt otthon, hogy ideológiai és nem tudom, milyen szempontok határozzák meg megint azt, hogy embereket hogyan ítélnek meg. Azt hittem, hogy amikor ez a rendszerváltozás bekövetkezik, akkor ettől egyszer és mindenkorra megszabadulunk. Úgy látszik, ez egy olyan rém, amit nagyon nehéz legyőzni, tulajdonképpen ezt az embereknek önmagukban kellene legyőzniük, hogy olyan világ legyen, amit az ember a zenétől kap és a zenében keres..." - hallhatjuk egy beszélgetésben Kroó Györgytől.

KaposFest, MozArt Planet Fonyód, Balatonboglár, Egy falat mennyország - könyvátadó. Sorakozó élmények, mint gyöngysor fehéren fénylő kagylógömböcskéi, az őket körülvevő ragyogással.

Kaposvárra második alkalommal mentünk (erős motívum a műsorvezető, Bősze Ádám, akivel kedves, baráti kapcsolat alakult köztünk). Schumann és Brahms negyedik szimfóniáját megunhatatlanul hallgatom, így a koncertek közül is egyértelműen egy Schumann és Brahms-darabot előadóra esett a választásom. Jóska meg belenyugodott. 😊

A második sor 1-2. széke volt már csak szabad, tavaly ugyanitt, de az elsőbe sikerült helyet foglalni. Nem baj, úgyis inflálódunk, elfogadja az ember. 😃

Ádám megjelenése a színpadon olyan, ha utána bármi értékelhetetlen következne (nem szokott!) , akkor is megéri hallgatni. Aztán kezdődött a ZENE! Erről írni - nem hiszem, hogy hosszan lehet, ahogy azt is nehéz megfogalmazni, milyen érzés a boldogság. A hangszerek egymásra figyelő, kiegészítő, egésszé tevő játékát, az ember, aki ezt gyakorlott kézzel, ésszel, szívvel műveli - a gyönyörűség, ami akaratlan, őszinte örömmosolyra készteti az embert...

Fonyódon a koncert kapcsán is volt valaki, aki miatt nagyobb örömmel készültünk - Karasszon Eszter, aki Brahms kettősversenyében varázsolt el a játékával (azt is hallgatva számtalanszor), miatta lett a cselló is kedvelt hangszer. Tavaly, Vigántpetenden őt is hallhattuk Ádám után, s később, Révfülöpön, a messenger-ismeretség után a személyes is sorra kerülhetett végre. Koncert előtt sikerült pár mondatot váltanunk, örültünk egymásnak, s ezzel a koncerhangverseny még szebbé lett.

Hazafelé, a rádióban (Bartók - azt hallgatjuk a kocsiban is) épp az Új Zenei Újság kezdődött, s Kovács Sándor a KaposFestről mesélt - megerősítve élményeinket, említve azt a kivételes ráadást, ami ott nem szokás, s ami pont a Brahms-darab zárótétele volt - nekem kiváltképp kedves, és nagy sikert aratott. https://www.youtube.com/watch?v=LJW5u_ClsYM

Másnap este, hétkor a kultúrházban (én is elgondolkodtam, mikor élt meg az intézmény hasonlót - jó, opera volt a Jóska szerint, de azt inkább kerülöm), a Concerto Budapest szimfonikus zenekar (ugyanabban a szervezésben, mint Fonyódon) Mozart oboaversenyét és Beethoven harmadik szimfóniáját adta elő. Mintha a boldogságot infúzión adagolták volna, vagy valami pumpával, olyan erőteljesen, szinte fizikailag érezhetően hatott a zene. Mondtam is, ha ilyesmin nem tolong a tömeg, az emberiség megérett a pusztulásra. 😃

Másnap délelőtt könyvátadóra mentünk, és pont a helyszín is fontos résztvevője volt az alkalomnak - a kultúrház, ahol a II. világháború alatt az egyetlen lengyel gimnázium volt a világon (!) - mint megtudtuk, s ez Boglárt, a kis falut a történelemben, az ismertségben kiemelte. Én a magyar korrektúrát végeztem az iskolai közösségről szóló naplóban, de a hibákon túl, a közösség alakítása, alakulása - ahogy Gregorics úr mély emberséggel nyilatkozott - a szolidaritás, a másik elfogadása volt példaértékűen szép a régi történetben. Ahogy Kroó György is mondta, megítélés helyett elfogadás - még, ha a vezetők, bár magukat kereszténynek titulálva, a feszületbe kapaszkodva, egymás ellen uszítja is szegény nemzetünk.

-szerigabi-

Házat, hazát otthagyva menekültek a halál elől, idegenbe, idegen emberek közé, kilátástalan jövőbe. Ahogy egykor és ma is, megesett ez számtalanszor a történelemben, s ki tudja, nekünk mikor kell így elhagyni - ahogy ma divatos mondani - megszokott életünk komfortzónáját. A II. világháború a lengyeleket hajtotta hozzánk, Boglárra. Ettől lett városkánk híres, s erről szól a könyv.

■ ■ ■

 Harmincegy éve avatták fel Balatonbogláron a francia emléktáblát a második világháborúban Balatonboglárra menekült francia katonák hálája jeléül.

 ■ ■ ■